Qrmányunk arról nem tehet, hogy hülye a nép!

Megáll az ész: Orbán kormánya fogadta be az Őcsényből kiutált menekülteket

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2018. január 18-án

Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket – így hangzott Orbán Viktor miniszterelnök emlékezetes kijelentése akkor, amikor tavaly szeptemberben halálosan fenyegettek meg egy őcsényi panziótulajdonost azért, mert néhány napra menekülteket szállásolt volna el. A vállalkozó autóját is megrongálták, a helyi polgármester pedig egy időre lemondott tisztségéről.

A kormányfő csak azt „felejtette el” megemlíteni, hogy az Őcsényből kiüldözött menekültek közül 7-8-nak éppen az ő kormánya adott hivatalos oltalmazotti státuszt vagy menedékjogot, szintén tavaly, vagyis teljesen legálisan, igazoltan az üldöztetés elől menekülve tartózkodtak Magyarországon. Mármint Orbán Viktor kormánya szerint is. Erről Siewert András, a menekültek nyaralását szervező Migration Aid kuratóriumi elnöke nyilatkozott a Hvg-nek.

Nemrég röppent fel a hír, hogy hazánk tavaly nagyjából 1300 menekültet fogadott be – ami egyébként teljesen normális ügymenet és üdvözlendő lépés volna –, éppen csak a szám érdekes, az ugyanis éppen akkora, mint amennyi „migránst” „Brüsszel” „erőszakolt volna ránk” (valójában nem erről van szó: Görögországtól és Olaszországtól kellett volna ennyi ember menedékkérelmének elbírálását átvállalni, tehermentesítendő az ottani hatóságokat, de akár nemet is mondhattunk volna az összes esetben – a szerk.). Minderről Altusz Kristóf helyettes külügyi államtitkár a Times of Malta című lapnak beszélt. Köztük voltak az őcsényi ügyben érintettek is.
(Forrás: mno)

Bal-Rad komm: Van egy magyar közmondás. “Ha igazat mondasz, nem kell arra gondolnod, hogy mikor mit montál.”

A döbrögista horda – de nem csak ők – élen a vajdával, kizárólag csak hazudnak! (De nem csk…)

Szembesítéskor önmagukat hazudtolják meg! NEKI ÉS HÍVEIKNEK NEM SZÁMÍT!

Bencsik Nyalonc és kitartott már egyenesen kívánatosnak és dicsértesnek, NEMMZETTHY ÉRDEKBŐL FAKADÓNAK MINŐSÍTI azt, ami ellen tegnap még fröcskölt habzó szájjal!

Ma reggeliigehirdetésében Döbrögi IGAZOLTA IS DÖNTÉSÜK HELYESSÉGÉT!

Jah! Hogy Őcsénybe nem megy el egyikük sem? A helyieket fölvilágosítani! Hogy hülyére vettünk benneteket!

Még rosszra gondolnának! Mert rosszul értelmeznek dolgokat!

Részben pedig igazuk is van Döbrögiéknek. A népek arra nem figyeltek föl – a balrad.ru igen – hogy Őcsényben JOGSZERŰEN DÖBRÖGISZTÁNBAN TARTÓZKODÓ MIGRÁNCSOK pihentek volna!

Tegnapi lézershowja keretében Rókamosolyú János büszkén jelentette: tavaly csaknem 1300, 2018-ban pedig eddig 50 főt részesített Döbrögisztán nemzetközi oltalomban.

Úgyhogy a min. 1300 az az idén is meglesz!

Viszont ezek nem migráncsok! Ezek oltalmazottak! A migráncsoktól továbbra is véd bennünket hordánk és qrmányunk!

Arról “ŐK” nem tehetnek, hogy a nép nem érti meg a…-mit is?

Mindegy is! A rajongók értik! Ez a lényeg!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

“Qrmányunk arról nem tehet, hogy hülye a nép!” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Nem csak hazudnak,hanem az általuk orruknál fogva megvezetett népet is szar helyzetbe hozzák a migránsok előtt is,meg a nemzetközi közvélemény előtt is!
    Ők maguk tetszelegnek mások előtt a migránsok(kik is?!) befogadásával,de az elhazudás révén bemocskolják a magyarokat,pedig eddig vendégszerető népnek tartottak bennünket!
    Hajtogatták,hogy nem,nem fogadunk be migráncsokat,és jól tették az őcsényiek,hogy ilyen gorombán fejezték ki a nemtetszésüket a migráncs-üdültetés ellen, most meg szarban hagyták őket ,mert azokat a szerencsétleneket ők maguk fogadták be,és odadobták őket is,meg az őcsényieket is a saját hazugságuk áldozatának!
    Most sem a befogadottak,sem az őcsényiek(sem az egész magyarság!) nem nézi jó szemmel egymást,és ha a befogadottak maradnak,bennük lesz a gyanakvás,hogy nem látják őket jó szívvel,holott ebben a kurmány az egyetlen mélységesen felelős,és mocsok!!

    1. én is akkor, mert nekem sem kell egyetlen migráns, és egy bevándorló sem. aki igent mond, az vigye a saját lakásába és tartsa is el.

  2. A 2015-ös migránsinvázió óta több mint 2300 embert fogadtak be (legalábbis ennyit is mernek be). Igen ám, csak arról simán megfeledkezett az ellenzék és a “független” sajtó, hogy kb. 150 ezer migráns nálunk lett először regisztrálva. A dublini egyezmény értelmében ennek a 150 ezer embernek nekünk kell lefolytatni a menekülteljárását, és ha jogos a kérelmük, akkor a nyakunkon maradnak. Az Eurostat adataiból kiderül, hogy a 2015-ben érkezett illegális bevándorlók közül Németország 650 ezret, Svédország 175 ezret, Magyarország 147 ezret fogadott be. Vagy az Eurostat hazudik, amit én kétlek, vagy a kormány, ami valószínűbb.

  3. Nagyon helyes hogy befogadtak annyit.hetente kellett volna hogy ti is kivegyétek a részeteket a multikulturális társadalom javaibol…
    Kb ahogyan Svédországban van jelenleg..tavaly csak 400 Nemi eröszak történt ami ugye naponta csak 1 darab..naponta van lövöldözés,robbantgatás ,ilyen finomságok.
    statisztikailag ki van mutatva hpgy jelenleg afganisztnán biztonságosabb ország mint svédország…
    Példa: malmöben tegnap hajnalban robbantás egy rendörségen…este robbantás a belvárosban..majd éjjel lövöldözés..csak 1 embernek a kezét találták el…
    Ja és az integrácio is szuperjol megy..a svédek már beintegrálodtak az arabok közé egészen jol..iskola pl vesz “burkinit” az arab lányoknak hogy részt tudjanak venni az uszásoktatáson is…
    A fenti példákbol is láthatjátok hogy mennyi jobol maradtok ki…

    1. Rossz számokat irtam….tavaly 21000 szexuális büncselekményt jelentettek fel..ebböl 7600 Nemi eröszak volt…..na igy már más a dolog..

  4. Az egész kicsit emlékeztet a terrorista fogalma körüli keveréshez. Vagyis “jó” terrorista az, aki többek között az adott állam céljait segíti vagy legalábbis nem nem gátolja, az állam hatalmát pedig nem fenyegeti, így ő “nem is” terrorista (hanem pl. lázadó vagy szabadságharcos). Csak a “rossz” terrorista a terrorista.
    “Jó” migráns többek között a jogszabályi változtatásokkal szabályszerű kérelem benyújtására kényszerített, korábban a szomszédba akár ugyanúgy a “rossz” migránsokkal illegálisan érkező, végül oltalmazott vagy befogadott (nem menekült) státuszt kapó migráns is, aki tehát már “nem migráns”, sőt bizonyos szövegkörnyezetben “menekült” válhat belőle.
    De akárhogyan is nevezik, ennek ellenére “migráns hátterű” marad.

    1. Ezt nem fogják tudni kimagyarázni sehogy, mert ők hergelték fel a jónépet. Az átlag Fidesz-szavazó most azon a véleményen van, hogy “a kurvaanyjukat, hát nem befogadták ezeket a kecskebaszókat”. Ennyi. Most ész nélkül sorosoznak. A baj ezzel csak annyi, hogy nem Soros, hanem Orbán fogadja be a migránsokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .