Megnyugtató kék fény a konyhából

Kéken világít a csirkehús a sötétben, amit egy ikrényi férfi vásárolt

Megnyugtató kék fényt bocsát ki sötétben az a csirkemell, amelyet egy ikrényi férfi vásárolt még újév előtt, ő azonban ettől nem nyugodott meg. A jelenség a Kisalföld szerkesztőségében készült felvételen is jól látható. A hatóság laborvizsgálatok híján csak találgat, mitől világíthat a hús, de két lehetséges magyarázatot azért adott kérdésünkre.

Furcsa történettel kereste fel szerkesztőségünket egy neve elhallgatását kérő ikrényi férfi. Elmondta, hogy a múlt héten egy boltban csirkemellet vett, aminek a felét elkészítette, a másik felét azonban szilvesztereste véletlenül nyersen elöl hagyta a konyhapulton. Amikor hajnalban hazament, halvány fény derengett a helyiségből. Először azt hitte, hogy talán a gáztűzhelyet hagyta égve, majd gyorsan rájött, hogy a hús világít.

Az eset miatt felhívta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), ahol azonban nem kecsegtették vizsgálattal, mondván, hogy a vásárlás óta sok idő eltelt, s a termék akár otthon is szennyeződhetett valamivel. Ezért aztán két kis dobozban mintát hozott szerkesztőségünkbe. A hús ránézésre egyáltalán nem volt szokatlan – bár kissé kellemetlen szagot árasztott –, teljesen sötétben azonban kék fényt bocsátott ki, amelyet akár megnyugtatónak is nevezhetnénk, ha nem fogyasztásra szánt élelmiszerről lenne szó.

Az esettel elsőként a győri Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karát kerestük meg, ahol azonban laborvizsgálatok nélkül nem kívántak találgatásokba bocsátkozni, mitől viselkedhet kis teljesítményű izzóként a hús. Ezután a Nébih budapesti központjához fordultunk. Ott azt a választ kaptuk, hogy nem először találkoznak ilyen jelenséggel, de miután az ügyben nem történt sem laboratóriumi, sem – az élőállat-állományig, annak takarmányáig visszanyúló – nyomon követéses vizsgálat, a valós ok csak feltételezhető.

A hatóság két lehetséges magyarázatot adott a furcsaságra. Az egyik, hogy valamely Pseudomonas baktériumfajjal szennyeződött a hús, amely az előkészítés, feldolgozás során bárhol megtörténhetett. Ezek a baktériumok olyan pigmentet termelnek, amelyek sötétben fluoreszkálnak. Emellett felmerül annak a lehetősége, hogy foszforvegyületek foszforeszkálása okozza a jelenséget. Ennek pontos okát a szakemberek nem ismerik, de feltételezik, hogy a gyors csontnövekedés folytán a csontokba épülő foszforvegyületek hozhatók összefüggésbe vele és a háttérben valamilyen kémiai folyamat állhat. Mivel ez nem általános, előfordulásában más tényezők – például a takarmányozás – is szerepet játszhatnak.

A Nébih mindenesetre – biztos, ami biztos – hangsúlyozta: ha a vásárlóban bármely ok miatt undort kelt az élelmiszer vagy visszatetszőnek találja azt, nem szabad elfogyasztania, illetve belőle ételt készítenie.
(kisalfold)

Bal-Rad komm: “…laborvizsgálatok nélkül nem kívántak találgatásokba bocsátkozni…”

– Ez egy találmány! Így jelez a csirkehús, ha kint felejtik. Éjszakára. Kicsit büdös, kicsit világít… – de Made in EU.

Qriózum. Most még. De majd megszokjuk. Az lesza a gond, ha már sötét lesz a konyhában. Vagy már konyha sem lesz!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Megnyugtató kék fény a konyhából” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Admin:
    Javaslom ez a cikket, lehet hasonló a megoldás:
    http://www.hidfo.ru/2017/12/igy-oldottak-meg-a-fenyt-verzo-amerikai-katonak-rejtelyet/

    2001-ben egy mikrobiológus, Phyllis Martin a Photorhabdus luminescens nevű baktériummal kapcsolatban folytatott kutatást. A Photorhabdus luminescens egy parazita féreg beleiben él, szimbiózis szerűen. A fonálféreg rovarok lárvájával táplálkozik – kb. az Alien-filmekből ismert módon, belülről emészti fel áldozatát; belefúrja magát a rovar testébe, és az ereiben él, mígnem a gazdatest elpusztul. A baktérium olyan anyagot bocsát ki, ami végül az áldozat halálát okozza, ezzel lehetővé téve, hogy a féreg újabb gazdatestet találjon.

    Ahogy a Photorhabdus luminescens neve is mutatja; ez a baktérium “világít”. Pontosan olyan, halovány kék derengést bocsát ki, ami a Pittsburg Landingi csata után is áradt a sérült katonák sebeiből. A P. luminescens pontosan amiatt hasznos a féreg számára, mert fényt bocsát ki, ami odacsalogatja a rovarokat, ezzel lehetővé téve, hogy a szimbionta új gazdatestet találjon…..

  2. Fényt kibocsátó hús, honnan ismerős ez? Mintha már olvastam volna róla itt:
    http://www.hidfo.ru/2017/12/igy-oldottak-meg-a-fenyt-verzo-amerikai-katonak-rejtelyet/
    Nem az első üzenet. Az írás a következő mondattal zárul:
    “A P. luminescens túlélt a kihűlt emberi testekben – a tudomány pedig előállt a kiábrándító állítással, miszerint a sebesült katonák nem angyaloknak köszönhetik az életüket, hanem egy parazita féregnek, ami gazdatestet keresett.”
    A világító csirkehúsról a Kisalföld.hu-n lehetett olvasni (Győr-Moson-Sopron megye), a cikket Hancz Gábor írta. Ez a munkatárs erősen atlantista beállítottságúnak tűnik, már csak az alábbi munkája miatt is:
    http://www.kisalfold.hu/jegyzet/buko_aramlat/2408987/
    A csirkehúst egy ibrányi férfi vásárolta újév előtt, Győr-Moson-Sopron megyében. A jelenségek, amiket a húsnál tapasztalt, kísértetiesen hasonlítanak a Hídfőben újév előtt (28-án) bemutatott történetben olvashatókhoz. A magyarázat is, mínusz féreg.
    És mit olvasunk máshol?
    “Megérkeztek a legfrissebb információk hazánk és a világ baromfipiacával kapcsolatban. Ezekből kiderül, hogy egyre több helyről importálunk baromfihúst, valamint hogy a világon megtermelt baromfihús nagyobbik részét a fejlődő országok adják.
    […]
    A KSH adatai szerint Magyarország baromfihús-importja 38 százalékkal 12,7 ezer tonnára nőtt 2017. I–III. hónapjaiban 2016 hasonló időszakához viszonyítva. A legtöbb baromfihús Lengyelországból (2,8 ezer tonna), Németországból (2,1 ezer tonna), Ausztriából (2 ezer tonna) és Hollandiából (1,7 [megj.: talán ezer… – F.] tonna) érkezett. A vizsgált időszakban háromszor több baromfihúst importáltunk Olaszországból (420 tonna), ugyanakkor 33 százalékkal kevesebbet Romániából (791 tonna). Svédországból (+90 százalék), Szlovákiából (+5 százalék) és az Egyesült Királyságból (+282 százalék) több baromfihúst vásároltunk a megfigyelt periódusban.”
    magro.hu-hoz illeszd: /agrarhirek/piaci_infok/tudta-hogy-svedorszagbol-es-az-egyesult-kiralysagbol-importalunk-csirket/
    Konteó be.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .