“…nincs jelentősége ennek az összegnek.”

Mekkmester: a qrmány nem tartozik semmivel a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak

Ugyan az MNB elszámolásaiban megjelent egy 2826 milliárd forintos tétel, amellyel az állam a nyugdíjpénztári átlépések miatt tartozik, Matolcsy György most elmagyarázta, hogy valójában miért nincs tartozás.

Az NGM után a jegybank is megerősítette: semmire nem számíthatnak már a volt magánnyugdíjpénztári tagok az államtól. Miután az MNB egy jelentésében többen is kiszúrtak egy 2826 milliárd forintos tételt, amely a nyugdíjpénztári átlépések miatti tartozásokból ered, az NGM pedig azt mondta, hogy nincs tartozás, az MSZP-s Tóth Bertalan megkérte Matolcsy Györgyöt, hogy tisztázza a helyzetet.

Matolcsy azt válaszolta: mindez csak statisztika, valahol el kell ugyanis számolni az államháztartási adatokban a pénzeket, amelyek a magánnyugdíjpénztári tagok átlépésekor kerültek az államhoz.

Tartalmi szempontból, jogi, számviteli és költségvetési értelemben nincs jelentősége ennek az összegnek – írta a jegybankelnök.

Azokra, akik kiléptek a magánnyugdíjpénztárból, pontosan ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint akik sosem voltak tagok. Mint írta, „az előleg kivezetése a statisztikákból az elszámolási szabályok szerint a jövőben a kapcsolódó nyugdíjfizetésekkel arányosan történik”, vagyis legalább egy halvány ígéret van arra, hogy amikor az érintettek nyugdíjba mennek, kaphatnak több nyugdíjat. Csakhogy mivel nincsenek egyéni számlák, a kormány pedig már elköltötte a pénzt, senki nem tudja, hogy ez hogyan válhat valóra.
(HVG)

Bal-Rad komm: “…egy halvány ígéret van arra…”

– Halvány igéret! No igéretben hiányt nem szenvedünk! Ráadásul egyik igéret erősebb mint a másik!

“…Tartalmi szempontból, jogi, számviteli és költségvetési értelemben nincs jelentősége ennek az összegnek…”

– MERT MÁSNAK VAN?

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

““…nincs jelentősége ennek az összegnek.”” bejegyzéshez 9 hozzászólás

    1. Számlámon 2013 január és 2017 október között 1 328 255 Ft egyenleg van. 35 éves igazolt munkaviszonyom van, soha nem voltam munkanélküli egy percre sem. Nyugdíjig van 17 évem ha megérem. Mennyi a 2013 előtti összeg? Az, hogy ez mit is jelent, az jelenleg értelmezhetetlen, úgyhogy maradnak az ígéretek 🙂

          1. A jelek szerint igen. Nem feltétlenül neked szólt.
            Abból kiindulni, hogy mindenki beazonosítható, kevésbé szerencsés, de részedről tökéletesen megértem. Én másként gondolom.

      1. Nem a kötekedés, csak a pontosítás végett:
        A nyugdíjkorhatár 65 év. Azt mondod van még 17 éved a nyugdíjig, reméljük megéred. Eszerint (65-17) 48 éves vagy. Azt is mondod, hogy van 35 év munkaviszonyod… Ez azt jelenti, hogy 13 éves korod óta (48-35) van folyamatos munkaviszonyod???? És ez azt is jelenti, hogy ha majd… egyszer… nyugdíjba mész, akkor 52 (35+17) év, munkával eltöltött éved lesz???
        Csak kérdezem, ha nem vagyok indiszkrét.

        1. Ne kötekedj, mert felesleges. Igen, van igazolt, határozatban rögzített jogviszonyom, amit kikértem az onyf-től és ebben leigazolták az összes évemet. Ami a 35 évet illeti, az egészen pontosan 1983-ban indul és 2018-ra vonatkozik, a születésnapomig. Tehát a tavalyi határozatban 34 év xxx napként szerepel. És igen, az ipari iskola évei is igazolva vannak. Szóval ennyi. És igen. Amikor apám nyugdíjba ment, még 42 ledolgozott éve volt. Mostanában 45 vagy 46 évvel mennek nyugdíjba kollégák. És nemsokára 50 lesz a ledolgozott évek száma sajnos. Bár lenne egy lehetőség, hogy 40 év jogviszonnyal el lehetne menni akár csökkentett pénzért. Sok az 50+ év munkaviszony.

          1. Az 50+ év munkaviszony az nem sok! Az rengeteg! Részvétem…
            Bár szerintem a szakmunkás tanulóként elszámolt évek, hát… minimum aggályos, de a szabály az szabály.
            Akik eltörölték a 40 év fizikai munka utáni nyugdíj lehetőségét (a szakmunkás tanulói 3 év ide, vagy oda), vagy a 60 éves nyugdíj korhatárt, azokat kellene kivezényelni 60 éves korukban követ törni.

            Ui:
            A szakmunkás képzőben töltött évek elszámolhatósága kiment a fejemből, de jogos! Én 58 évesen most járok a 40 éves munkaviszonynál. Szakközépiskolába jártam…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .