Szíria

A világ legeslegbékeszeretőbb országa – ez a USA – bohócelnöke haragra gerjedvén az ENSZ makacskodása miatt, bejelentette: a világszervezet működési költségeihez való amerikai hozzájárulás mértékét megfaragja! Mert az nem lehet, hogy csak úgy szembe megy a társulat az USA kívánalmaival.

T. Rex – ugyanennek az USA – nak a külügyére – tegnap bejelentette: az USA Szíria ügyében továbbra is az ENSZ égisze alatt Genfben zajló, amerikai forgatókönyv szerinti “békekonferenciát” ismeri el kompetensnek. A “rijadi cselszövők” Amerika szája – íze szerinti ténykedésével! Márpedig a genfi résztvevők leghőbb vágya – ami az USA vágya is: egy Aszad-mentes Szíria.

T. Rex ezt újfent megerősítette!

A Tunéziában haknizó Kardigan ankarai szultánból is hirtelen kibukott ennek hallatára a cigányjellem! “Aszaddal nem lehet béke Szíriában! Bashar al-Aszadnak távoznia kell! – hörögte az ankarai maffia feje.

Trump bohóc is ismét kitett magáért. Bejelentette, hogy mióta beköltözött a Fehér Házba, azóta a rémkalifátus területe a kilencedére csökkent Szíriában és Irakban. Ebben mondjuk igaza is van. Bár konkrétabb elemzésbe nem bocsátkozott, de a tényt mintha önmagának tulajdonítaná.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is megszólalt Szíria ügyében.”Amint felszámoltuk Szíria területén a terrorbandákat, az USA – nak HALADÉKTALANUL EL KELL HAGYNIA SZÍRIAI TERÜLETÉT!” Az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva Lavrov elmondta: “nem is értem, hogy az USA milyen alapon vindikálja magának a jogot a Szíria területén való tartózkodásra. Ki hívta őket od?”

A hmeymimi orosz légibázisra Idlib martalócai tegnap délután rakétákat eresztettek. A légibázist védő “Pancir” rendszer mind a tíz rakétát megsemmisítette. És a válaszcsapás sem maradt el. Bidama és al-Najiya (onnan érkeztek a latorkütyük) martalócai – ismerve a gyors elföldelési szokásaikat – már azóta alulról szagolják a narancsfák gyökérzetét.

Ezzel nagyjából egyidejűleg Latakia tartomány északnyugati részén a kormánycsapatok offenzívát indítottak Idlib latorrezervátum Jisr al-Shugur városának közelében.

A latortartomány déli részén is tovább zajlanak a latorirtó műveletek. Bár elég nyögyvenyelősen, de azért haladgat a kormányhadsereg Abu-Duhür légibázist megcélzó akciója. Az orosz légierő is ismét beavatkozott ma reggel a dolgok menetébe.

Damaszkusztól délnyugatra a kormányerők megkaparintottáka latorerőktől Maghr Al-Mir stratégiailag fontos városát. Ha minden jól megy, az idei esztendő végére már csak Kelet-Ghoutában maradnak latorerők Damaszkusz környékén.

A földön a szír hadsereg, a levegőben pedig az orosz légierő megkezdte az amerikaiak által összegrundolt és finanszírozott dél-szíriai Al-Tanf martalóckiképző blokkolását.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Köszönöm Admin a munkádat, én főleg a Donyeck-i és a Szír helyzetet követtem.
    Boldog Újévet kívánok neked, sok erőt és türelmet a munkádhoz. A térképeket. Úgy látom ahogyan az események alakulnak a Kieviek mármint a martalóc banda nem akarja abbahagyni a gyilkolást és rombolást, ebből következően a híradásodra is szükség lesz. Csodálom az ott élők hosszú türelmét, és gyakran gondolok Ványára és többi súlyosan megsérült gyermekekre, akik ezeket lelkiekben is nagyon megszenvedik. Szíriából nem nagyon akarnak az amcsik kimenni, kiképző táboruk is maradt. Utánpótlást termelnek, azt hiszem ennek sem lesz egyhamar vége. Minden jó hírnek örülök, ha az ártatlanok győznek, illetve azok, akiknek esze ágában sem volt a háborusdi.
    Még egyszer! Nagyon köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .