Időből kifutásig…

Mindegy, ki a kihívó…

A teljes korú szavazó népesség 52 százaléka gondolja úgy, a közepesnél valószínűtlenebb, hogy az ellenzék jövőre legyőzi a Fideszt. Az ellenzéki szavazók 24-29 százaléka is ugyanezen a véleményen van.

Izgalmas kérdést vizsgált a Medián: mi történne a választáson, ha Orbánnak csak egy kihívója lenne. A válasz már kevésbé lett igazgalmas, sőt, az ellenzéki pártok számára egyenesen elkeserítő is lehet. Bár van olyan felmérés, amely szerint Szél Bernadett és Karácsony Gergely népszerűbb, mint Orbán Viktor, a Medián kutatása egyáltalán nem igazolja ezt.

A Medián kutatása szerint bár a vezető politikusok népszerűségi rangsora átrendeződött az év során, az első két helyet mindegyik Medián-felmérésben Áder János és Orbán Viktor foglalta el. A miniszterelnök-jelöltek között Orbán előnye megkérdőjelezhetetlen, verseny inkább csak az ellenzéken belül figyelhető meg. Ha a négy kormányfőjelölt-jelölt – Orbán Viktor, Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor – közül lehetne választani, a második legtöbb „szavazatot” Vona kapná, annak ellenére is, hogy a másik két ellenzéki jelölt több ember számára rokonszenves, mint a jobbikos. Ám ha egyenként állítjuk őket szembe a regnáló kormányfővel, gyakorlatilag azonos a támogatottságuk. Karácsony és Szél az év során többször fej-fej mellett állt a népszerűségi listán, ám Szél népszerűsége stabilabbnak mutatkozott (egész évben 37–39 százalék).
(HVG)

Bal-Rad komm: “…verseny inkább csak az ellenzéken belül figyelhető meg…”

-Egy olyan versenyben, amelynek szabályait Döbrögi írta! Aki egy rendszert épített ki a rendszeren belül.

“Ellenfelei” mind – mind ugyanabból az alomból származnak. Ennélfogva nem is jelentenek valós alternatívát a választók LEGNAGYOBB CSOPORTJA, a stabilan 40 százalék fölötti aránnyal bíró “EGYKUTYA MIND” tábora számára.

(Mindazonáltal ha a három álellenzéki aspiráns támogatottságát összedobnák, /53%/ és megállapodnának hogy Isten bizony mindenki CSAK AZT AZ EGYET… – Döbrögi már készíthetné is a motyóját.)

A MAGYAR NÉP PEDIG VÁR EGY ŐSZINTE, NEMZETI, NÉPPÁRTI POLITIKAI ERŐRE!

Ami persze nem jelentkezik, hiszen ŐSZINTESÉG ÉS POLITIKA EGYMÁST KIZÁRÓ OKOK!

Úgyhogy várni kell, amíg az élet kikényszeríti!

Kérdés, hogy nem-e késő lesz akkor már!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Időből kifutásig…” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. A valóság az, hogy a mai politikai helyzetben a teljes benyalástól, a dörgölődésig foglal állást , de egyik ‘ kutató egység ‘ sem kockáztatja meg a felszámolását egy valós felmérés publikálásával.

    Intő jel minden döntése, de a legutóbbi – a pártok elleni fellépés – világossá teszi, hogy a hatalomért bármire képes a regnáló hatalom.

    Az ellenzék lehetőségének nyílt latolgatása a magát támogatóiként hazudó médiában pedig éppen a regnáló ellenlépéseinek lehetőségeit taglalja… !

  2. Mit hozott ma elém a Face? A szokásos évfordulós megosztásnál:

    Ő cifra és márványos házakat
    építtet; és mi – csaknem megfagyunk
    kunyhónk sövényfalai közt.

    Ő csorda számra tartja gyűlevész
    szolgáit, éppenséggel mintha minden
    hajszála egy őrzőt kivánna; sok
    meránit, ollykor azt hinné az ember,
    hogy tán akasztani viszik, úgy körül
    van véve a léhűtőktől; s mi egy
    rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.

    Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
    úgy, mintha mindég vagy lakadalma, vagy
    keresztelője volna: és nekünk
    szivünk dobog, ha egy csaplárlegény az
    utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
    a tartozás mindjárt eszünkbe jut.

    A jó merániak legszebb lovon
    ficánkolódnak, – tegnap egy kesely,
    ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk
    feleség s porontyainkat kell befogni,
    ha veszni éhen nem kívánkozunk.

    Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
    úgy, mintha mindenik tagocska bennek
    egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
    kéményeinkről elpusztúlnak a
    gólyák, mivel magunk emésztjük el
    a hulladékot is.

    Szép földeinkből
    vadászni berkeket csinálnak, a-
    hová nekünk belépni sem szabad;
    s ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
    himlős gyerek megkívánván, lesujtunk
    egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek;
    és aki száz meg százezert rabol,
    bírája lészen annak, akit a
    szükség garast rabolni kénszerített.

    Ők monostort, templomot
    építenek, hol úgy sípolnak, úgy
    megzengenek, hogy a szarándokok
    táncolni kéntelenek a sáros utcán;
    nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,
    melyben magát az ember egy becses
    védszent előtt mutathatná meg a
    templomban.

    (Katona József: Bánk bán – Tiborc panasza)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .