Szentségtelenek!

Pornófilmet forgattak a templomban!

 Ahol mások Istenhez imádkoznak, ott ők…

Óriási botrány robbant Eperjesen (Prešov), miután a helyiek rábukkantak egy “filmre” a világ legnagyobb pornómegosztó oldalán. A pornóvideó nem máshol játszódik, mint a kelet-szlovákiai város történelmi központjában, a Szent Miklós-kegytemplomban.

A felvételen először egy nő látható, ahogy betér a szent helyre, majd az oltár közelében rögtön megmutatja hátsó felét az operatőrnek. A jelenetek innentől csak egyre súlyosabbak, a főszereplő a padsorban helyet foglalva a kebleit mutogatja, nemi szervéhez nyúl, majd az eseményekbe bekapcsolódik kamerával a kezében a férfi szereplő is, és a pár minden lehetséges módon és formában közösülést hajt végre ott, ahol a hívők imádkozni szoktak.

A pornófilm a nyári hónapokban, legalább három évvel ezelőtt készült. Az egyháznak csak most, a felvétel medializálása után jutott tudomására a rendkívül kínos ügy, és azonnal feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen a rendőrségen. Amennyiben az elkövetőket – vagyis a pornó szereplőit – sikerül azonosítani, súlyos büntetésre számíthatnak.

Az megvágott videó egyébként nemcsak az eperjesi, hanem még legalább két másik templomban készült. A másik két templomot egyelőre nem sikerült azonosítani.

A képsorokon egy pap prédikálása is felcsendül, de azt egyelőre nem tudni, hogy ezt a hangot csak a film alá keverték-e, vagy valóban egy mise közben szentségtelenítették-e meg isten házát.
(para/noviny)

Bal-Rad komm: “…Az egyháznak csak most, a felvétel medializálása után jutott tudomására…”

– Érdekes történet ez. Az “amúgy” csak “hivatali idő alatt nyitvatartó” templomokba csak úgy bemennek egy kis kamera előtti üzekedésre. De biztosan “véletlenül” nyitva felejtette a plébános az ajtót. “Azok meg véletlenül” épp akkor jártak arrafelé. Épp azon gondolkodva – tanakodva, hogy de jó lenne egy jó kis templomi jelenet!

Az egyház föl van háborodva. Szlovákia szerte. Meg a hívek is föl vannak dúlva. Lelkileg. Joggal.

Bár – szerintünk – a hívek földúltsága jogosabb.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szentségtelenek!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .