Soroksári futónő megölése

Előkerült egy videó, őket keresi a rendőrség

A soroksári emberölés kapcsán újabb szemtanúk jelentkezését várja, és az ötmillió forint nyomravezetői díjat továbbra is fenntartja a rendőrség.

Portálunk is többször beszámolt a rejtélyes soroksári gyilkosságról. Soroksár külterületén a 36 éves helybeli családanyát, Krisztinát 2013. szeptember 25-én kora este szokásos kocogása közben támadták meg gyilkosai. A holttestére másnap kora hajnalban a szokásos futóútvonalához közeli bozótosban találtak rá.

Támadói lemeztelenítették, speciális matrózcsomókat használva megkötözték, brutálisan megverték, megbecstelenítették, majd megfojtották.

Kezdetben a nő férjét gyanúsították a gyilkossággal, ám a rendőrség két férfi DNS-ét azonosította a holttesten, később viszont kiderült, hogy az egyik minta egy boncmester gondatlansága miatt kerülhetett rögzítésre. 2014 áprilisában a Best magazin arról számolt be, hogy a nőnek halála előtt eltitkolt kapcsolata volt egy férfival. Férje később kijelentette, ezt a kapcsolatot okolja a gyilkosságért.

A Bors információi szerint a rendőrség 2016-ban tanúként hallgatta ki az állítólagos szeretőt. A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot is, azonban nem sokkal meghallgatása után váratlanul elhunyt. A portál információi szerint, halálát aortarepedés okozta. A férfi házasságban élt, és nem messze attól a helytől lakott, ahol Gyurik Krisztina rendszeresen kocogott.

A rendőrség ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.

Őket keresi a rendőrség

A rendőrség most a honlapján közölte: a bűncselekmény felderítése érdekében szükségessé vált több, a rendőrség előtt jelenleg még ismeretlen személy tanúkihallgatása.

A rendőrség várja:

– annak a 40 év körüli, vékony testalkatú, kék szemű, szemüveges, hiányos felső fogazatú, őszes-barna haját copfban viselő férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 16-án, 21-én, 25-én megfordult a Budapest XXIII., Felső Dunasor 1. szám alatti hotelben és környékén. A férfi szürke rövidnadrágot, hosszúujjú pólót és bakancsot viselt (lásd a mellékelt felvételt – 1. videó felirattal);

– annak a kerékpáros férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 18 óra 18 perckor az Oázis kertészet előtt egy sötét kerékpárral haladt a Vízisport utca felé. A férfi sötét kerékpáros sisakot és kékeszöld felsőruházatot viselt (lásd a mellékelt felvételt – 2. videó felirattal);

– annak a 2000-2005 közötti évjáratú, világosszürke Volkswagen Passat vezetőjének a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 19 óra körül a Meddőhányó utcából a Vízisport utcába hajtott, ott megfordult és ugyanezen az útvonalon távozott, majd később 21 óra 43 perckor a Meddőhányó utca irányából a szennyvíztisztító felé haladva befordult a kerékpárútra és onnan 23 óra 9 perc körül távozott (lásd a mellékelt felvételt – 3. videó felirattal);

– annak a kerékpáros férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 20 óra 10 perckor az Oázis kertészet előtt kerékpározott a Helsinki út irányába, majd négy perc múlva vissza a Vízisport utca felé. A férfi sötét kerékpáros sisakot és sötét felsőruházatot viselt (lásd a mellékelt felvételt – 4. videó felirattal);

– annak a világos színű VW Golf kombinak és az azzal együtt közlekedő világos színű, zárt Mercedes kisteherautónak a sofőrjeit, akik 2013. szeptember 25-én 20 óra körül az Oázis kertészet előtt haladtak el a Vízisport utca felé, majd a Vízisport utcán közlekedtek tovább (lásd a mellékelt felvételt – 5. videó felirattal);

– annak a kisméretű, ponyvás utánfutóval közlekedő sötét gépkocsi, illetve egy másik, világos árnyalatú gépkocsi vezetőinek jelentkezését, akik 2013. szeptember 25-én 20 óra 30 perc körül a Vízisport utca irányából a szennyvíztisztító felé haladva befordultak a kerékpárútra, majd onnan 21 óra 6 perc körül egymás után távoztak;

– annak a kerékpáros férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 21 óra 30 perc körül a Szigetdűlő középső útján kerékpározott a Dobó utca felől a szennyvíztisztító felé és a kerékpárúton megállt. A férfi körülbelül 185-190 centiméter magas, kerékpáros sisakot és széldzsekit viselt, kerékpárja sötét színű volt, a váz első részén világos díszítéssel;

– azon személyek jelentkezését, akik a bűncselekményről, illetve annak elkövetőiről tudomással bírnak.

„Kérjük, hogy aki a felvételeken szereplő személyeket – akiket a rendőrség tanúként kíván kihallgatni – vagy a felvételeken szereplő járműveket felismeri, illetve a bűncselekménnyel, annak elkövetőjével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a 112 központi segélyhívó telefonszámon, vagy a Telefontanú 06-80-555-111 zöld számán, illetve a krkiemeltelet@kr.police.hu e-mail címen” – áll a rendőrség felhívásában.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Soroksári futónő megölése” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. A férje rendörként lelött egy kolompár sricit.
    A nö csinos volt, szeretete a csalásos sexet.
    A nö bolond volt sötétben egyedül szaladgált.

    A zsinoros kivégzés profikra val. A kolompárok vérboszu nem magyar bérgyilkossal.
    De lehet,hogy tévedek,bár nem nagyon szoktam.
    3 kurva inditék.

  2. Ez egy szar munka. A videók éve is megvótak. Mondok egy példát.
    Az AH-nak ment egy bejelentés, hogy embercsempészet gyanúja forog fenn. Adatokkal, dátumokkal, stb. A gyanúsított pár nappal késöbb már tudta ki a bejelentő és a teljes szöveget. Az nem vitás, hogy áruló van a titkos szolgálatban, de az OGY nemzetbiztonsági Bizottság vezetője sem tesz semmit ellene.
    Itt olyan átverés van, hogy ……..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .