Szíria

A hét végére lecsitultak a Szíriát övező diplomáciai randevúhullámok. A legújabb történés mindössze annyi etekintetben, hogy Staffan de Mistura ENSZ “főszírista” hirtelen kezdte úgy érezni, hogy kiéneklik a szájából a sajtot.

Így aztán bejelentkezett ő is a szocsi Szír Nemzeti Párbeszéd Kongresszusra. Hátha ott még tud valamit kavarni. Bár továbbra is a genfi összeröffenetet tekinti kulcsmomentumnak. Ezen hitében erősítette őt az EU “külügyminisztere” Federica Mogherini is.

A szíriai csatatereken pedig csordogál a háború.

Tegnap megint volt egy kis “hattyújárás” kalifátusistáék fölött. A szokásos módon zajlott minden. Rotyog az Abu-Kemal katlan főzete.

Nem tartozik szorosan a szíriai történések keretébe a következő hír, de szír ihletésű.

A szíriai eredményeket látva – és az amerikai pofátlanságba beleunva – Omar al-Bashir szudáni elnök fölvetette Vlagyimir Putyinnak: nem-e lenne kedve Oroszországnak néhány szudáni bázist csinálni.

Lenne. Franc Klincevics az orosz Föderációs Tanács Védelmi Bizottsága elnöke mai nyilatkozata alapján Khartoum bizakodhat. Klincevics szerint ugyanis néhány szudáni orosz katonai bázis még éppen beleférne Oroszország elképzeléseibe.

Kevésbé a világ legbékeszeretőbb államának elgondolásaiba. Azt már meg sem említve, hogy a hír hallatán Londonban May Rézi hisztizni kezdett! Ő megmondta: támad a Medve! (Igaz ellenkező iránybe irányba mint London! – de nem számít az!)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Omar al-bashir szudáni elnök… Az attól függ, hogy Dél Szudáni, vagy Észak Szudáni . Merthogy két Szudán is van, észak Szudán, amely nemis olyan régen jött létre, meg dél Szudán is van ! Valamikor “csak egy” Szudán volt, amelynek a fővárosa KHARTUM volt. Ha jó az emlékezetem akkor KHARTUM DÉL SZUDÁNBAN VAN. Nem is ártana ottan is egy kis rend csinálás, különösen a Boko haram berkeiben .

    1. Szudán, Szudán maradt Khartum fővárossal ,
      Szudán
      Ország, Észak-Afrika
      Szudán Afrika harmadik legnagyobb területű országa a kontinens északkeleti részén. Az ország a hosszú háborús konfliktus miatt a szétesés szélére sodródott.
      Főváros: Kartúm
      Hívószám: +249
      Pénznem: Szudáni font
      Elnök: Omar el-Basír
      Népesség: 39,58 millió (2016.) Világbank
      Hivatalos nyelvek: Arab nyelv, Angol nyelv

      míg DÉL SZUDÁN
      Dél-Szudán
      Ország, Észak-Afrika
      Dél-Szudán vagy teljes nevén Dél-szudáni Köztársaság kelet-afrikai ország, egyben a kontinens legújabb állama, mely 2011. július 9-én vált függetlenné Szudántól, amelynek 2005 óta autonóm tartománya volt. Wikipédia
      Főváros: Juba
      Elnök: Salva Kiir Mayardit
      Pénznem: Dél-szudáni font
      Népesség: 12,23 millió (2016.) Világbank
      Hivatalos nyelv: Angol nyelv

      Az oroszok elfogadják a katonai bázist . Akkor az fájó lenne a szaudiaknak , és nem csak nekik mert Port Szudán kikötő szemben van Mekkával. A Vörös-tengert felügyelnék az oroszok.

  2. A csak részben sikerült Szíria után már ki vannak szemelve a következő lehetséges célpontok: Libanon és Beludzsisztán.
    Beludzsisztán egyelőre vélhetően az USA közép-ázsiai, főleg afganisztáni érdekei miatt nem kerülhetett a felforgatási lista elejére, de ez még változhat, és nem akadályozza Szaúd-Arábiát abban, hogy közvetve Pakisztánt – a “szövetségesét” – veszélyeztetve támogassa az iráni beludzs függetlenségi törekvéseket. Libanon pedig most kezd egyre forróbbá válni, a pozíciókat vesztett szaúdiakon kívül több erős hatalom (USA, Franciaország, Izrael) is veszélyeztetve érezheti az érdekeit. Libanonban viszont egy újabb háború olyan óriási nyomást idézne elő, ami az ott felhalmozódott menekülteket továbblökné Törökország és az EU felé. Ha Törökország netán a NATO-n kívüli szövetségesi rendszerben képzelné el a jövőjét, egy újabb forró pont a Közel-Keleten nem jönne jól neki, ebben az esetben azonnal továbbnyomná a népfölösleget az EU felé, és még érdekeltebb lenne a szíriai stabilitás kiharcolásában.
    Mohamed bin Szalmán bin Abd al-Aziz al-Szaúd koronahercegnek most nem könnyű, mert “barátainak” komolyan mérlegelniük kell, hol lehet nagyobb a nyereség, mint a veszteség, és mennyi esélyük maradt Szíriában és Irakban egy nekik tetsző végeredmény kikényszerítésére, amihez a segítségét igénybe vehetik.

    1. A Beludzsisztán buli nagyon komoly.
      Ha van egy kis eszük a perzsáknak (és van), leülnek velük tárgyalni.
      Autonómia és a lóvé fele.

  3. A hír így hangzik:

    “Omar al-Basir szudáni elnök oroszországi látogatása alkalmával elmondta, Washington a már amúgy is kettéosztott Szudánt öt részre akarja osztani.

    Elmondta, erről biztos információjuk van. Azt is kifejtette, hogy az USA feldúlja és szétrombolja az arab világot, kifejezetten megnevezve Afganisztánt, Irakot, Szíriát és Jement.

    Szudán orosz vadászgépeket és a szintén orosz gyártmányú S-300-as légvédelmi rendszert akarja hadrendbe állítani. Kifejezetten az ország védelmére, nem pedig mások megtámadására, mondta az elnök.

    Al-Basir Putyin elnökön kívül találkozott még Szergej Soigu honvédelmi miniszterrel is. Az orosz felső ház védelmi bizottsága alelnöke, Franc Klincevics kijelentette, Oroszország készen áll arra, hogy katonai támaszpontot építsen a főváros, Kartúm környékén. Hozzátette, ő ugyan ebben nem illetékes dönteni, de elmondta, szerinte Oroszország ezt a kérést nem utasítaná el.”

    http://lovasistvan.hu/2017/11/25/az-usa-fel-akarja-osztani-szudant-ot-reszre-elnoke-putyintol-ker-segitseget/

  4. Ez az interjú és hír nem ütött akkorát a “világsajtóban”, amekkorát kellett volna:
    https://charlierose.com/videos/30589
    Hámád bin Dzsaszím bin Dzsaber at-Táni (Hamad bin Jassim bin Jaber al-Thani) sejk, Katar volt miniszterelnöke beszél országa elszigeteléséről, s miközben szívhez szóló dolgokat mond hazája segítő szándékáról (bizonyára igazakat…), egyértelmű információkat oszt meg a hallgatósággal azzal kapcsolatban, hogy kik harcolnak/harcoltak valójában a szíriai háborúban (kb. 7:55-től).
    Igaz, ezeket többnyire eddig is tudtuk, de nem mindegy, kinek a szájából hangzanak el. Az interjú letölthető.
    Egy másik érdekes interjú még Michael Flynnel esett meg 2015-ben, amikor arról beszélt az al-Dzsazírában, hogy az USA támogatása a szíriai kormányellenes csoportokat illetően (beleértve a terroristákat is) egy szándékos döntés eredménye volt, annak ellenére, hogy a döntéshozók asztalán feküdtek a jelentések a veszélyekről:
    https://www.foreignpolicyjournal.com/2015/08/07/rise-of-islamic-state-was-a-willful-decision-former-dia-chief-michael-flynn/
    Aki megnézi mindkét anyagot, észreveheti, hogy Hámád bin Dzsaszím bin Dzsaber at-Táni a támogatásoknál hibákról beszél, tehát udvarias, de a konkrét esetben talán kevésbé őszinte, míg Flynn védi a mundér becsületét, miközben abban a pillanatban valószínűleg (részben legalábbis) igazat mond.
    Hogy az utóbbi mennyire valószínű? Az alábbi anyagot hivatkozásokkal együtt átolvasva eléggé:
    therearenosunglasses.wordpress.com-hoz illeszd: /what-is-the-truth-about-isis/
    De az ember egyszerű utánajárással is érdekes dolgokat találhat.
    Ugyanis ha valaki az amerikaiakon és a briteken kívül sokat tudott még az Iszlám Államról, az Jordánia titkosszolgálata, az Általános Hírszerzési Igazgatóság (GID), amit sokan a térség egyik legjobbjának tartanak (állandóan küzdenie kell a szélsőségesekkel, és bizonyos értelemben már maga lehet a szélsőség, ha szükség van rá a céljai érdekében). Az Egyetlen és a Dzsihád Szervezete (Jama’at al-Tawhid wal-Jihad), amiből a későbbi terrorcsoport kinőtt, Jordániából indult, egy jordán állampolgár, Abu Muszab al-Zarkavi vezetése alatt. Teljességgel kizárt, hogy a GID ne épült volna be. Az al-Kaida “mestertervéről”, amelyben a terroristák állítólag már 2000-től 2020-ig megtervezték a Közel-Kelet terrorállamának menetrendjét, egy jordán-német személy, Jaszín Musarbas írásából, a Palgrave Macmillan által 2008-ban kiadott The Theory and Practice of Islamic Terrorism: An Anthology c. könyvből értesülhetett a nagyérdemű, amiben olyan forrásra hivatkozik, mely egy jordániai újságíróé (Fúad Husszein (Fouad Hussein)), aki együtt ült a börtönben Zarkavival. Alaposabb utánajárás azonban kideríti, hogy Jaszín Musarbas egyik hivatkozása, egy saját neve alatt jegyzett link a Spiegel oldalán hamis, nem működik, csak 2012-ben változtatták elérhetőre, pedig hét évvel korábbinak tüntették fel a cikket. Másik hivatkozása, a jordániai újságíró, Fúad Husszein könyve pedig, ha létezett, 2008-ban még nem volt lefordítva arabról, így az amúgy is kevesekhez eljutott 2008-as könyv olvasói nem igazán ellenőrizhetik. (A Fúad Husszeinről készült angol nyelvű wikipedia szócikkben szintén linkhamisítást lehet felfedezni.) Ennek a Jaszín Musarbasnak @abususu azonosítóval csatornája van a Twitteren, a nevével publikáltak a Guardianba egy német iszlamofóbiát rasszizmussal azonosító cikket, a Spiegelbe is a “mestertervről” (ide 2012-ben, mintha 2005-ben írta volna), cikkei vannak a Salonban és más helyeken, könyve jelent meg Radikal címmel és egy másik az al-Kaidáról stb. Tehát ez a figura láthatóan igencsak “képben van”, ugyanakkor részben dezinformációkkal tömi a lakosság fejét a terrorszervezetekről, teljesen elterelve a figyelmüket a mögöttük álló roppant bonyolult szervezésről, amely a szíriai (és líbiai) háború megindításának az alapja volt. Ezekben kulcsszerepet játszottak, és játszanak még ma is a vallási szélsőségek, melyek biztosítják a szinte kimeríthetetlen utánpótlást a világ minden tájáról (a fegyvereket, a kiképzést, az ellátást és a szégyenteljes politikai támogatást pedig a köréjük szervezett politikai-gazdasági-titkosszolgálati kapcsolati hálók). Márpedig a cél érdekében való erőteljes motivációban a britekkel közismerten jó viszonyt ápoló hasemita királyság (maga a király, II. Abdullah részben brit gyökerű) már Hámád bin Dzsaszím bin Dzsaber at-Táni “vallomása” alapján is oroszlánrészt vállalt, nemcsak a területe, hanem emberi erőforrásai rendelkezésre bocsátásával is. Sok választása nem lehetett, bár ez nem menti fel a vezetőit. A másik fontos játékos, mint azt tudjuk többek közt a katari exminiszterelnök szavaiból, Törökország volt.
    El tudjuk képzelni, hogy ezek és a velük együttműködő többi ország ill. azok vezetői (beleértve pl. Vajdánkat is) nem tudták, mi fog kisülni ebből? Egy sci-fiben talán. Vajdánk a következőket mondta a külképviseleti vezetők értekezletén, 2015. 09. 07-én:
    “Jól emlékszem arra, hogy Berlusconi miniszterelnök úr világosan elmondta nekünk, amikor arról tamáskodtunk az Európai Unió vezetői, hogy mi legyen: Kadhafi menjen, Kadhafi maradjon, szabad-e föllépni vele, mit és hogyan lehet tenni? Berlusconi világosan megmondta, hogy neki megállapodása van velük, pénzügyi és politikai megállapodása, ennek része, hogy biztosítják Líbia Európa felé eső határainak a védelmét és így onnan menekült áradattól Olaszországnak nem kell tartania. Ő ezt világosan elmondta. Azt kérte, hogy ne rombolják le a nagy nyugati hatalmak Líbiát anélkül, hogy gondoskodnának a mély Afrikából érkező menekültáradat megfékezéséről. Vagy hasonlóképpen: miközben döntés született a nemzetközi politikában arról, hogy Szíriában be kell avatkozni, és a legmodernebb haditechnológiát vetette ott be a Nyugat – szövetségesként egyébként, hallgatólagos támogatással mi is ott voltunk ebben, tehát amikor most beszélek, nem mások felelősségéről beszélek, hanem annak a nagy közösségnek, a nyugati, atlantista politikai közösségnek a felelősségéről beszélek, ahova mi is tartozunk –, amikor ezt megtettük, akkor senki nem gondoskodott arról, hogy egy ilyen beavatkozás után előálló, egyáltalán nem kizárható anarchia esetén mit fogunk tenni.”
    Amikor Kadhafi sorsáról beszélgettek, az bizony még 2010-ben lehetett. A TEK a 232/2010. (VIII. 19.) kormányrendelettel alakult meg… Van még kérdés, Ildikó?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .