Naptárőrület Nagy-Britanniában

Mi – sokat látott “öregek” – már tényleg sok mindent megértünk. Láttunk már sok meztelen nős naptárt is, ahol egyik lány szebb volt mint a másik!

De olyat még nem láttunk, hogy egy “korosodó” férfiembert ábrázoló naptárért bomoljanak a vevők.

Márpedig Albionban ez dívik! Őfelsége II. Erzsébet – aki Isten kegyelméből Nagy-Britannia st. stb. stb. uralkodója – alattvalói meg vannak őrülve az orosz elnököt ábrázoló naptárakért.

Nyolcféle kivitelben, nyolc nyelven lehet(ne) hozzájutni Britannia-szerte a kalendárjomhoz, de nem lehet. A 15,99 fontos (közel hétezer forint) áron piacra dobott százezer időmutató elővételben elkelt.

Néhány változatból a kereslet tízszeres. Ilyen a vadászó, a dzsúdózó, a leopárdsimogató, meg a motorozós borítóképes változatok.

Most aztán utánrendelésből kívánják kielégíteni Őfelsége alattvalóinak Putyin – kalendár éhségét.

A fene tudja! Semmi bajunk nekünk az oroszok elnökével. De mi konzervatív “öregek” tán mégiscsak szívesebben nézegetnénk a garázs falán vagy a műhelyben Sarapova Mariskát (tudják?! – azt a teniszezőst!) meztelenten, mint Vlagyimir Putyint puskával a kezében, vagy motorbiciklin, netán sárkányrepülőben.

Mert mi már csak ilyen konzervatívak vagyunk. Affenejatermészetünket!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Naptárőrület Nagy-Britanniában” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Az a kis leopárd macska nagyon szép!A nagyobbik, két lábon járó változata sem utolsó!

  2. Admin!
    Azért rajonganak a ködös Albionban Putyinért,mert szeretnének a Putyini eszme győzelme után valódi meztelen nős naptárakat nézegetni,mert ha így megy tovább ott,akkor hamarosan csadoros nők fényképeit nézegethetik majd a naptárakon!Ha lesz még olyan “akkor” és ott!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .