“A végső megoldás”!

Devizahitelesek mentése: „Varga Mihály engedte ki a palackból a szellemet”

Hiába érvel a kormány a bajban lévők megmentéséről, erről szó sincs

Vitanapot tartott a devizahitelezésről s a bajba jutottak megsegítéséről az Országgyűlés a Jobbik és az LMP kezdeményezésére.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kormány képviseletében a szociálliberális kormányok felelősségének emlegetésével nyitotta meg a vitát, elemezte a bankok felelősségét a törlesztőrészletek emelkedésében, s ismertette a jelenlegi kormánynak a hitelfelvevők érdekében tett intézkedéseit. Így beszélt a végtörlesztésről, az árfolyamgátról, a Nemzeti Eszközkezelőről, a magáncsőd intézményéről, a bankok elszámoltatásáról és a forintosításról. Kiemelte, ezeknek köszönhetően 20-30 százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek. Igyekezett azt is megmagyarázni, miért piaci árfolyamon váltották át a tartozásokat. Szavai szerint a forintosítás kockázatok nélkül történt meg, amely a jövőre nézve biztosítja, hogy ne kerülhessen sor a törlesztőrészletek váratlan emelkedésére. Felhívta a figyelmet, hogy a kormány témában hozott intézkedéseit általában nem szavazták meg az ellenzéki képviselők.

Bánki Erik, a Fidesz és Hollik István, a kereszténydemokraták vezérszónoka gyakorlatilag megismételte Völner Pál vitaindítóját. Dicsérték a kormány mentőintézkedéseit, szapulták a 2010 előtti szociálliberális kormányokat, a pénzügyi felügyelet és a Nemzeti Bank akkori vezetését. Kiemelték a forinthitelek 2003 utáni ellehetetlenítését.

Z Kárpát Dániel, a Jobbik vezérszónoka termelési értekezlethez hasonlította a kormánypárti felszólalásokat, amely egypárti rendszerben is becsületére vált volna. Ha ez az érzékenység, akkor mi van, ha nem érzékeny a kormány? Nem merte a kormány beengedni az érintetteket. Kiemelte, hogy “2001-ben egyoldalú szerződésmódosítással Varga Mihály engedte ki a palackból a szellemet.”

– Önök az ellenzéket szapulják, de hol voltak a Fidesz parlamenti felszólalásai a szociálliberális kormány idején? – kérdezte. A Fidesz szerinte lepaktált a Magyar Bankszövetséggel, majd az EBRD-vel. – Nem mentőövre van szükség, hanem visszaadni a károsultaknak a pénzüket. Az sem igaz, hogy a Kúria döntése értelmében forintosítottak piaci árfolyamon – sorolta. Úgy vélte, politikai erőszaktevés zajlik, a jogilag független bírókat igyekeznek befolyásolni, hogy miként kell ítélkezni a devizahiteles ügyekben. Kiemelte, a Jobbik teljes körű megoldást jelentő javaslatait mindig lesöpörték az asztalról a kormánypárti képviselők.

A jegybanknál még mindig ott parkol a devizahitelesek bőrén keletkezett bevétel, amelyből a Jobbik kármentő alapot hozna létre.

Szél Bernadett, az LMP vezérszónoka hosszan sorolta, hogy milyen ellenzéki törvényjavaslatokat nem szavaztak meg. Arról is beszélt, hogy amennyiben megoldották volna a devizahiteles problémát, nem került volna sor a mostani ülésre. Egyúttal hiányolta a miniszterek és a miniszterelnök jelenlétét a vitán. Feltette a kérdést, a kormánypártok mit terveznek tenni a megoldás érdekében. Megígérte, hogy kormányra kerülve az LMP véglegesen megoldja a problémát.

A jegybankelnök pedig vagyonokat költött festményekre és egyéb célokra ahelyett, hogy visszaadta volna a pénzt a károsultaknak.

Hadházy Ákos hangbejátszással kezdte volna hozzászólását, amelyben a miniszterelnök korábban tett ígéretét játszotta volna le, de ezt a levezető elnök megakadályozta. Ekkor elmondta, Orbán Viktor korábban lehetetlennek nevezte, hogy éveken keresztül fizet valaki egy hitelt, s az nem csökken. Szerinte nem hitelről, hanem fogadásról van szó, hiszen a bankok arra fogadtak, hogy gyöngülni fog a forint, mert tudták, hogy így lesz. Hiszen a kormány gazdaságpolitikájának fontos része a forint gyöngítése úgy, hogy megoldotta volna a devizahitelesek problémáját. Pedig 2010-ben 180 forinton lehetett volna forintosítani a svájcifrank-hiteleket. A bankadóból beszedett összeget pedig a devizahiteleseknek kellett volna visszafizetni. Kiemelte, a Magyar Nemzeti Bank vagyonokat keresett a forintosításon, mert az olcsón vett devizát drágán adta a bankoknak. Nyolcmilliárd eurót adott el a bankoknak a jegybank a forintosításkor, ami azt jelenti, hogy ezen nyolcszázmilliárd forintot nyert az MNB.

Az LMP megkeresi a nyolcszázmilliárd forintból eltűnt összeget s visszaadja a devizahiteleseknek. Nagy segítség lenne az is, ha biztosítaná a kormány az elsétálás jogát, amit az LMP kormányra kerülve meg fog tenni.

Szabó Tímea független képviselő szerint hiába ígérgetett korábban Orbán Viktor, ma már 660 ezer devizahiteles szerződés van, s így mintegy kétmillió embert érint a probléma. Vagyis az emberek nagy bajban vannak, miközben Önök szétlopják az országot, Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor strómanja pedig óránként 11 millió forintot keres. Konkrét példákat is említett, hogy két-háromszorosára emelkedtek a törlesztőrészletek a forint gyöngülése miatt. Önök nem az emberek, hanem a bankok mellett állnak. Az Önök által adott megoldások pedig csonkák, a végtörlesztést például csak a gazdagok tudták igénybe venni. Az eszközkezelőhöz pedig csak a bankok beleegyezésével lehet fordulni. A Párbeszéd javaslata szerint van megoldás a gondra, az árfolyamkockázatot meg kellene osztani a bankok, az adósok és az állam között.
(mno)

Bal-Rad komm: Megtörtént hát a legeslegújabb parasztvakító vízgereblyézés is!

Igazán építő jellegű álellenzéki javaslatokkal. Úgymint:

“…Az LMP megkeresi a nyolcszázmilliárd forintból eltűnt összeget s visszaadja a devizahiteleseknek. Nagy segítség lenne az is, ha biztosítaná a kormány az elsétálás jogát, amit az LMP kormányra kerülve meg fog tenni…”

– Keresni azt lehet! Megtalálni is talán lehet! De visszaadni? Döbrögiéktől elvenni a koncot? A megszerzett zsákmányt? “ŐK”? Na neee…!

AMI UTÁN MÁR MEG IS EGYEZTEK DÖBRÖGIÉKKEL A VÉGSŐ KIFOSZTÁS MIKÉNTJÉBEN?!

Hiszen itt a SZENZÁCIÓS MEGOLDÁS A HITELKATASZTRÓFÁBA JUTOTTAK “VÉGSŐ MEGSEGÍTÉSÉRŐL”! Amitől az Origo számol be, mint hatalmas “siker”lehetőségről:

“Új jogszabály segíthet a devizahiteleseknek: az elsétálási jog

A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére – mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a Magyar Időknek, amely úgy tudja, az elsétálási jog bevezetése már felmerült a kormányzat berkeiben is.

A Magyar Idők cikke szerint rövid úton komoly jelentőségűvé válhat az a jogszabály-módosítás, amelyet nemrégiben szavazott meg a törvényhozás, és amely a kilakoltatási moratórium kezdetét előre hozta november 15-re és a végét az eddiginél két hónappal későbbre, április végére tolta.

Egyesek szerint a moratórium meghosszabbítása módot adhat arra, hogy a törvényhozás rendezze a devizahitelezés egyik igencsak ellentmondásos kérdését. Többször is előfordult ugyanis, hogy bár az adós mindent megtett devizahitelének visszafizetéséért, végül mégsem lehetett elkerülni az ingatlan elárverezését. Ráadásul a banki tartozásból még úgy is maradt nemegyszer milliós összeg, hogy az ügyfél minden érdemi vagyontárgyát dobra verték.

“Az ilyen esetekben igazságos megoldás lehetne az úgynevezett elsétálási jog hazai bevezetése” – mondta a végrehajtók vezetője. A tengerentúlon alkalmazott módszer lényege, hogy ha az adós minden érdemi vagyontárgyát értékesítik, akkor az érintett – bizonyos feltételekkel – mentesül az esetleg fennmaradó tartozás megfizetése alól.

Schadl György szerint a megoldás idehaza csak akkor működhetne, ha szigorú kitételek érvényesülnének. A hazai elsétálási jog például csupán a korábbi devizahiteleknél jöhetne szóba; azért csak ott, mert az ilyen kölcsönök adósait korábban rendkívüli helyzetbe hozta az árfolyamok elszabadulása. Emellett
az elsétálás joga csak azokat illethetné meg, akik a banki hitelüket legalább részben megpróbálták törleszteni, miközben minden más fizetési kötelezettségüket teljesítették.”

– Íme hát a politikai bűnbandák közmegegyezése a hitelesek “megmentéséről”.

AZ ELSÉTÁLÁS “JOGA”!

Lesznek majd olyan “szerencsések” is, akik egy szál ingben-gatyában bolyonghatnak bele a vakvilágba. Azzal a boldog és diadalmas érzéssel, hogy már nem tartoznak! Tartunk tőle, hogy beledöglenek néhányan az őket ért hatalmas szerencse és segítség miatti örömérzetbe.

A “nem szerencsések” szintén ingben-gatyában, de bűntudattól űzve gyötrődhetnek tovább, hogy még mindig nem tudták kielégíteni a bank igényeit! Ők meg ebbe fognak belepusztulni!

Nagyjából kétmilliónyian! 660 ezer “hiteles” és családtagjaik!

-Közismert tény, hogy a Döbrögisztánban garázdálkodó bankok a világ legjobb profittermelői közé tartoznak.

Az is tudott, hogy stabilitásuk BIZTOSÍTOTT ÉS QRMÁNYZATILAG GARANTÁLT!

Az pedig MOST VILÁGOSAN ÉS MINDENKI SZÁMÁRA KIDERÜLT: POLITIKAI MAFFIABANDÁINKNAK ESZÜK ÁGÁBAN SINCS MEGSEGÍTENI A HITELCSAPDÁBA ZUHANTAKAT! Mindegyik tartja magát a Gazda verdiktjéhez: NINCS KEGYELEM!

Megoldás pedig lenne! A balrad.ru számtalan esetben fölvázolta már a megoldás LEHETSÉGES MÓDOZATAIT!

Úgy tűnik viszont, hogy a megoldást egy ma száz esztendeje megtörtént esemény prológja hozhatja el!

Ma száz esztendeje tört ki ugyanis a Nagy Októberi Szocialista Forradalom!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

““A végső megoldás”!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Mi a faszt rinyál a sok majom! Ez az a demokrácia amelyért harcolt 1956 -ban, majd ünnepelte 1989-ben! A józanok ezért mondják, hogy 1956-1989 demokráciáját nyögi az ország. Érthetetlen, hogy ehhez miért nem vág a sok imádkozó sáska jó pofát. Az erkölcsileg WC szintjére lesüllyed parlamenti pártok, a fő népárulók a bankdiktatúra törvényeinek megalkotói a népárulók, a ficsúrok, a kis kurvák és az idősebbjei csak a választások miatt adnak hamis, negédes hangot!
    Még szenved és béget a birka nép, miközben a bankdiktatúra tőkéjére önként hajtja a fejét. No É-Koreában nincs bankdiktatúra ezért ellensége a rothadt erkölcsű nyugatnak!
    Nem hiszed?
    Menj a templomba (cifra hodály) és ne siránkozz, hogy viszik a javaidat!

  2. Ezzel az “elsétálási joggal” is a végrehajtóknak kedveznének. Miután teljesen kiforgatták az adósokat mindenükből, úgysem tudják behajtani a további tartozásokat. A bedőlt hiteleknek van az a rossz tulajdonságuk, hogy a rárakott büntetések miatt folyamatosan növekednek. Sokszor hiába árverezik el az adósok ingatlanjait, ha a tartozások rendezésére nem elég. De az is vitathatatlan, hogy az adós is jól jár, mert így újra kezdheti rendbe rakni az életét.

  3. Az elsétálási joggal ( micsoda megnevezés..) a kifosztókat törvényesítené az adós.
    Aki fel tudna állni ezek után,az már kifizette forintosítással a hátralékát.
    Jó hogy nem Nyilas Misi pakkjának keresztelték ezt a lehetőséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .