Magyahok és nemmzetthessek!

Szili Katalin a magyar választók négyötödét “nemzetietlennek” tartja

A pálfordult exmaszopos gyászvitéznyicának csak az a nemzeti, aki pont ugyanazt mondja, gondolja és teszi, mint amit kenyéradó hordája.

Szili szerint a nemzet újbóli megosztását jelenti 13 évvel a 2004-es, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás után újra előállni ezzel a kérdéssel. Mármint a döbrögisztáni lakcímmel nem rendelkező határon túliak döbrögisztáni választójogának elvételével, amiről az egyik álellenzéki bűnbanda, El Qro DK-ja gyűjt aláírásokat.

A maszopos cirkuszigazgatóból és maffiafőnök-helyettesből a döbrögista horda qrmánybiztosává megtett Szili erről az egyik lakálytévének nyilatkozott. Szerinte ezzel El Qroék egyedül maradnak a politikai palettán. Továbbá: aki ezek után szövetkezik ezzel a politikai erővel úgy, hogy hasonlóan gondolja a dolgot, annak vállalnia kell hogy megvádolják nemzetietlenséggel.

Szili Nemmzetthess Nagyasszony azonban ezzel egyúttal a döbrögisztáni választók mintegy 80 százalékát is nemzetietlennek tartja; ennyien ellenzik ugyanis a belföldi lakcím nélküliek választási részvételét.

Nem az ellenzéki szavazók körében, hanem a teljes népességben.

A Publicus intézet augusztus kutatása szerint a határon túli magyarok kettős választójogát a megkérdezett (belföldi) választók 57 százaléka eleve ellenzi. Ha azonban a kérdező arra is felhívja a figyelmet, hogy a külhoniak nem fizetnek adót Magyarországon máris 80 százalék körül van ez az arány. (Lásd az ábra alsó sorát.)

pub.png

A balrad.ru is megszavaztatta a kérdésről olvasóit. (Bár itt bárki szavazhatott, és nem csak a határainkon belülről. Meg is tették küföldról is, és bizony Szili Nemmzetthess Nagyasszonyhoz hasonlóan nemzetietlennek minősítették azokat, akik úgy gondolják, hogy útlevél igen! – szavazati jog NEM!)

Az arányok itt a “mintavétel” módjából adódóan tehát korántsem a Publicus által mértek. A balrad.ru mérése CSAK 3:2 a szavazati jog ellenzőinek javára!

A Publicus szerint egy egyszerű tájékoztatás hatására a döbrögisztáni választók jelentős többsége (négyötöde) elutasítja a határon túliak választójogát.

De nem az állampolgárságát – ez figyelemreméltó distinkció. Úgyhogy Szili vagy hazudik vagy téved, amikor összemossa a mostani politikai akciót a kettős állampolgársággal. (Bár a Publicus mérése szerint az ellenzéki – főként a maszopos – szavazók körében annak is jelentős az elutasítottsága.)

Ha tájékoztatják őket, akkor a választók – beleértve a hordaszavazókat is – csak 20 százaléka tart ki a határon túliak választójoga mellett. Szili szerint tehát az ennyi nemzeties van az országban, a többiek nemzetietlenek, tehát nem is magyarok, csak véletlenül magyarul beszélnek és itt laknak.

Abban kétségtelenül igaza van Szilinek, hogy az aláírásgyűjtés egyszerűen csak egy ellenmaffia által szervezett szavazatgyűjtő akció: néhány hónappal az országgyűlési “választások” előtt elsősorban pártpolitikai célokat szolgál, politikai hasznot, szavazatokat szeretnének ezzel szerezni.

Ami mondjuk egészen természetesnek tűnik egy politikai maffiától.

Másfelől viszont nyilván nem tartja pártpolitikai akciónak a két éve közpénzen folytatott hordakampányt, amit hol népszavazásnak, hol ún. nemzeti konzultációnak neveznek, miközben még Navracsics, a vajda qrrmány brüsszeli delegáltja is annak tartja.

El Qroék nyilvánvalóan semmi mást nem tesznek, mint a közízlést és -vélekedést kiszolgálva megjelenítenek egy sokakat érdeklő témát, és felvállalják annak képviseletét. Az a baj ezzel, hogy csak ők. Az akciónak nyilvánvalóan semmilyen következménye nem lesz, leszámítva persze a politikai hasznot: a választók egy része esetleg a Fletóval szembeni averziót is félretéve hajlandó lesz ezt a bűnbandát támogatva, szemben a Maszoppal és az álnemzetieskedő többi álellenzéki bűnbandával, akik nemhogy semmit nem látszanak tenni, megjeleníteni, képviselni, hanem ráadásul még szembe is fordulnak azzal, amit a választók döntő többsége gondol. (A Publicus felmérése szerint!)

Teljesen hamis és hatástalan az a vád El Qro és bandájával szemben, hogy szerzett jogot nem lehet elvenni. Mert hol van az kőbe vésve? Számtalan pédáját mutatta fel már a döbrögista horda, hogy igenis lehet! De a rendszerváltás óta általában ez dívik!

Hamis az is, hogy ez “csak” demagógia és szavazatszerzés. Persze, hogy az. Ellenmaffiaként ez dolguk.

Ha valaki föl akarja számolni a döbrögista rezsimet, akkor annak ELSŐSORBAN IS szavazatot kell szereznie. Ha nem akarja, akkor az más, természetesen.

Más kérdés, hogy El Qroék szavazatszerző potenciálja eleve limitált: csak azok az a választók állhatnak át hozzájuk, akik nem utasítják el eleve El Qrot. Ilyenek legfőképpen a Maszopnál vannak.

Ebből a célt levezetni nyilvánvaló: El Qro le akarja rabolni a Maszopot. És ők ezt bambán tűrik.

A határon túliak választójogának elvétele ráadásul egy eléggé indokolható cél, még ha mint vállalkozás eleve kudarcra van ítélve (mert kétharmad kellene hozzá, miközben Gyurcsányéknak még a parlamentbe kerülés is siker lenne, nemhogy a többség, vagy a kétharmad).

Az álellenzéknek az a baja, hogy bár az ország népe érzi – látja, milyen problémák vannak Döbrögi uralkodásával, nem tud alternatívát megjeleníteni, mert nincsenek témái.

NAGYON NEM IS LEHETNEK, HISZEN MINDEGYIK POLITIKAI BŰNBANDÁNK A RENDSZER LELKES HÍVE, KISZOLGÁLÓJA, ÉS VOLT – VAGY LEENDŐ ÜZEMELTETŐJE!

Így aztán többnyire kussolnak! Ha nagy ritkán előállnak valamivel, abban sincs köszönete a népnek! Népszerűtlenek.

Ha valami épkézláb dologgal elő is áll néha – néha valamelyi, a többi azonnal fanyalogni kezd. A döbrögista horda pedig azonnal lenyúlja az ötletet, és veregeti saját vállát. Ha pedig valamit nem tudnak lenyúlni, akkor leveszik a napirendről.

Ennyi!

Most véletlenül akadna egy téma, amelyik népszerű. Ezt a horda nem tudja ellopni és ki sem tud hátrálni belőle! De ezt valamiért az álellenzék nem akarja, miközben az lenne a dolguk, hogy megszerezzék a választók többségének a szimpátiáját.

Mi több: még szembe is fordulnak azzal, amit a választók döntő többsége gondol.

Itt volna egy remek alkalom. Egy kompetens és nem dilettáns ellenzék ebben az ügyben nem ekézné El Qrot és bandáját, hanem fölkapná. Vagy versenyezne vele.

És akkor esetleg megjelenhetnének a színen mint alternatíva, miközben Szilinek és az ő vajdájának maradnának a nemmzetthy választóik.

A pizsamájukon is kokárdát viselő “igazzi magyahok”! A határon belüli szavazók kb. 20 százaléka.

Úgy másfél milliónyian. Ahelyett, hogy – mint most – dupla ennyi, 3 millió körüli támogatójuk volna.

Csak egy kicsit gondolkodni kéne tudni!

Bár lehet, hogy jól kigondolták ezt már álellenzéki maffiáink. Nagyon jó őnekik a döbrögista dagonyában, minden felelősség nálkül hentegni. A végső összeomlásig! Aztán majd – mint mindig – lehet visszafelé mutogatni! Előttünk meg ott lesz a Nagy Semmi!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Magyahok és nemmzetthessek!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Ö Pétere ö PÁl Ö Orsos Viktor hivatásos csalo aki megmondja a trendet Magyarországon.

    Ennyire becsicskulni egy büdös beás cigánynak?

    Szét lesz rugva a picsád beás geci.

  2. Ha valamely társadalom 4/5-e nem úgy gondolkodik,mint a kormány és sleppje,akkor valószínű,hogy a fennmaradó egy ötöd a nemzetietlen,a hazát,az embereket eláruló szörnyszülöttek gyülekezete!!!!Jó,ha nem csak számolni akar,hanem a tudatos szembehelyezkedés okát is megkeresi!Saját magában,és a befogadó patkánycsapat tudatában is!!

  3. Ők is eléggé nemzetietlenek, hiszen kapitalista újgazdag csürhe. Sem nemzeti, sem keresztény, sem szocialista, abszolút hitvány és alkalmatlan a magyar nép vezetésére és felemelésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .