Flóri 27 éve császár! (No nem “AZ” a Flóri!)

Balog Zoltán elmondta, mi a véleménye Farkas Flóriánról

Az emberi erőforrások minisztere nagyra értékeli a Lungo Drom munkáját, mert a szervezet mindig szót emelt a magyarországi cigányságért és képviselte őket.

Balog Zoltán szombaton Szolnokon, a 27 éve alakult Lungo Drom kongresszusán felszólalva kijelentette: Magyarország csak akkor léphet igazán előre, ha minden polgára – köztük a cigányok is -, előre tud lépni. A mintegy 2000 résztvevő előtt kijelentette: az Emmi a felzárkózásért felelős államtitkársággal partnere lesz a Lungo Dromnak – írja összefoglalójában az MTI.

A szolnoki tiszaligeti Városi Sportcsarnokban tartott rendezvényen együttműködési nyilatkozatot írt alá a minisztérium nevében Balog Zoltán és Farkas Flórián, a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnöke. A dokumentum a miniszter szerint tartalmazza a munkában, tanulásban, a kultúrában, a lakhatásban, az egészségügyi ellátásban sikeres programok folytatását.

A miniszter átadta Orbán Viktor miniszterelnök köszönetét és gratulációját a szervezetnek. Balog Zoltán hangsúlyozta: partnernek, egyenrangú félnek kell tekinteni a cigányságot, és hibás az a politika, amely tettesként vagy áldozatként tekint a romákra.

A miniszter felidézte a 2008-2009-es tatárszentgyörgyi romagyilkosság-sorozatot és azt, hogy az akkori kormány antirasszista tüntetést szervezett a Duna-parton, miközben a segítséget, a pénzt, a tanulás lehetőségét a mostani kormány vitte el Farkas Flóriánnal az áldozatok családjainak. Kirekesztés helyett összetartozásra, politikai felelőtlenség helyett felelősségre “egymásért és saját magunkért”, megosztottság helyett együttműködésre van szükség – fogalmazott.

Balog Zoltán azt mondta: Farkas Flórián az első cigány vezető Magyarországon, akivel érdemben lehet és lehetett együttműködni. Az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy “botránymentes” éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök – közölte Balog Zoltán.

Elmondta: szabálytalanság esetén eljár, vizsgálatot indít, ha kell, feljelentést is tesz, mert “tiszta kézzel lehet csak részt venni” a roma politikában. Hangsúlyozta: akit viszont alaptalanul vádolnak, azt megvédik. Az eddigi eredmények között említette a Nő az esély programot, amelyben 500 roma nőnek sikerült munkát szerezni, a következő ilyen programban újabb 500-nak. Balog Zoltán szerint sokkal jobb ma a romák helyzete, mint 2010-ben volt, a problémák sokkal kisebbek.

Farkas, és Magyarország legnagyobb cigány családja

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke az eseményen azt mondta: az együttműködési nyilatkozat a felzárkózáspolitika valamennyi területét érinti. Hozzátette: a kormány elkötelezte magát és óriási erőfeszítéseket tesz 2010 óta a hátrányos helyzetűek, különösen a hazai cigányság felzárkózása érdekében. Sikerült elérni azt is, hogy a romaügy európai üggyé váljon – mondta.

Eredmény, hogy mérséklődött a mélyszegénységben élők száma, a közfoglalkoztatásnak köszönhetően több százezer cigány ember kapott munkát, minden rászoruló gyermek meleg ételt kap az iskolákban és a korai iskolaelhagyók száma is jelentősen csökkent – sorolta.

Szólt arról, hogy a Lungo Drom – “Magyarország legnagyobb cigány családja” – ma is több mandátummal rendelkezik, mint az összes parlamenti ellenzéki párt együtt. A Fidesz az egyetlen párt, amely felvállalta a cigányság ügyét – mondta, hozzátéve: céljaik a cigányság és a polgári erők összefogásával valósíthatók meg.
(atv)

Bal-Rad komm: “…a kormány elkötelezte magát és óriási erőfeszítéseket tesz 2010 óta…”

– Hogy mindenki értse: A TENYÉSZET FÖLFUTTATÁSA REMEKÜL HALAD! TORTA VAN!

Kíváncsiak lennénk az ilyen beszámolók nyomán mit éreznek a horda pizsamájukon is kokárdát viselő , “öregezéstől rettegő” nyugdíjas fanjai?

A vajda és hordája “…az egyetlen párt, amely felvállalta a cigányság ügyét – mondta, hozzátéve: céljaik a cigányság és a polgári erők összefogásával valósíthatók meg…”

– Csak halkan jegyezzük meg: egyáltalán nem biztos, hogy a CÉLJAINK KÖZÖSEK LENNÉNEK!

A moremaffia-döbrögista horda céljai lehetnek közösek! Sőt! A gyakorlat bizonyította is ennek az érdek – és bűnközösségnek a meglétét és hatékony működését. Amit tovább kívánnak folytatni!

Tegnap újólag hitet és fogadalmat is tettek erre!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Flóri 27 éve császár! (No nem “AZ” a Flóri!)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Florit befogadta a kazár maffia,kirakták a kirakatba bohocnak.
    Floiriáknak jutnak morzsák 1-2 milliárd.
    Ezzel elvan az agiprop média.

    Közben ezer milliárdok tünnek el anonim kazár maffiozok számláikra.

    Ja közben a Magyarországi cigányság etiop szinten nyomorog,azzal a külömbséggel,hogy az etiopoknak nem kell tulélni a minusz 10fokos telet.

    1. Ez nincs egészen rendben, de tegyük fel hogy fejlődsz. Valami konkrétumot nem tudsz mondani?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .