Hol nagy a szükség! – közel a segítség!

Nemzetközi segítséget kér a döbrögista horda a munkaerőhiány miatt

Habár a Nemzetközi Valutaalapot korábban többször bírálta Orbán Viktor, amiért beleszól a nemzetpolitikába, most a szervezet éves közgyűlésén szerződést írt alá a nemzetgazdasági miniszter a Valutaalap társintézményével, a Világbankkal.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter technikai segítségnyújtási megállapodást írt alá Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős alelnökével a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank washingtoni éves közgyűlésén. A projekt célja, hogy támogassa a magyar munkaügyi szervezetet az álláskeresőknek személyre szabott, a valós élethelyzetükhöz és igényeikhez jobban illeszkedő támogatások és szolgáltatások nyújtásában.

A közlemény szerint Varga Mihály kiemelte, a megállapodás segíthet a munkaerőhiány enyhítésében. Hozzátette azt is, hogy a kormányzat a jövőben is számít a Világbank szakértelmére a magyar szakpolitikai elképzelések megvalósítása során.

A miniszter a magyar delegáció vezetőjeként képviseli Magyarországot a közgyűlésen. Poul Thomsen IMF-igazgató meghívására Varga Mihály részt vett a közép-kelet- és délkelet-európai pénzügyminiszterek és jegybankelnökök szűk körű, a világgazdaság és a régió gazdasági helyzetéről és kilátásairól szóló találkozóján.

Az IMF a korábbiakhoz képest sokkal pozitívabb képet fest a világgazdaság állapotáról, ugyanakkor a jelenlegi gazdasági fellendülést kiváló lehetőségnek tartja, hogy az országok döntéshozói tovább csökkentsék a fennálló kockázatokat, és hosszú távon a növekedést elősegítő strukturális reformokat hajtsanak végre jelentős társadalmi költségek nélkül – jelezte az NGM.

A magyar gazdaságpolitika eredményességét jelzi, hogy a hitelminősítők, a piaci befektetők és elemzők pozitív véleménye mellett az IMF is javította a magyar gazdaságra vonatkozó kilátását legfrissebb jelentésében – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter a közlemény szerint.
(HVG)

Bal-Rad komm: Képzelt párbeszédek a kardinális problémáról:

“Baj van Gazda!

– Mi a baj szolga?

A territórimból a magyarok elmenekültek! Maradtak a vének, a képzetlenek, meg a rejtett munkaerőtartalékok! Kevés a hasznosítható biorobot Édes Gazda! Problémás lesz a profitelőirányzat teljesítése!

– Ezt a kifejezést, hogy “rejtett munkaerőtartalék”- NEM AKAROM MÉG EGYSZER HALLANII! “ŐK” nem rejtettek, és főként nem munkaerőtartalékok! ŐK A TENYÉSZET! NEKIK MÁS FELADATOT SZÁNTAM! “Öregezés”! Hallottad már? Ez az ő feladatuk szolga! A territórium kipocolása az EMLÉKEZÓKTŐL! Meg a seviánsok kordában tartása! Megértetted szolga?

Megértettem Édes Gazda! De hát hogyan lesz ebből profittermelő biorobotok hada?

– Ebből sehogy! De van megoldásom a problémára. Mert ahol nagy a szükség?-közel a segítség! Egyeztess a Világbankkal vagy az IMF-fel! Ők már megkapták a TERV részletes végrehajtási utasítását. Majd elmondják a tennivalóitokat! Velük állapodjatok meg! “…a megállapodás segíthet a munkaerőhiány enyhítésében…hosszú távon a növekedést elősegítő strukturális reformokat hajtsanak végre jelentős társadalmi költségek nélkül…”

Értem Édes Gazdám! Rohanok is!”

A történet döbrögisztáni folytása:

“Vajda! Jönnek a migráncsok! A TERV szerint! Lesz már munkaerő vajdaságodban! Pénzünkbe sem kerül! De mit mondunk a ‘zembereknek? Hiszen eddig mindig azt mondtuk nekik, hogy ide migráns ugyan nem…!

– Misikém! Mi különbözteti meg a migráncsot a rejtettektől? Legföljebb az, hogy napjába hatszor lehasalnak kelet felé! Hát majd a gyanú elkerülése érdekében azt mondjuk nekik,hogy nálunk nyugat felől kel fel a nap. Arrafelé imádkozzanak. A kevés megmarad vén hülye magyarnak meg majd bedumáljuk, hogy munkára neveltük a rejtett munkaerőtartalékainkat! ELHISZIK! Eddig is elhittek nekem mindent! Különben is: setétben minden marha feketének látszik!

Node nappal is van vajdám…!

– Jajj Misikém! Én a fejekre gondoltam! Az abban uralkodó állandó setétségre! A deviánsoknak meg minden mindegy! Legföljebb rájuk eresztünk valami új szert! Az is hozhat ráadásul valamicske pluszt a konyhára. Beszélj a Habonyárpival! Az meg külön jó dolog, hogy EZ AZ EGÉSZ NEKÜNK PÉNZBE NEM KERÜL! Idehozzák őket, nekünk csak a kvártélyt kell megoldanunk! Úgyhogy fölpörgetni a magyarok kilakoltatását Misikém! Nehogy a lakhatás miatt csússzon a terv! Beszélj is gyorsan Mekkmesterrel meg a Pataival!

– Intézkedem Édes Vajdám! ITT ugyan nem lesz! – NEM LEHET! – késedelem!”

– Végülis minden problémára van megoldás! Csak akarat kérdése az egész!

CSAK AKARNI KELL A PROBLÉMA MEGOLDÁSÁT!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Hol nagy a szükség! – közel a segítség!” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kurva anyátok fizesétek meg a képzett münkaeröt.
    Árakban Magyarország europai plussz megspékelve 27%-kos áfával.

    Az ukránok sem jönnek max 6 honapot.
    azt mikor kiismerték a magyar poklot huzznak el a szérozsa irányában.

    1. Netto 500 euro minusz 30% áfa 350 euro netto vásárlo összeg.

      ezzel pont elmehet mindenki a tescoba plussz füteni plussz öltözködni.

      Igen gyertek ide mazohisták,itt megvalosithatjátok az önsanyargatás minden gyönyörét.

  2. Miről van szó? Miért ordítja tele a mocskos fidesz Európát a migráncsozással?
    Mert hamarosan ki fog derülni, hogy (természetesen) a Magyarországra betelepített migráncsososok 2 ezer eurót kapnak fejenként és havonta !!!!!!!, úgy bizony, havonta, azért, hogy elfoglalják azokat a házakat, amelyeket Tőletek elárvereztek, mert a havi 57 ezer forintos “munkabérből” (sicc) nem tudtad kifizetni a házmestert!
    Na ez az igazi nemzetess és geci Orbán, ezért ő a kisebbik rossz, akit természetesen mindezek után kötelező lesz újra választani, mert szerintetek sincs jobb nála!
    Hát b.sszátok meg akkor, sőt: virsli helyett is ajánlom nemesebb testrészét, akik még mindig védik, mocskos fizetett trollok!
    Mert ugyebár kiderült, hogy az ún. “Soros terv” részeként évi 8 millióba fog kerülni KÖTELEZŐEN egy migráncs, vagyis havi kb. 6-700 ezerbe, ami kb. 2 ezer euró…Ti meg, akik sz..pjátok ezt a cigányt, 150 euróért gályáztok! És kötelezően újra választjátok, mert ha nem, akkor nem gályázhattok 150 euróért!
    Hát ezért a rikácsolás, plakátolás, sorosozás, hogy előre kivédjék a védhetetlent!
    Orbán egy magyargyilkos.

  3. Orbán egy rendes zsidó ember, ne sértegesd más nemzetiséggel.
    Egyre több arabot és négert látni bevásárló központokban lévő éttermekben. És onnan többnyire gyalog mennek haza.
    26 ezer látás sérült van magyarországon, jól láthatóak a fehér bottal. Mégis elvétve látok csak belölük.
    Migránst viszont naponta többet is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .