Dilemma!

AZ EGYETLEN LEHETSÉGES MEGOLDÁS

Szatírát kellene most írni! De csak tragédiát lehet… Mert tragikus, ami a sokféle zászló alatt össze-vissza hablatyoló, önérvényesítő, a többiektől így-úgy elhatárolódó, vádaskodó, a saját arculatát, a saját figuráit túlértékelő, és közben magát mégis demokratikusnak tartó ellenzéki pártban és közöttük történt, történik. Az egyetlen jónak látszó megoldás viszont – komikus.

A jelek szerint már tényleg csak egy lehetőség maradt nyitva, ami még halvány reményt adhat a sok millió ellenzéki szavazónak. Mindazoknak, akik soha nem lesznek hajlandók a jobboldali csiki-csukit, helycserét játszó mind szélsőségesebb Fidesz-KDNP-re és a középre húzódó, de elveiben és táborát tekintve ugyancsak szélsőséges Jobbikra voksolni. És még azoknak is, akiknek már elment a kedvük attól, hogy rátok szavazzanak, mert nem vettétek komolyan a demokratikus ellenzéki szerepeteket. Mert bojkott és utcai, meg helyi, személyes politizálás helyett, a fideszes parlamentben vitézkedtetek. Mert folyvást egymással harcoltatok, egymást járattátok le – a politikai ellenfeleitek helyett.

Mivel az „összefogás”, a centrális erőterű NER rendszerét legalább elvben leváltani képes „egységfront” vagy akármi (amit a demokratikus érzelmű állampolgárok elvártak és szorgalmaztak), a ti hibátokból nem jött létre az előző választások – istenkém, mekkora bukta volt! – óta eltelt évek alatt, és nem is látszik létrejönni a választásokig hátra lévő fél esztendőben, oszlassátok fel magatokat! De ízibe’ ám! És a korábbi sérelmeitekre, a pártállásotokra, a programjaitokra – és egyáltalán, az eddigi bármitekre – való tekintet nélkül, haladéktalanul, és valamennyien lépjetek be az egyetlen komoly, következetesen ellenzéki demokratikus pártba! Méghozzá finnyáskodás nélkül, derűsen…

A Kétfarkú Kutya Párt maradt ugyanis az egyedüli a közéleti porondon, amely még képes jókedvűen, a gyűlöletet árasztó ellenfeleit lazán nevetségessé téve, a hamis, hazug ígéreteiket kifigurázva, és még a populizmusukból is tréfát űzve, megcélozni az érdemi rendszerváltást. Teheti, mert egyáltalán nem is kell neki a hatalom, sem a vele járó pénz. Teheti, mert nem akar senkin uralkodni, nem akar senkit kifosztani, csak mosolyt fakasztani. Csak játszani, s így a magasba törni. És közben kedvesen, szelíden, színesen figyelmeztetni még arra is, hogy repedezett, balesetveszélyes a járda. Mert a kutya tényleg megvéd. Mert a kutya hűséges. Mert a kutya szerethető.

Aki tud jobb ernyőszervezetet – ami ráadásul már most is párt! – a hatalmat és a nemzet vagyonát dühödten, mohón maga alá kaparó kormánypárt megbuktatásához, az igazi rendszerváltáshoz, az most szóljon, vagy hallgasson örökre!

Győzelemre fel! Akinek tele a hócipője az elmúlt hét évvel, az mind szavazzon a Kétfarkú Kutya Párt 106 egyéni jelöltjére és listájára, valamint miniszterelnök-jelöltjére!

A bizalomért cserébe ti is – mindannyian – elvárhatjátok, hogy a KKP garanciát adjon: a győzelem után rögvest alkotmányozó – nem ám alaptörvénykező! – nemzetgyűlést hív össze, azután a népfelség falhatalmazásával egy visszaarányosított, korrekt törvény alapján hirdeti meg az újabb parlamenti választásokat.

Azokon pedig már minden demokratikus erő saját párttal, saját kormányfő-jelölttel, saját zászlaja alatt indulhat. Már amennyiben még akkor is azt akarja, hogy megint lefagyjon arcunkról a viccpárt által odavarázsolt mosoly…
(gepnarancs)

Bal-Rad komm: ISTEN MENTS! – hogy… – reklámot csináljon a balrad.ru a stílusában egyébként hozzá közel álló, ám a politikai tartalmat illetően alapvetően eltérő tartalmat képviselő “Kétfarkúaknak”. Kimondottan kételyeink vannak az ÍGÉRETEK BETARTÁSA MIATT MINDEGYIK POLITIKAI BŰNSZÖVETSÉGGEL SZEMBEN!

Ami miatt szimpatikus LEHET ez a kampányfelhívás, az ez:

“…a győzelem után rögvest alkotmányozó – nem ám alaptörvénykező! – nemzetgyűlést hív össze, azután a népfelség falhatalmazásával egy visszaarányosított, korrekt törvény alapján hirdeti meg az újabb parlamenti választásokat.

Azokon pedig már minden demokratikus erő saját párttal, saját kormányfő-jelölttel, saját zászlaja alatt indulhat…”

– Ilyen ajánlatot viszont a viccpárton kívül még EGYIK POLITIKAI BŰNÖZŐI HORDA SEM TETT!

Komoly tehát a dilemma! NEM – E CSAK EGY VICCES AJÁNLATRÓL VAN SZÓ!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

“Dilemma!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. az mszp elárulta a munkásokat, a dolgozókat, most elárulta a szavazókat is.
    Botka (törzs tagja )lemondásáról már júliusban lehetett hallani. Lehet az egész megrendezett ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .