NINCS MIVEL LELŐNI a KNDK-rakétáit!

A teszt során az USS John Paul Jones (DDG 53) által vezetett rakéták megsemmisítőjétől kiszabott SM-6 rakéták egy célzott középkategóriás ballisztikus rakétát találtak Hawaiin, Au-on.  29, 2017.

“Az egyik legfontosabb ok, amiért nem lőttük le Észak-Korea rakétáit az az, hogy nem tudjuk.”

Rengetegen föltették a kérdést a KNDK rakétakilövései kapcsán, hogy ha azok a japáni Hokkaido felett húztak el, akkor az ellenszerek széles tárházát fölvonultató Japán légvédelem miért nemszedte le azokat.

A kérdésre van egy megnyugtató válasz: azért nem, mert tisztában voltak azzal, hogy az észak-koreai rakéták NEM FENYEGETIK Japánt! Átrepülnek jó magasan az ország felett, aztán valahol jó messze az óceánba zuhannak.

Yoshihide Suga a japán kormány titkárságának vezetője a minap őszintén el is mondta újságíróknak: “azért nem lőttük le a rakétákat, mert nem veszélyeztették Japán területi épségét.”

Ezt az őszinte és reménykeltő nyilatkozatot  Defenseone.com portál is közölte.

Némi kiegészítéssel. Ez már műszaki-technikai magyarázat is, és alighanem a legkézenfekvőbb:

NINCS MIVEL LELŐNI A BALLISZTIKUS RAKÉTÁKAT!

Az akár 770 kilométeres (475 mérföld) magasságban repülő rakéták ellen se Japán, se az USA nem tud védekezni.

Hiába az AEGIS, hiába a PATRIOT, hiába a THAAD rendszerek, azok ilyen magasan repülő rakéták ellen nem védenek.

Jók! – de már csak a cél közelében. Akkor viszont – pláne ha atomtöltettel felszerelt rakétáról van szó – már minek?

Ha a kilőtt KNDK-s rakétákat a fölszállóág kezdetén akarnák kilőni, akkor meg nagyon közel kéne lenni a kilövés helyéhez. Ahhoz meg oda kéne menni! Annak viszont vannak komoly egészségügyi kockázatai.

Hiába öltek hát az USA-ban sokszáz-milliárd dollárt a rakétavédelmi rendszerekbe! – azok bizonyos értelemben teljesen hatástalanok!

Talán ez lehet a valódi remény! HA NEM TUDOK VÉDEKEZNI, NEM FOGOK TÁMADNI!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“NINCS MIVEL LELŐNI a KNDK-rakétáit!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Mindhárom nagyhatalom képes műholdakat is megsemmisíteni, pedig azok jó magasan vannak !
    A rakétákat mindenki – kivéve az USA kisérleti lézeres fegyverét – a visszatérő ágon fogja el. Így működik az orosz elhárítás is. A japán felett elzúgó ÉK-i rakéták viszont nem Japán felett térnek vissza, ezért nem tudják elfogni.

    1. +Ja kérem a kommunizmus az kommunizmus!Nem lehet ellene védekezni,mert fejlettebb mint mi.Amit nem említ a leírás.Ez az,hogy kilép a föld vonzásköréből,mert magasabb pályára áll mint a műholdak.Ezért fékezni kell őket ahhoz,hogy a célra zuhanjanak. Gondolom függőlegesen. Pl.Légi robbantással,úgy,hogy a tűzgömb érintse a célterületet..Ha igy meglökik a Csendes óceánt Amerika közelébe olyan szökőár lesz ami lerombolja a pati városokat.Hát nem tudom,ki meri megtámadni és minek!

      1. EGy légköri robbantás az USA felett a sztratoszférában, és évekre megszűnnek a műholdak. Ezzel együtt mindenféle kommunikáció: repülőgépek sorra potyognak le, megáll a GPS, az internet, a tévécsatornák, a mobilkommunikáció (és a vezetékes is), a különféle szerverek chipjei kiégnek, összeomlik az áramszolgáltatás, ha elég erős a robbanás, akkor maga a transzformátor is átüt, vége van. Évekre elsötétül a földrész, és persze, aki elsőnek lőtt ki ilyen bombát, az nem fog kapni válaszcsapást épp azért, mert a navigációs műholdak tönkremennek pillanatok alatt. Stb. stb. De ez nekünk sem jó, mert az evolúció pillanatok alatt visszazuhan az Ókorba. Bár ki tudja, még nem próbáltam ki magam ezzel a hatalmas tudással a régi világban.

  2. Minden nagyhatalomnak többszintű védelme van, és legkevésbé a befejező pályaszakaszban (légkörön belül) tudnak védekezni a már rég szétbontakozott, óriási sebességgel repülő, többféleképpen védhető nukleáris robbanófejek ellen (egy alacsony magasságban felrobbantott nukleáris robbanófej a legpusztítóbb). Más kérdés, hogy bár az indítás utáni szakaszban lehetne a legjobban megfogni ezeket, ebben az esetben Kína (és Oroszország) közelsége ezt nagyban nehezíti. Az egyetlen komolyabb, kiszélesedő konfliktussal nem fenyegető lehetőség az, hogy a védelmi rendszereket egy közeli szárazföld “hajóján” telepítik. Ezt Kína és Oroszország megteheti, Japán már nem. Ezért furcsa, hogy Aegis rendszert vásárolna:
    https://www.nemzeti.net/japan-amerikai-raketavedelmi-rendszereket-telepitene-10397584.html
    Leginkább pszichológiai védelem, illetve talán az indítások (atom-tengeralattjárók) lehetséges helyeit csökkentheti.

  3. T.Fergeteg ! Az AEGIS Amerikai hatásos “védelmi rendszer” már bizonyitott, anno 2014 áprilisában a Fekete tengeren egy MiG 24-eseli találkozón, a DONALD COOK rombolóval !

  4. Mi pedig bevetjuk legujabb csoda fegyverunket lovashuszarokat reteg is a fel vilag gratula magya orszag!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .