Szíria

Asztana után, Genf előtt most New Yorkban központi téma Szíria.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az ENSZ közgyűlés 72. évadnyitója alkalmából Találkozott és ttak egymással Szergej Lavrov orosz, és T.Rex amerikai külügyminiszterek.Többek között Szíria eseményeit is átbeszélték, meg a hogyan tovább? – kérdését. Hogy mit intéztek egymással? – majd kiderül.

Annyit ma Párizsban kikotyogott Jean-Yves Le Drian gall külügyér, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagországainak külügyminiszterei találkozóján egy szíriai kapcsolattartó csoport létrehozása van tervbe véve.

Amíg a diplomaták egymással iszapbirkóznak,a tettek mezein serény háborúskodás zajlik. Ennek az ISIS a nagy kárvallottja.

Deir ez-Zor alatt a rémkalifátus “flottája” és átkelőeszközei – no meg párszáz lator – bánta az eufráteszi menekülőút elleni orosz légicsapásokat.

Ugyanakkor a keleti parti hídfőben harci helikopterek fogadására alkalmas leszállóteretis kialakítottak már az átkelt kormánycsapatok.

Az orosz HM pedig értesítette az amerikaiakat és az SDF-alakulatait, hogy jó lesz ha az általok átnyújtott műveleti térképeket alaposan tanulmányozgatják. És igyekeznek elkerülni a “kényes” területeket. Az esetleges félreértések elkerülése végett.

Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök telefonon is elmagyarázta mindezt Joseph Dunfordnak, aki őneki az amerikai megfelelője.

Igor Konasenkov orosz HM szóvivő is alaposan fölvilágosította az érintetteket az egészségügyi kockázatokról.

Mindez pedig utal arra, hogy hamarosan kezdetét veszi a rémkalifátus elleni utolsó nagy offenzíva.

Törökország is nekikezdett cihelkedniIdlib latorrezervtum rá eső részének a megszállásához. Hatay tartományban már gyülekezika kontingens.

Idlib martalócai a rezervátum fölösztásának hírére fejvesztve kezdtek a kijelölt török zónába özönleni. Valamiért ragaszkodnak a török ügyfélkörhöz.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Ildib martalócai a rezervátum felosztásának hírére fejvesztve kezdetek a kijelölt török zónába özönleni. Valamiért ragaszkodnak a török ügyfélkörhöz. Még emlékeznek az ISIS-TÖRÖK olaj bizniszhez, meg a fegyver utánpótlási üzletelésükre,talán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .