Bár tévednénk!

Döbrögisztán fokozza a nyomást Maradék-Ukrajnára

Egészpályás letámadásba kezdett a külügy a múlt héten megszavazott ukrán oktatási törvény miatt. Azok után, hogy Szijjártó Péter utasításba adta, a magyar diplomácia egyetlen nemzetközi szervezetben sem támogathat ukrán kezdeményezést, és Magyarország nem támogat semmilyen, Ukrajnának fontos döntést, a miniszter már az EBESZ, az ENSZ, az EU és az Európa Tanács kisebbségi ügyekkel foglalkozó biztosait is levélben kereste meg. Azt kérte tőlük, hogy „olyan határozottsággal lépjenek fel, mint ahogy más országok esetében szoktak, bizonyos jogállamisági aggályokat hangsúlyozva”.

A Kossuth Rádiónak a külügyminiszter azt is elmondta, az elmúlt egy évben minden kétoldalú találkozón felvetették az ukrán félnek, hogy ne szavazzák meg a kisebbségi jogokat csorbító jogszabályt, de miután ez nem történt meg, itt az ideje „a lehető legkeményebben kell fellépni”, Magyarországnak használnia kell azokat az eszközeit, amelyek „jól láthatóan fájnak”.

Szijjártó szerint az ukránok eltévesztették a célpontot, amikor az Oroszország elleni harcban a magyar, a román, a bolgár és a lengyel kisebbséget negatívan érintő lépést hoztak. A kijevi amerikai nagykövetnek a törvény elfogadását üdvözlő Twitter-posztja pedig „egészen elképesztő, ami sok mindent elmond, milyen alapos tudással rendelkezik az amerikai diplomácia Ukrajnáról és Kárpátaljáról”.

Ezzel nem tudunk vitatkozni:

(valasz)

Bal-Rad komm: “…itt az ideje „a lehető legkeményebben kell fellépni”, Magyarországnak használnia kell azokat az eszközeit, amelyek „jól láthatóan fájnak…” – nyüszíti Zseléagyú!

– Most kéne hangosan nyerítve röhögnünk a kemény és fájó eszközök bevetésének beigérése hallatán!

NE TEGYÜK, HANEM INKÁBB PITYEREGJÜNK! A FENYEGETÉS KOMOLYSÁGA MIATT!

Hiszen a polákok, oláhok, tótok ugyanígy bosszúért lihegnek, ÉS BOSSZÚT IGÉRNEK!

Asszociáljunk már egy kicsit. Az emberi jogok világbajnokának, a világ legbékevágyóbb országának – az USA – kijevi nagykövetségének a nyelvtörvény megszavazásához gratuláló Twitter üzenetére!

ELKÉPZELHETŐ LENNE ILYEN TÖRVÉNY AZ USA-BAN? – AMIHEZ MOST NYÍLTAN GRATULÁL A NATO-LATORSZÖVETSÉG VEZETŐ HATALMÁNAK KIJEVI NAGYKÖVETSÉGE!

Bizony nem képzelhető el!

De hát akkor mégis mi van?

“…az Oroszország elleni harcban…”

Egy zseniális amerikai (?) terv megvalósítását láthatjuk! Oroszország ellen!

Tudott dolog, hogy Oroszország berzenkedik a határai mentén soroló NATO – állomány láttán. A NATO – latorszövetség LÁTSZÓLAG MÉLTÁNYOLJA ezt a berzenkedést. Méltányolta a VSZ – felbomlását követően is. Meg is igérte, hogy nem terjeszkedik keleti irányba! Csakhát…! – másként rendelte a sors. A TERV az nem a Medve óhajtásának teljesítéséről szól. Hanem a Medve körüli gyűrű bezárásáról. Amelynek íve Maradék-Ukrajna és Belorusszia felől még igencsak szellős!

DE KÖZELEG A PILLANAT, AMIKOR BE LEHET TÖMNI EZT A RÉST! ÖNVÉDELEMBŐL!

Tudott dolog, hogy Nyalókakirályék nagyon nem akarták Trump bohóc elnöségét! És meg is próbálták a szívüknek kedvesebb Nyőstényördög sikerét elősegíteni! A terv elbukott, és kiderült. Valcmanék nem a Fehér Ház szíve csücskében táboroznak mostanság. Ugyanakkor Valcmanékat gyötri a bűntudat, és a bizonyítási vágy! Hajlandóak is bizonyítani hűségüket Washington iránt! Meg a NATO-iránt! Meg a Nyugat iránt. Meg az összes célok lelkes támogatói.

EZT BIZONYÍTJA IS A NYELVTÖRVÉNY! HISZEN ÖT NATO – LATORSZÖVETSÉGI ORSZÁG IS HEVESEN TILTAKOZIK ELLENE!

Meg az érintett kisebbségek Maradék-Ukrajnában. Főként Galiciában és Kárpátalján! Annyira, hogy lesznek ott még tömeges “demonstrációk” is! Ahol pedig tömeges demonstrációk vannak, bármi előfordulhat!

Még az is, hogy a bebőszült kijevi hatalom katonai erőt alkalmaz – ESETLEG – a demonstrációt támogató ország ellen! Nyilván a legkevesebb kockázatot jelentő ország ellen! Ilyen pedig csak egy van. Döbrögisztán!

AZ VISZONT A NATO TAGJA! (Maradék-Ukrajna ellenbennem.)

Márpedig a NATO – latorszövetség SZMSZ – e szerint ha egy tagországot támadás ér, azt meg kell védeni!

És ha – történetesen – Döbrögisztánba átlőne a kijevi hatalom esélyesbb hada, Döbrögisztánt meg kell védeni. És meg is indulhatna Lengyelország, Szlovákia, Döbrögisztán, Románia és Bulgária irányából a megvédés. Amely az agresszió kezdetétől fogva ellenséges területen zajlana. Maradék-Ukrajna területén. Egészen az orosz határokig fel kéne számolni az ukrán hadsereg ellenállását. Csak a Medvebirtok határán állnának meg! Jogos önvédelmi akció végén!

ÉS MÁR OTT IS VANNAK! AZ OROSZ HATÁRON! BEZÁRVA A “VÉDELMI” GYŰRŰT!

És micsoda véletlen? Már vannak Maradék-Ukrajna területén latorszövetségi erők. Persze csupán barátságból, meg partnerkedésből!

És megérkezett már Miho is! Komoly államigazgatási és oroszellenes tapasztalatokkal a múltjában! És szuper államot igér! Segítsége is van bőven! Nagy tapasztalattal.

– Zseléagyú fenyegetőzése bizony ingerlőleg hathat a kijevi udvarra! Amely – láthatjuk – KISZÁMÍTHATÓAN KISZÁMÍTHATATLAN LÉPÉSEKRE KÉPES!

Döbrögisztán külügyérének fenyegetőzése hallatán csak ne vihogjunk! Döbrögisztán ugyan gyenge, ám qrmánya elszánt! Ráadásul van egy hihetetlenül hatékony fegyvere: SZAVAZATI JOGA VAN A NATO-LATORSZÖVETSÉGBEN!

Ahol ugyan csak kérhet meg jelenthet! – DE MEG FOGJA TENNI AMIT A NATO MEGKÖVETEL!

Bár tévednénk!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Bár tévednénk!” bejegyzéshez 18 hozzászólás

  1. Érdekes felvetés. Abban a pillanatban Ogyessza és a déli területek (a Dnyeszter Menti Köztársaságig), illetve a teljes Donbassz és Harkov lezárásra kerülne, de ha van idő, akár egészen Kijevig és a Dnyeperen túl nyomulna az orosz, és lenne is rá hivatkozási alapja. Ezt a forgatókönyvet a NATO szerintem nemigen akarná, de ki tudja, az elmúlt időszak NATO-gyakorlatai (ahol többek között kifejezetten megszállást próbáltak el, illetve a gyors mozgósításokat) az oroszoktól is kikényszerítették a megfelelő, sokat bírált reakciókat. Ha ez bekövetkezne, az ukrán szélsőségesek többé már nem lennének a Nyugat “barátai”, viszont éppen azok a területek kerülhetnének nyugati “protektorátus” alá, amelyek az ukrán nacionalizmus bölcsőjeként szolgáltak, és kialakulna egy újabb terrorgóc. Azonban ott a veszélye annak is, hogy ha az orosz egy ilyen helyzetben túl erősen reagál, míg a nyugati fél szándékosan puhán, akkor lehet majd újra orosz agresszióval telekiabálni a világot, és az nagyon sokat rombolna azokon a pozitív eredményeken, amiket az oroszok az utóbbi időkben elértek.
    Én azt mondom – persze lehet, hogy tévedek -, ez nem a megfelelő idő egy ilyen nagyszabású próbálkozásra. “Európa” számára semmiképp. Nagyon sérülékeny, eddig is veszteségeket szenvedett a bősz oroszozás miatt, egy ilyen konfliktus pedig minimum a gázárakat és annak vonzatait nyomná meg, Magyarországon Paks 2 is veszélybe kerülne, és vége lenne a nagy rezsiharcnak. 2019 több szempontból is fontos dátum. Egyrészt ebben az évben kerülhet teljes kiiktatásra orosz részről az ukrán “partneren” áthaladó gázszállítás (Északi Áramlat 2 és a Török Áramlat segítségével, mely utóbbi 2019 végére elkészülhet), másrészt talán ekkor készül el a horvátországi Omišalj kikötőjén keresztül az EU-ba irányuló cseppfolyosított gáz egyik nagy útvonala (bár tolják az időpontot), amit többek között a Földközi-tengeren fellelt nagy gázmezők kiaknázásához is felhasználhatnak. 2019 végén lesz elérhető az izraeli Leviatán mező földgáza, de ott még igencsak gyengék az ajánlatok (a libanoni és ciprusi környezet jobb a befektető cégeknek, igaz, Izrael mostanában “gondoskodhat” Libanonról, Törökország pedig Ciprusról, a katariakon is “dolgozik” az UAE és Szaúd-Arábia, bár az amerikai ExxonMobil és a katari Qatar Petroleum által alkotott konzorcium alighanem túl nagy falat ahhoz, hogy emiatt jelentősen gyengüljenek a pozícióik), szóval eddig úgy néz ki, elsősorban az izraeli és jordán piacra termel majd a világ “kedvenc” országa. Az sem világos, hogy a Ciprusra tervezett cseppfolyósító üzem Vassilikosban megépül-e, vagy döntően más módon, más vezetéken juttatják el a Földközi-tenger kincsét “Európába”, vagyis Cipruson és Görögországon át Olaszországba (Ötödik Folyosó). Az azeri gáz kérdése sem mindegy, az Eastring ott van a tartalékban, bírja az EU teljes támogatását, és a Déli Gázfolyosóval is összeköthetik (ami 2020-ra készülhet el). Eredetileg a Kaszpi-tenger térségéből és a Közép Ázsiából (Türkmenisztánból) érkező gázt hozták volna be velük a rendszerbe, gyakorlatilag a Nabucco helyett, az SCP, a TANAP, és a TAP vezetékek felhasználásával. A gond az, hogy a Török Áramlat, valamint a türkmén gáz kínai lekötése elég nagymértékben befolyásolta az elképzelést, addig legalábbis gondban lesznek, amíg Azerbajdzsán növelni nem tudja a kitermelését, és az onnan származó gáz el nem jut az EU-ba. Ez legkorábban 2020-22 tájékán történik (Shah Deniz és Absheron mezők), a teljes kapacitását pedig 2025 körül érheti el. Csak ekkor tudja teljes mértékben kiszolgálni az EU-t, de közben nem áll meg az élet. Ráadásul növeli az EU “gondjait”, hogy a déli TAP vezeték szállítási kapacitásának egy része nincs lekötve az azerbajdzsáni gáznak, bármely szolgáltató pumpálhat bele. Természetesen a Gazprom már jelezte, hogy ő szívesen megtenné ezt, és nagyon nincs is vetélytársa. A közel-keleti politikai forróság ugyanis nem teszi lehetővé, hogy az Eastring és a Déli Gázfolyosó a Nabucco teljes értékű alternatívái legyenek, az pedig még eltart egy darabig.
    Szóval az energiakérdés behatárolja “Európa” lehetőségeit. Akármilyen agymosott fafejek is ülnek egyes vezető pozíciókban, ebbe szerintem még ők sem mennek bele, vagy ha mégis, akkor a 2018-2019-es év biztosan nem jó dátum lenne rá, akármi váltaná ki Ukrajna “megvédését”. Mert mi történne? Többek között drágulna az orosz gáz, “nehézségek” akadályoznák az exportját, késedelmet szenvedne a Török Áramlat, konfliktushelyzet alakulna ki a Fekete-tengeren és Ukrajnában, Magyarországon gond lenne Pakson és egy sor másik helyen, “Európa” pedig kénytelen lenne drágább forrásokból származó gázt is pumpálni a rendszerbe, de azt nem tudná egyszerűen megoldani, hiszen az erre szolgáló infrastruktúra még nem épült ki. Vagyis iszonyatos veszteségek érnék egy csapatnyi, liberálisok zsoldjában álló “nacionalista” ukrán és ukrajnai “kedvenc” miatt. Nagyon nem érné meg neki. Ha mindenáron “háborúzni” akarna, azt 2020 után tenné, de addigra Ukrajnában már nagyjából véget érne a nagy lopóidőszak, legfeljebb az amerikaiak hitegetnék őket az utolsó pillanatig (ismerős), amíg kihasználhatják őket (persze a legnagyobb kedvencek és “kedvencek” közben “kimenthetnék”, amit lehet). Az ukránok vállalkozóbbjai az “európai” vagy az orosz piacokon lennének addigra, az ellopható dolgok a zsebekben, az ország pedig a régi állapothoz képest a mocsárban és adósságcsapdában.

    1. Szerintem kissé túlbonyolítottad…
      Ha bekövetkezne a cikk végén felvázolt helyzet, akkor két dolog lenne csak lehetséges:
      1.) Oroszország veszte
      2.) Világvége

      1. Inkább leegyszerűsítettem. A végkövetkeztetés pedig üdítően egyszerű: “Európának” szerintem sehogyan sem éri meg (se 2020 előtt, se 2020 után).

        1. Hogy Európa mi tesz és mit nem, az nem tőle függ. Lásd szankciók Oroszország ellen. Az a fő kérdés, hogy mit akar, és mit tesz az USA. Európa majd igazodni fog.

          1. Ez már hit. 🙂 Hitbéli kérdésekben nem szoktam vitatkozni. Ha mégis, az mindig nagy hiba tőlem.

  2. Nem hit, ténynek gondolom.
    Ha a NATO betör Ukrajnába, Oroszország ütköző (védelmi) zónájába, akkor az oroszokat kész helyzet elé állítják, amire kétféle módon reagálhatnak:
    1.) Beletörődnek, és akkor közvetlenül a határain lesz az ellenség és rakétái, ami a végét jelenti önálló országuknak. Ezt nem engedhetik meg maguknak.
    2.) Nem törődnek bele, és ez totális háborút jelent.
    Az oroszok a donbaszi konfliktus elején deklarálták, hogy nem csak a közvetlen ellenségre fognak lőni, hanem a “felbujtókra” is. Ettől lesz totális a háború.
    Európa nincs abban a helyzetben, hogy önálló döntéseket hozzon. A NATO-t főleg európai hadseregek alkotják, plusz USA és Kanada. Admin felvetése a NATO-ra vonatkozott. A NATO formálisan európai haderő, de az USA irányítja.
    Tehát, ha az USA, mint a NATO vezető hatalma, kiadja a parancsot, hogy bevonulunk Ukrajnába, akkor Európa menni fog. Ha mégsem, akkor az egy nagy fordulat lesz, lehet, az európai politikában, Európa és az USA viszonyában.
    Az általad többek között boncolgatott gáz ár, ebben a szituációban sokadlagos kérdés lenne. Nem szeretném, ha meglátnánk…

    1. Talán hibát követek el, de egy próbát megér…
      “Ha a NATO betör Ukrajnába, Oroszország ütköző (védelmi) zónájába, akkor az oroszokat kész helyzet elé állítják…”
      És addig ők malmoznak? Mint Krím esetében? 🙂
      “Nem törődnek bele, és ez totális háborút jelent.”
      A NATO szabályaiban egy védelmi jellegű katonai szervezet, úgy is, hogy egyes tagjai agresszíven viselkednek, valamint minden lehetőséget felhasznál a terjeszkedésre. Ha az a nehezen elképzelhető forgatókönyv állna elő, hogy “a NATO betör Ukrajnába”, még akkor sem közvetlenül az oroszt támadná, ezt ne felejtsd el!
      “Az oroszok a donbaszi konfliktus elején deklarálták, hogy nem csak a közvetlen ellenségre fognak lőni, hanem a »felbujtókra« is.”
      A tény, hogy ez idáig, egy névleg független Ukrajna teljes erejének birtokában, minden provokációja ellenére még nem történt meg, azt mutatja, hogy az általa jelentett fenyegetés bőven küszöb alatt maradt. Azonban ha “a NATO betör Ukrajnába”, akkor a helyiek közül már nem nagyon lesz kit bujtogatni az orosz ellen maga helyett, vagy ha mégis, az még kevésbé jelent olyan kockázatot, hogy átlépje a küszöböt.
      “Európa nincs abban a helyzetben, hogy önálló döntéseket hozzon.”
      Ezt mire alapozod?
      “A NATO-t főleg európai hadseregek alkotják, plusz USA és Kanada. Admin felvetése a NATO-ra vonatkozott. A NATO formálisan európai haderő, de az USA irányítja.”
      Én pedig végig “Európáról” írtam. Segítek a szervezet (NATO) döntéshozatalának jobb megértésében, mert úgy érzem, itt komoly gondok vannak:
      https://en.wikipedia.org/wiki/NATO#NATO_Council
      “… action is agreed upon on the basis of unanimity and common accord”
      Az ne tévesszen meg, hogy az USA messze a legerősebb a tagok közül! Egy irracionális háború vesztes háború lenne. Ha Ukrajna átlőne, a reakció akkor sem lehetne eltúlzott. Csak egy példa a másik oldalról: még Törökország is áll, egyetlen eszközét vagy emberét sem semmisítették meg az oroszok, sőt újra gyümölcsöző kapcsolatai vannak Oroszországgal, orosz légvédelmi rendszert vásárolhat (a többi NATO-tag, kifejezetten az Egyesült Államok rosszallása mellett), holott lelőttek egy orosz repülőgépet.
      “Tehát, ha az USA, mint a NATO vezető hatalma, kiadja a parancsot, hogy bevonulunk Ukrajnába, akkor Európa menni fog.”
      Majd meglátjuk. 🙂 Eddig miért nem ment?
      “Az általad többek között boncolgatott gáz ár, ebben a szituációban sokadlagos kérdés lenne.”
      Kifejezetten sajnálom, ha nem sikerült érzékeltetnem a kérdés fontosságát, de az attól még nagyon is az.
      “Nem szeretném, ha meglátnánk…”
      Szerintem nem kell aggódnod.

      1. OK. Mindkettőnk megtartja a maga véleményét és várjuk a fejleményeket…

        “… action is agreed upon on the basis of unanimity and common accord”

        Most komolyan!? -Te beveszed ezt, és az ehhez hasonló hülyeségeket? Mert, ha igen, akkor ne akard velem is megetetni. Főleg azért ne, mert a NATO az nem babazsúr, és nem mókus őrs, ahol mindenki véleményét megkérdezik. A NATO az egy katonai szervezet, ahol parancsuralmi rendszer van. Az ebből következőket nem magyarázom…
        Még egyszer, és nem kell vele egyetértened: Ha a NATO bármilyen ürüggyel, harcoló csapatokkal bemenne Ukrajnába, az egy olyan helyzet lenne, ami még nem volt, és Oroszország biztonságának szempontjából semmihez sem hasonlítható, ami a közelmúltban történt azon a tájon.

        ““Európa nincs abban a helyzetben, hogy önálló döntéseket hozzon.”
        Ezt mire alapozod?”

        Arra, hogy Európát pénzügyileg, gazdaságilag és katonailag a tengeren túlról irányítják. Helyesebben két tengeren túlról is… Az Atlanti-óceánon túlról, meg a Földközi-tengeren túlról. Pl. az EKB irányítója a FED (Épp ma beszélt erről a Lánchíd rádióban Boros Imre “sztár” közgazdász.).
        Köszönöm a beszélgetést.
        Üdv.

        1. Rendben, várjuk a fejleményeket.
          “Most komolyan!? -Te beveszed ezt, és az ehhez hasonló hülyeségeket? Mert, ha igen, akkor ne akard velem is megetetni. Főleg azért ne, mert a NATO az nem babazsúr, és nem mókus őrs, ahol mindenki véleményét megkérdezik. A NATO az egy katonai szervezet, ahol parancsuralmi rendszer van.”
          Eszemben sincs megetetni senkit semmivel, ha nem veszi be a gyomra. Én azonban minden további nélkül “beveszem”, mert így működik. A NATO eddigi beavatkozásaihoz, ahol lényegében nem a szervezet megtámadására reagált, szükség volt az ENSZ BT jóváhagyására (egyes délszláv akciók kivételével, amik nemzetközi jogi kérdéseket vetnek fel). Vess egy pillantást arra az időszakra, amikor még simán megkapta a jóváhagyást, vagy dacolni mert a Biztonsági Tanáccsal! Szerintem érteni fogod, hogy annak már rég vége. Egyébként pedig, a NATO költségvetése a tagországok befizetéseitől függ (Trumpnak éppen ezzel volt baja), azok gazdasági, politikai érdekei pedig kritikusak. Nem egy katona fogja eldönteni, mennek-e háborúba vagy sem, ezt jobb, ha elfogadod. “Az ebből következőket nem magyarázom….” – én sem szeretném.
          “Még egyszer, és nem kell vele egyetértened: Ha a NATO bármilyen ürüggyel, harcoló csapatokkal bemenne Ukrajnába, az egy olyan helyzet lenne, ami még nem volt, és Oroszország biztonságának szempontjából semmihez sem hasonlítható, ami a közelmúltban történt azon a tájon.”
          Meglepő lehet, de ebben egyetértek veled. Teljesen. Csak éppen valószínűtlennek tartom, már leírtam, miért. A legtöbb, amire számítok, hogy az Egyesült Államok keménykedik majd valamilyen szinten, elvégre az átcsoportosítás már régóta folyamatban van. De “Európa” visszafogott lesz, legfeljebb lengyel és román morgás hallatszik az amerikai rapzene mellett, amíg el nem jön az idő a távozásra, amit remekül lekommunikálnak majd, miután már képletesen – és sok helyen a gyakorlatban is – romokban hever az ország.
          “Arra, hogy Európát pénzügyileg, gazdaságilag és katonailag a tengeren túlról irányítják. Helyesebben két tengeren túlról is… Az Atlanti-óceánon túlról, meg a Földközi-tengeren túlról. Pl. az EKB irányítója a FED (Épp ma beszélt erről a Lánchíd rádióban Boros Imre “sztár” közgazdász.).”
          Nem jó ennyire végletesen közelíteni. A nyomásgyakorlás és a jobb pozíciók még nem jelentenek totális uralmat. Egyébként sejtem, mire gondolsz:
          https://nemzeti.net/boros-imre-allamok-es-jegybankok-6830644.html
          Hitelezett a Fed. Rendben, nem egy szokatlan dolog. De ha ő és az USA egyéb hatalmi struktúrái irányítanának, már nem euró lenne, hanem dollár, nem Európai Unió lenne, hanem mondjuk Euroatlanti Unió stb. Hadd ne menjek bele abba, hogy pl. miért bukhatott meg egy franciaországi IMF-vezető, aki szexbotrányba keveredett, pedig érdekes irányokba vezetnének a szálak, és ez csak egy dolog a sok közül, amihez egyszerűen nincs kedvem, mert tényleg fárasztó lenne.
          Köszönöm a beszélgetést én is.
          Üdv.

          1. Euroatlanti Unio:
            Ha jól belegondolok, a közelmúltban zátonyra futott (vagy csak halasztott???) szabadkereskedelmi egyezmény az EU és USA (+Kanada??) között, ha létrejött volna, azt kvázi nevezhetnénk is Euroatlanti Uniónak is nemde? Ezt a szerződést az USA akarta, ö diktálta és Ö is visszakozott (Trump). Az EU csak “igazodott”.
            A Dollárt az egész világ használja, tök mindegy (szinte), hogy Európában Euro van, sőt az USA-nak kedvez, mert ha EU-nak Dollárra van szüksége, akkor váltani kell, a váltás meg az USA-nak hoz hasznot.
            Dominique Strauss-Kahn pedig pont azért bukott meg, mert nemhogy a dollár hegemóniáját akarta volna erősíteni, hanem lecserélni azt egy másik valutára. Járhatott volna úgy is mint Kennedy, mert ugyanabban a darázsfészekben nyúlkált…

            Úgy látom, Te a jelenlegi Eu-USA-NATO-Orosz-Ukrán konfliktust elég könnyen veszed, lealacsonyítod egy “kis kardcsörtetésre”. Legyen igazad, de én ezt ennél komolyabbnak gondolom. Abban igazad van, hogy Eu. nyögvenyelősen igazodik az USA érdekeihez, de eddig igazodott. Hogy hol lesz az igazodás határa, azt nem tudom, de már várom, mert csak Európában élek, és jobb lenne ha kevésbé függnénk az USA-tól.

            Az persze igaz, hogy nem egy katona fogja elindítani a NATO seregeket, de nem is lesz erről kupaktanács. Ha Washingtonban vagy (Londonban, Jeruzsálemben) kiadják a politikusok a parancsot, akkor elindul a gépezet. Vagy Te el tudod azt képzelni, hogy az USA megy neki egyedül az oroszoknak? A NATO meg csak nézi? Az USA-nak nem is lenne saját jogon visszaverni az ukrán támadást (Admin verzió szerint), csak a NATO kötelékében tud lépni. Ha meg a NATO benne van, akkor mindenki benne van.
            Ha a világon minden olyan demokratikusan működne, mint ahogy a NATO-ról hiszed, akkor ez egy más világ lenne. Egy dolog a kirakat, meg egy másik dolog hátul a raktár…

          2. “Ha jól belegondolok, a közelmúltban zátonyra futott (vagy csak halasztott???) szabadkereskedelmi egyezmény az EU és USA (+Kanada??) között, ha létrejött volna, azt kvázi nevezhetnénk is Euroatlanti Uniónak is nemde? Ezt a szerződést az USA akarta, ö diktálta és Ö is visszakozott (Trump). Az EU csak »igazodott«.”
            Én inkább azt mondanám, hogy ezt a szerződést globális játékosok (multinacionális nagyvállalatok) akarták, az EU és az USA csak igazodott (nyilván a saját érdekeiknek megfelelően). “Európa ” ebből nem jött volna ki olyan jól, ezt mutatja a Volkswagen és a Fiat-Chrysler esete a hirtelen lebukó hamis szoftverekkel, de még mindig óriási hasznot hajtott volna a mögötte álló üzleti köröknek. Ebbe taposott bele Trump, és az ő protekcionista felfogása.
            “A Dollárt az egész világ használja, tök mindegy (szinte), hogy Európában Euro van, sőt az USA-nak kedvez, mert ha EU-nak Dollárra van szüksége, akkor váltani kell, a váltás meg az USA-nak hoz hasznot.”
            Nem egészen, hiszen a pénzpiaci szabályozás így nem a Fed kezében van. Ha pedig egy banknak euróra van szüksége…
            “Dominique Strauss-Kahn pedig pont azért bukott meg, mert nemhogy a dollár hegemóniáját akarta volna erősíteni, hanem lecserélni azt egy másik valutára.”
            Nem lecserélni akarta, hanem az euró helyzetét és az EU-t szerette volna még jobban erősíteni (nyilván az USA kárára). Érdemes elolvasni:
            http://cnnpressroom.blogs.cnn.com/2013/07/09/cnn-exclusive-dominique-strauss-kahn-talks-europe-european-banking-and-the-infamous-perp-walk/
            Őt leszerelték, az euró a dollárhoz képest gyengült, készültek a TTIP-re. Trump nyert, nem jött össze. Most itt az idő egy újabb “erős Európa” próbálkozásra.
            “… Európában élek, és jobb lenne ha kevésbé függnénk az USA-tól” – igen, igazad van.
            “Ha Washingtonban vagy (Londonban, Jeruzsálemben) kiadják a politikusok a parancsot, akkor elindul a gépezet. Vagy Te el tudod azt képzelni, hogy az USA megy neki egyedül az oroszoknak? A NATO meg csak nézi? ”
            Én azt gondolom, hogy nem megy neki. Túl sokat veszíthet. Sunyi mocskoskodásokat persze nagyon is feltételezek a jövőben is.
            “Ha a világon minden olyan demokratikusan működne, mint ahogy a NATO-ról hiszed, akkor ez egy más világ lenne.”
            Nem olyan rossz a helyzet. 🙂 Nem vagyok ennyire naiv, csak tudom, hogy változtak az erőviszonyok. Amit megengedhettek maguknak egyesek a kilencvenes években és a kétezres évek első felében, azt ma már nem.
            “Úgy látom, Te a jelenlegi Eu-USA-NATO-Orosz-Ukrán konfliktust elég könnyen veszed, lealacsonyítod egy »kis kardcsörtetésre«.”
            Komolyan veszem, de figyelemmel is kísérem, így látom, hogy nagyjából meddig mehetnek el.

  3. A héten tartanak budapesten konferenciát a kereskedelmi egyezmény tárgyalás folytatására.

  4. Dominique Strauss-Kahn:

    “Ez év januárjában az IMF jelentésében (http://www.imf.org/external/pp/longres.aspx?id=4523) DSK lehetőségként említette a dollár, mint nemzetközi vezető valuta lecserélését az SDR – Special Drawing Rights, azaz „Különleges Lehívási Jogok” nevű valutára. Nyilván ez hidegzuhanyként érte a dollár urait (FED). ”
    forrás: http://hunhir.info/?pid=hirek&id=41410

    “Komolyan veszem, de figyelemmel is kísérem, így látom, hogy nagyjából meddig mehetnek el.”

    Nem tudod figyelemmel kísérni, csak az ezzel összefüggésben lévő sajtóhíreket tudod minél aprólékosabban összegyűjteni és azokat a saját értékelésed szerint elemezni. Feltételezem, hogy nem vagy bizalmasa a közvetlen döntéshozóknak. És akkor még az öngyilkosok pszichéjének a vizsgálatáról, megértéséről nem is beszéltem…

    “Nem egészen, hiszen a pénzpiaci szabályozás így nem a Fed kezében van. Ha pedig egy banknak euróra van szüksége…”

    De! -a világ pénzpiaci szabályozása még mindig a FED kezében van. Az ügyletek döntő jelentőségű részét még mindig dollárban kötik. Vannak ez elleni próbálkozások (saját valuták előnybe részesítése, vagy arany alapú elszámolások), sőt ennél talán többet is jelentő együttműködések (pl. BRICS), de még a dollár az első valuta. A 3. háború kitörése szempontjából pont ez a fő kérdés, hogy hagyják-e veszni a dollárt, vagy minden mindegy alapon kirobbantják a 3. vh-t.
    Ha Mo-on működő NÉMET autógyárak szerződéseikben kiköthetnek olyat, hogy a “tárgyalás nyelve: angol”, akkor azt is ki lehet kötni érdekek alapján egy szerződésben (és ki is kötik!), hogy az elszámolás dollár alapon történik.
    (A devizahitelesek esetében sem történt más, mint a hitelszerződésekben kikötötték, hogy az elszámolás (pl.) CHF alapon történik. Magyarul: Ft hitelek CHF elszámolással)).

    Teljesen mindegy, hogy “globális, multinacionális vállalatokat” említünk, vagy az USA kormányát. A nagyvállalatok legfőbb érdekérvényesítője az USA kormány, másodsorban az Eu. (vagy más térségi szervezetek) vezetése, harmadrészt a helytartó kormányok. A NATO, és különösen az US Army pedig ezen cégek érdekeinek, befektetéseinek védelmező ereje.
    Szóval, sokkal egyszerűbb ez a világ, mint azt az átlagos polgár gondolná.

    1. ““Ez év januárjában az IMF jelentésében […] DSK lehetőségként említette a dollár, mint nemzetközi vezető valuta lecserélését az SDR – Special Drawing Rights, azaz »Különleges Lehívási Jogok« nevű valutára. Nyilván ez hidegzuhanyként érte a dollár urait (FED).”
      Nem egészen.
      “»One day, the Fund might even be called upon to provide a globally issued reserve asset, similar to — but in important respects different from — the SDR,« he said.”
      http://www.rawstory.com/2010/02/imf-chief-pushes-power-worlds-stage/
      Az SDR-t egyébként több pénznem beszámításával alakítják. 2016-ig ebben szerepelt az amerikai dollár, az euró, a japán jen és az angol font, vagyis egy hasonló konstrukcióval az euró egyből sokkal komolyabb helyzetbe került volna az elszámolások során, mint tartalék, de természetesen a dollárt sem “cserélték volna le”, mindössze elveszítette volna kivételezett helyzetét. Strauss-Kahn szerette volna bevinni a kosárba még a kínai jüant is (amit 2016-ban végül megtettek), no de nem mindegy, hogy a már bent lévők közül melyik kárára. Azóta – a TTIP bevezetésének szándéka közrejátszhatott ebben – a dollár-euró harcban a dollár erősebb helyzetbe került. Nem kérdés, hogy minek a kárára került be a kosárba a jüan (leginkább az euró kárára, míg a dollár súlya alig csökkent).
      “Nem tudod figyelemmel kísérni, csak az ezzel összefüggésben lévő sajtóhíreket tudod minél aprólékosabban összegyűjteni és azokat a saját értékelésed szerint elemezni. Feltételezem, hogy nem vagy bizalmasa a közvetlen döntéshozóknak. És akkor még az öngyilkosok pszichéjének a vizsgálatáról, megértéséről nem is beszéltem…”
      Valóban nem tudom másként értékelni én sem, mint elsősorban a hírek elemzésével. Bár nagyon nem mindegy, milyen híreket néz az ember, ez az előbb látszott is.
      “De! -a világ pénzpiaci szabályozása még mindig a FED kezében van.”
      Ismét felhívnám a figyelmed arra, hogy a nyomásgyakorlás és a jobb pozíciók még nem jelentenek totális uralmat. Senki nem kérdőjelezte meg az “amerikaiak” dominanciáját a pénzvilágban, de hogy teljesen ők uralnák? Egyáltalán nem.
      “Teljesen mindegy, hogy »globális, multinacionális vállalatokat« említünk, vagy az USA kormányát. A nagyvállalatok legfőbb érdekérvényesítője az USA kormány, másodsorban az Eu. (vagy más térségi szervezetek) vezetése, harmadrészt a helytartó kormányok. A NATO, és különösen az US Army pedig ezen cégek érdekeinek, befektetéseinek védelmező ereje.”
      Azt javaslom, tekints csak a közelmúlt eseményeire! Jött Trump, és sok dolog változott. Nem azért, mert az USA elnökeként neki olyan nagy hatalma lenne, hogy az ő szájíze szerint mindent befolyásolhat, amit csak akar (bár nem elhanyagolható tényező), sokkal inkább azért, mert hatalomra kerülésével új érdekkörök kerültek jó pozícióba. Külön pech, hogy az ország “mélyállami” struktúrái nagyon be lettek hálózva a korábban vezető társaság érdekköreivel. Tehát nem mindegy, kiket említünk, mert az USA kormánya és érdekcsoportjai nem alkotnak egyetlen, nem változó monolitot.
      ” Szóval, sokkal egyszerűbb ez a világ, mint azt az átlagos polgár gondolná.”
      Minél többet ismer meg belőle az átlagos polgár, annál kevésbé gondolja ezt.

  5. “…Minél többet ismer meg belőle az átlagos polgár, annál kevésbé gondolja ezt.”

    Pont fordítva igaz:
    Minél többet ismer meg belőle az átlagos polgár, annál inkább gondolja ezt.

    Azért, mert ha keveset ismer belőle, akkor elhiszi a demokráciát, az egyenlőséget, a testvériséget, a szabadságot, emberi jogokat, “törvényszerű” gazdasági folyamatokat meg az efféle mázolmányokat.
    Ha megismeri a lényegi folyamatokat, érdekeket, irányítói szándékokat, a miérteket, rá fog jönni, hogy mennyire egyszerűek a működési alapelvek, melyek ugyanazok mint a világ történetében mindig is voltak. Vannak erősek és vannak gyengék. Az erősek kihasználják a gyengéket, és arra törekszenek, hogy minél több gyengét tartsanak az uralmuk alatt. Ennek érdekében képesek szövetkezni más erősekkel addig, amíg magasabb szinten is érvényesül az alapelv, vagyis a “kicsit erősek” is áldozatul esnek a “nagyon erőseknek”.
    Erre utaló klasszikusok:
    “Oszd meg és uralkodj.”
    “A nagyhal megeszi a kishalat.”

    Cáfolni próbálod a dollár lecserélésének szándékát, ugyanakkor szinte saját magadat cáfolod, szinte egy mondaton belül:

    “…mindössze elveszítette volna kivételezett helyzetét.”

    Ha elveszti kivételezett helyzetét, akkor mi marad belőle? Egy egyszerű nemzeti valuta. Pont arról van szó, hogy a FED urai attól rettegnek a legjobban, hogy az általuk kibocsátott, szabadon nyomtatott dollár elveszítse kivételezett helyzetét. Már az is a rendszerük végét jelentené, ha csak a petrodollár is megszűnne, pedig az olajkereskedelem csak egy része a világkereskedelemnek, ha nem is kicsi része. Ez a dollár, mint fizetőeszköz helyzete. Mint tartalékvaluta, ha elveszti kiváltságos helyzetét, akkor elveszti értékének és keresletének jelentős részét is. Ennek a jelentőségét meg gondolom nem kell magyarázni akkor, amikor a hatalom alapját a mai világban a vagyon, a vagyoni erő jelenti.
    Mielőtt a petrodollár fogalmát (félre)magyarázni kezdenéd, ajánlom figyelmedbe, csak 04:25 perc:
    http://indavideo.hu/video/A_PETRODOLLAR

    1. “Cáfolni próbálod a dollár lecserélésének szándékát, ugyanakkor szinte saját magadat cáfolod, szinte egy mondaton belül”
      Miről is beszélünk? Ez fontos. Ha valamit lecserélnek, az eltűnik. A dollár nem tűnt volna el, csak a kivételezett szerepe tartalékvalutaként, míg az euró helyzete erősödött volna. Ezért nem jó pontatlan forrásokra hivatkozni, még egymást sem értjük meg. Írtad:
      “Dominique Strauss-Kahn pedig pont azért bukott meg, mert nemhogy a dollár hegemóniáját akarta volna erősíteni, hanem lecserélni azt egy másik valutára.”
      Írtam:
      “Nem lecserélni akarta, hanem az euró helyzetét és az EU-t szerette volna még jobban erősíteni (nyilván az USA kárára).”
      Azt hiszem, kellőképpen kitárgyaltuk ezt. Egy halott ötletről beszélünk egyébként, DSK azóta többek között oroszoknak és más nemzeteknek dolgozik, nincs abban a helyzetben, hogy a tervet megvalósítsa.
      “Pont fordítva igaz:
      Minél többet ismer meg belőle az átlagos polgár, annál inkább gondolja ezt.”
      Ez már hit. Szerintem kimerítettük a vita lehetőségeit. Örülök, hogy kulturált keretek között folyt, köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .