Veletek NEM!

Az okatásról szóló kijevi nyelvtörvénytorzó – amely elsősorban a Maradék-Ukrajnában élő oroszajkú lakosság ellen irányul – kiverte a biztosítékot. Nemzetközi viszonylatban is éppúgy, mint Galíciában vagy Kárpátalján.

Sajnálatos módon Döbrögisztánban – bár a megítélése az ügynek konszenzusos politikai maffiáink között – látványosan NEM KÍVÁN SENKI SEM egy közös tiltakozáson részt venni ez ellen a diszkriminatív törvény ellen.

Ki-ki a saját politikai pecsenyéjét sütögetné!

Tegnap az Agóra nevű áleenzéki politikai piacon volt egy hamiskás összeröffenet honi liberálisaink részvételével, a döbrögisták és minden más nemmzetthy bűnbanda nélkül.

Budapest, 2017. szeptember 10.
Ungár Péter, a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja, Avarkeszi Dezsõ, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja, Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke, Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke, Bõsz Anett, a Liberálisok ügyvivõje, Soproni Tamás, a Momentum alelnöke, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke (b-j) az ukrajnai kisebbségeket sújtó, a napokban elfogadott oktatási törvény ellen tiltakozó demonstráción Budapesten, a Kossuth téren 2017. szeptember 10-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A döbrögista horda “sorosista bábszínházra” hivatkozva maradt távol a meglehetősen szerény részvétellel lezajlott pesti mókán.

Volt ott jogos háborgással vegyített látványos csúsztatás is. Lásd és halld: Avarkeszi beszéde. “Ukrajna 1996-ban aláírta a regionális és kisebbségi nyelvek chartáját, amit az ukrán törvényhozás 2005-ben ratifikált. Ugyanez a törvényhozás 2017 szeptember 5-én…” stb.

Nyilvánvaló ordas csúsztatás. A 2014-es Majdan óta Maradék-Ukrajnának ugyanis nincs legitimnek mondható törvényhozása.

Erről viszont senki nem hajlandó beszélni! Mint ahogy arról sem, hogy Valcman mennyire hálás Sorosnak…!

Ki-ki a saját politikai érdekei mentén szónokolgat erről a jogi torzóról, ám NEMZETI ALAPON ÖSSZEFOGNI NEM HAJLANDÓ!

Nagy kár ez!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

“Veletek NEM!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .