Szíria

Az “Al Ekhbariya” tévécsatorna jelentette ma reggel, hogy a végső ütközet is megkezdődött Deir ez-Torért. A Hasan Suhail tábornok vezette szír kormányerők széles folyosót nyitottak a város és a katonai repülőtér között, amit folyamatosan bővítenek.

A hadműveletek szóvivője szerint a rémkalifátus hordái döntő vereséget szenvedtek, és fejvesztve menekül aki tud El-Mayadin irányába. Az orosz légierő gépei által űzve.

A tegnap délelőtti állapot Deir ez-Zornál:

Ma reggel már ez volt az ábra:

Ugyanez a szóvivő arról tájékoztatott, hogy mekezdődik az Eurfátesz völgyénnek teljes latormentesítése, egészen az iraki határig. A célterület gáz-és olajmezőkben igen gazdag térség, amely fontos szerepet fog kapni Szíria háború utáni gazdaságának és az ország újjáépítésében.

Szíria: USA vezette koalíció hadsereg megtiltja Assad átkelni az Eufrátesz Deir ez-Zor

Ez az első eset, hogy a háború kezdete óta ilyen jellegű bejelentés – mint katonai célmeghatározás – elhangzott.

Nem is csoda, hogy az amerikaiak sürgetik a kurdokat Deir ez-Zorhoz. Hiszen ha a szír hadsereg átkel az Eufráteszen, bukhat Kelet-Szíria utáni vágyuk is.

Az USA vezette latorkoalíció helyettes műveleti parancsnoka, bizonyos Robert Jones vezérőrnagy bejelentette, hogy a latorkoalíció NEM ENGEDI MEG (!) HOGY A SZÍR HADSEREG ÁTKELJEN AZ EUFRÁTESZEN!

Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szaudi kollégájával Adel al-Jubeirrel folytatott tárgyalásokon kifejtette: Oroszország eltökélt szándéka egy negyedik deeszkalációs zóna létrehozása Idlib latorrezervátum területén.

Hozzátette, hogy ez csak egy ideiglenes állapot lesz!

Lavrov egyébiránt egy sor Öböl-menti kalifával meg kényúrral értekezik. De tervez találkozót a szaudi uralkodóval, és a Jordán külügyérrel.

Asztanában Hassan Rouhani iráni elnök Nicolas Maduro venezuelai elnökkel tárgyalt. Szidták az USA-t mint a bokrot mindketten. Rouhani amerika terrorcselekményeit a Közel-Keleten, Maduro ugyanazért Latin-Amerikában.

Orosz internetes portálokról kell megtudnunk, hogy Magyarországon tanuló szír diákok közössége “Szíriáért” elnevezéssel rendezett fórumot a Deir ez-Zor körüli történelmi jelentőségű ütközet alkalmából. Ezen kifejezték reményüket, hogy a szír hadsereg és szövetségesei végleg legyőzika terroristákat.

Nyilatkozatukban emlékeztettek arra, hogy a jelen és jövőbeni győzelmek nyomán összeomlik az USA által szervezett nemzetközi szintű összeesküvés Szíria és a régió ellen.

Élesen bírálták továbbá a nyugati országok bűnös hallgatását a terroristák által Szíriában, Irakban, Líbiában és Jemenben elkövetett bűncselekményei kapcsán.

“…Сирийские студенты, обучающиеся в Венгрии, представители сирийской общины и венгерский форум «За Сирию» назвали победу…”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. “Szíria: USA vezette koalíció hadsereg megtiltja Assad átkelni az Eufrátesz Deir ez-Zor”

    lesz ebből még probléma!

    1. Remélhetőleg “békés” (magam sem nagyon hiszek benne) uton fog rendeződni, az Amcsik kárára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .