Egy születésnap margójára

A Koreai NDK – val mostanság igencsak sűrűn foglalkozik a mainstream média. Kicsiny “hazánkban” is. Persze nem a tegnapi születésnap apropóján foglalkoznak kommunista Korea mindennapjaival, méltató írások tömkelegeiben.

Néhány őszintébb hanvételű írástól eltekintve továbbra is a “veres pokol” legmélyebb bugyrairól tudósítanak. Ahol maga a “Veres Rém” gyötri alattvalóit, akik az éhhalál küszöbén tengődnek egyik napról a másikra. Mígnem kivégzik őket a “Veres Rém” kommunista pribékjei.

Szóval mostanság elég szép számmal láthatunk-olvashatunk pokolibéli tudósításokat.

Itt van mindjárt egy a Player.hu-ról, amit aztán minden magára valamit is adó “hazai” fősodratú különböző címekkel vett át, rémisztőbbnél rémisztőbb keretszöveggel:

Ritka bepillantás Észak-Korea fővárosába

Egy autó tetejére szerelt GoPrón keresztül nézhetjük meg Phenjant. Előre megrendezett túra, de akkor is érdemes megnézni.

Észak-Korea továbbra is egy anakronisztikus, sztálinista berendezkedésű állam, ahol közel húszmillió ember él koncentrációs táborokra jellemző körülmények között. Kim Dzsongun, az ország ifjú diktátora láthatóan igyekszik civilizált jellegű megmozdulásokkal demonstrálni, hogy nem is olyan rossz hely az, elvégre nyitottak egy sípályát, Dennis Rodman egykori NBA-sztár hazajáró vendég, zajlik a kosárlabda diplomácia, és most itt ez az internetre felpakolt városnéző túra Phenjanból.

Csak ne lődöznének annyi rakétát mindenfelé!

A videót a szingapúri Aram Pan fotós készítette különleges állami engedéllyel.

Bármilyen nagy is az igyekezet, valahogy mintha a youdapesti autósok – de főként a gyalogosok – tán tudnák értékelni a phenjani utakat, és azok forgalmát.

De mi azért találtunk dehonesztálóbb videot is. Vidék KNDK – ról. De a fene tudja! Ettől szörnyesztőbbet is látunk! Döbrögisztánban.

A Koreai NDK messze van tőlünk. Nem is egy hatalmas ország. Az információk is csak csörgedeznek róluk. A legutóbbi, hogy atombombával rémisztgeti az USA-t.

Tehát egy szörnyeteg!

De miért zavarja a világ egyik részét ez a kis ország? A fene tudja.

Tegnap a születésnapon az orosz államfő gratulált nekik, és további sikereket kívánt.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Egy születésnap margójára” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Nem függ össze a jelenlegi cikkel ! A Germán hadügyminiszter “asszony” nál kiverte a biztositékot a Belorusz- Orosz, Západ (nyugat) 2017, készülő hadgyakorlata. Félelmében “követeli” Moszkvától, hogy szüntesse meg.

    1. Ezt én nem is értem ,ha egyszer azt mondta akkor abba kell hagyni mire nézik ezek a napot!

  2. http://pravednes.cz/click?id=53577363&r=http%3A%2F%2Fwww.parlamentnilisty.cz%2Farena%2Fmonitor%2FNemecka-ministryne-obrany-rozhnevane-zautocila-na-Rusko-Demonstrujete-silu-Urcite-na-tom-cviceni-nebudete-mit-trinact-tisic-vojaku-ale-tak-sto-tisic-503465 A Német védelmi miniszter asszony, Ursula von der Leyen dühödten rátámadt Oroszországra : Erődemonstrációt hajtanak végre, biztosan nem a deklarárt tizenhárom ezren lesznek Belorusziában, hanem 100 ezer ember. Moszkva azonnnal elhatárolta magát a Német védelmi miniszter asszony álitásától, tájékoztatott a Reuters hírügynökség.

  3. Admin költői kérdésére, hogy “De miért zavarja a világ egyik részét ez a kis ország? A fene tudja… “, itt a válasz :
    „Oroszország, meg kell értened, hogy az ’ellenség’ szerepét osztották ki rád a háborúpárti neokon héják” – Paul Craig Roberts
    (https://magyarkozosseg.net).

    “Kacagva az Armageddonhoz vezető úton” – Paul Craig Roberts (https://magyarkozosseg.net)

    … no meg a revans vágya. Elvégre istenesen ki lettek porolva az amerókák anno 1953-ban Észak-Korea által.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .