VALAMIT NAGYON ELRONTOTTUNK!

Viszlát, fideszesek! Itt vannak a döbrögisták!

Elképesztő videót közölt az N1 tévé, a Fidelitas nyári egyetemére beépült munkatársuk először egy 888.hu-s újságíró előadását hallgatta végig, majd egy történelmi jelentőségű csasztuska előadását is rögzítette – Sorossal, Junckerrel, Viktorral a szövegben. A fideszesség már a múlté.

Ma már nem elég fideszesnek lenni, orbánistának kell lenni – ez hangzik el az N1 tévé videójában. A tévé egyik munkatársa beépült a Fidelitas-féle nyári táborba, és ott meghallgatta a 888.hu újságírójának, Horváth József György előadását is. A felvételek szerint elhangzott, hogy a 888.hu-t azért hozták létre – az Alapjogokért Központhoz hasonlóan –, hogy megvédje a kormányt érő alantas és alaptalan támadásoktól. A lap munkatársa azt is elmondja, mit ért orbánizmus alatt: konzervativizmus, nemzeti oldal, előre, gyerünk a sportban is, mindenhol. A lap tehát nem fideszes, hanem orbánista.

A videó végén még elhangzik egy borközi állapotban előadott induló, a fidelitasosok a régi orosz klasszikus Katyusa című népdal dallamára egy egészen elképesztő szöveget adnak elő: Mi vagyunk a 68-as hippik/Nem bírjuk a sok hamis libsit./Szabadságot a Soros-bérencektől/Európa nem a Junckeré/Szabadságot a Soros-bérencektől/ Európa már a Viktoré!

http://zeroz3ro.tumblr.com/post/165109920871/a-n1-tévé-beépült-a-fidelitas-nyári-egyetemébe-és


(HVG)

Bal-Rad komm: “EZEKNEK” a döbrögista suhancoknak a nagyszülei (is!) egykoron építették Magyarországot, a Magyar Népköztársaságot!

“EZEK” a suhancok beszélnek ELVSZERŰSÉGRŐL, és “elvtelen támadásokról!”

“Sikerkonjunktúrára épülő eszmerendszer!”

– Értsd: HAZUDNI, LOPNI!

“EZEK” már erre készülnek!

VALAMIT NAGYON ELRONTOTTUNK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“VALAMIT NAGYON ELRONTOTTUNK!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. VALAMIT NAGYON ELRONTOTTUNK!…”
    Kedves Admin!
    Miért nem veszed észre, hogy a VALAMIT NAGYON ELRONTOTTUNK” -ot folytatod – tudnod kéne Gábor Zsazsa után egyenesen, hogy a negatív reklám az a legjobb reklám – ebben a közlésben negatívan az igaz! De Orbánt élteted!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .