Ma a főgépész vetített a díszelőadáson

Döbrögi szerint szó sincs arról, hogy a magyar gazdaság csak az uniós támogatások miatt fejlődik

Orbán Viktor a Kavosz csütörtöki ünnepségén tartott beszédében megjegyezte, hogy van egy olyan „színvonaltalan, de elterjedt” nézet, hogy a magyar gazdaság csak azért fejlődik, mert európai uniós támogatások állnak rendelkezésre.

A miniszterelnök azért tartja színvonaltalannak ezeket az érveket, mert magyar költségvetés 18 ezer milliárd forint, miközben az uniós támogatások évente csak 1000-1500 milliárd forintot tesznek ki nettóban.

„A két nagyságrend jól mutatja, hogy nem szabad engednünk, hogy a mostani gazdaságpolitikai sikereket külső tényezőknek tulajdonítsa bárki, mert akkor elveszítünk egy fontos fölhajtó erőt, az elvégzett munkánk sikeréből fakadó fölhajtóerőt” -tett hozzá Orbán Viktor.

Ezek szerint Orbán Viktor nem olvasta azt a tanulmányt, amit a kormány rendelt meg a KPMG-től és a GKI-től.

Az elemzés egyik fő megállapítása éppen az volt, hogy ha nem lettek volna uniós források, akkor a magyar gazdaság 2006 és 2015 között 4,6 százalékos növekedés helyett 1,8 százalékos csökkenést produkált volna.

A miniszterelnök által figyelmen kívül hagyott tanulmány megállapította azt is, hogy a magyar gazdaság kórosan függ az uniós támogatásoktól. A lakossági fogyasztás ebben az időszakban 5,3 százalékkal csökkent, de uniós források nélkül 11 százalékkal esett volna vissza. A legkomolyabb függés a beruházásoknál tapasztalható: a befektetések az uniós pénzeső ellenére is csak 2,8 százalékkal nőttek, enélkül viszont 31,3 százalékos lenne a visszaesés.

A GKI és a KPMG arra jutott, hogy 2007 és 2013 közötti a foglalkoztatás 280 ezer fővel emelkedett, de uniós pénz nélkül ez csak 105 ezer fős bővülésre lett volna elég.

2016 júniusában Varga Mihály is arról beszélt, hogy „kétségkívül meglepő volt az első negyedéves szám még nekünk is, bár az NGM volt a legpesszimistább az 1,7 százalékos prognózisával. A 0,9 százalékos GDP-adat mögött két alapvető, szerintem átmeneti hatás húzódik meg. Kétharmad részben az uniós források negyedéves felhasználása esett oly mértékben vissza, hogy az a bruttó hazai termék adatát is befolyásolta, nagyjából egyharmad részben pedig a járműipari kitettség okozta a lassulást”.

A csütörtöki ünnepségen a miniszterelnök bejelentette, hogy a Széchenyi kártya program legtöbb hiteltípusában 100 millió forintra emelik a felvehető maximális hitelkeretet. Egyúttal átadták a 250 ezredik Széchenyi kártyát is.
(444)

Bal-Rad komm: Díszelőadást rendezett ma a horda, ahol maga a vajda volt a vetítőmester. Csak a gyönyörűségtől lehetett ájuldoznia a válogatott vendégseregletnek.

Az előadás fantasztikus volt! Szó szerint! A valósághoz az égvilágon semmi köze! “Magyar gazdaságról” hablatyolt a háborodott elméjű bűnöző. Ami – ugye nincs is!

Mert attól, hogy egy külföldi tulajdonú összeszerelde cégtáblájára ráírják, hogy …-Hungary Kft. – az attól még nem lesz magyar tulajdonú. Még attól sem, ha x-összegű qrmányzati stafirungot kap, meg adókedvezményt.

Szóval a vajda fölmondta a szokásos hülyeségeit. A mennyezet sem szakadt le az orbitális hazugságok hallatán. Minden a legnagyobb rendben!

Minden?

“…magyar költségvetés 18 ezer milliárd forint, miközben az uniós támogatások évente csak 1000-1500 milliárd forintot tesznek ki nettóban…”

– Már ez a két adat azonnali bosszú után kiált!

Döbrögisztán államháztartásának adóssága 2016 végén 25 922 milliárd forint, a GDP 73,9 százaléka volt, jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank 2017 február 17-én. (Ami persze csak a Mekkmester Zrt. bejelentése szerinti, és közel fele a valósnak! – de hagyjuk!)

Ez a fékevesztett őrült pedig ráhemperedik a pulpitusra, és “MAGYAR GAZDASÁGI SIKEREKRŐL” fröcsög!

ÉS NEM VOLT SENKI, AKI HOZZÁB…OTT VOLNA EGY SZÉKET!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Ma a főgépész vetített a díszelőadáson” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. A magyarországi GDP bővülése 2-3 százalék évente (utóbbi csak nagyon jó esetben). Ez jócskán 1000 milliárd alatti összeg. Deutsch Tomi “érvei” után már csak a Vajdáé hiányzott ma.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .