Vihar a biliben

A Kreml tegnap esti közleménye szerint a BRICS-országok csúcstalálkozóján Pekingben tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn telefonon tárgyalt a dél-koreai elnökkel, Mun Dzse Innel az észak-koreai robbantás miatti válságról.

Az orosz elnök – miközben azért megrótta Phenjant – kifejetette: “ezt a rendkívül nehéz helyzetet kizárólag a tárgyalások újrafelvételével, politikai és diplomáciai úton lehet megoldani.”

A két elnök megállapodott abbn, hogy holnap (szeptember 6.-án) Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórumon személyesen is átbeszélik a dolgokat.

Abe Sindzo japán miniszterelnöknek az orosz államfő már vasárnap elmondta kettejük telefonbeszélgetésén: “nem szabad engedni, hogy elragadjanak bennünket az érzelmek”.

A Kreml sajtóosztályának vezetője, Dmitrij Peszkov telefonos sajtótájékoztatóján újságíróknak azt mondta, hogy a térségen kívüli országoknak könnyű egy esetleges Észak-Korea elleni háborúról beszélni, de a térségbeli országoknak körültekintőbben kellene fogalmazniuk.

Az orosz és a kínai elnök tegnap kitárgyalták a Koreai-félsziget körüli bonyodalmakat, és mélységes aggodalmukat fejezték ki a helyzet miatt.

Az ENSZ BT-ben a Kínai NK állandó képviselője Liu Jie Ji a tegnapi rendkívüli ülésen kifejtette: KÍNA MEGAKADÁLYOZZA A PROBLÉMA KATONAI MEGOLDÁSÁT! – és csakis a békés rendezést pártolja.

Oroszország ENSZ BT. képviselője, Vaszilij Nyebenzja újságíróknak hangsúlyozta az RF azon véleményét, miszerint a KNDK ellen meghirdetett szankciósdi nem megoldás. A problémákat kizárólag tárgyalásos úton lehet és kell rendezni.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Vihar a biliben” bejegyzéshez 2 hozzászólás

    1. Usa nem ért a béke nyelvén.
      Megsemisitö csapást kell mérni a világ rákfenéjére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .