A döbrögisztáni Polip

Halál Felcsúton: ellentmond a létra Váradi gázolójának

Elkészült egy szakértői jelentés arról a létráról, amely fontos bizonyíték lehet a 2014-ben Felcsúton halálra gázolt Váradi András ügyében. Furcsa módon a létrán szinte alig talált sérüléseket a szakértő.

Három év telt el Váradi András elgázolása óta, de az ügy végére a mai napig nem sikerült pontot tenni. Váradit – aki az Együtt jelöltje volt a helyi önkormányzati választáson – 2014. október 11-én, egy nappal a választás előtt ütötte el Mercedesével a 84 éves M. Ferenc. A Mercedes 68 kilométeres sebességgel, lassítás nélkül gázolta el Váradit.

A nyomozást a rendőrség ugyan bűncselekmény hiányában hamar lezárta, ám Váradi családja nem nyugodott bele a hiányos, ellentmondásokkal teli megállapításokba. A családot képviselő dr. Magyar György ügyvéd pótmagánvádat nyújtott be a bíróságra. A balesetről készült műszaki és orvosi szakértői jelentések között súlyos ellentmondások feszülnek. Az előbbi szerint a létrát a vállán cipelő Váradi épp átkelt az úton, amikor a szemből érkező Mercedes az autó bal elejével elgázolta.

Csakhogy ebben az esetben az áldozat a teste bal oldalán szenvedett volna sérüléseket, ám a boncolási jegyzőkönyv azt rögzíti, hogy az ütközés után Váradi a teste jobb oldalán szenvedett számos törést és zúzódást.

Most pedig elkészült egy szakértői jelentés, amely szinte semmilyen sérülést nem rögzített a létrán, amelyet Váradi állítólag vitt. De ott vannak a létra körüli furcsaságok is, amelyek miatt a tragikus baleset történhetett, hiszen Váradi azután állt meg a kocsijával, hogy a létra a jármű tetejéről leesett. Meglepő, hogy ezen a létrán a gázolás előtt átment egy másik kocsi is, illetve elvileg a juhász fogta, amikor elütötték, de gyakorlatilag nincs rajta semmilyen sérülésnyom.

– A létra Andrásról sem hordoz szövetnyomokat. Váradi az elgázolása következtében huszonhat métert repült, a létra viszont szinte sértetlen. Ennek azért van jelentősége, mert megítélésünk szerint ez is bizonyítja, hogy a baleset nem ott és nem úgy történt, ahogyan eddig beállították – tette hozzá az ügyvéd.
(bors)

Bal-Rad komm: “…a baleset nem ott és nem úgy történt, ahogyan eddig beállították…”

– A sintéri sündőrség viszont azt mondja, hogy ott és úgy történt. A polti emaszatoló szervezet szerint is. Így aztán a handói jogszolgáltatásnak nincs dolga ez ügyben. Ha lenne – ESETLEG – MEGNYUGTATÓ MÓDON – lerendezik. Csak várni kell, hogy a gázoló végre megtérjen teremtőjéhez. Aki ugye – osztrák állampolgár. És már 87 éves.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“A döbrögisztáni Polip” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Minden országban vannak politikai gyilkoságok.
    Ezzel sajnos együtt kell élni.

    Magyarország világviszonylatban nem veszélyeshely.

    Szerintünk ebben a konkrét Felcsuti ügyben felesleges volt megölni a nyugert.

    Most a jobbik jöhetne azzal a reklám kampánnyal, hogy mig Vona csak szidja a nyugdijasokat
    addig felcsuton a fidesz elgázolja öket. 🙂

  2. http://pravednes.cz/click?id=53378514&r=http%3A%2F%2Fwww.ceskenoviny.cz%2Fzpravy%2Fkldr-tvrdi-ze-vyzkousela-vodikovou-bombu%2F1522609%3F A KNDK mára viradóra HIDROGÉN (THERMO NUKLEÁRIS) BOMBA tesztet hajtott végre,álitólag sikeresen. Olyan szerkezetett, amelyet a KNDK tulajdonában lévő inrerkontimentális ballllisztikus hordozórakétákkal is célba lehet juttatni. Röviddel akisérlet után 6,3-as erősségü földrengés rázta meg a Koreai félszigetet, amit Kínában is észleltek. Ezután még egy 4,1-es erősségü utórengés is volt. Feltételezhető, hogy az előbi kisérlethez képest, amely 10kilotonnának felelt meg,a mostani 100 kilotonnás lehetett.

    1. A föld kapacitása nem birja el a 7 milliárd embert.

      A humanoid redukálu háboru reméljuk gyors lesz ,és nem okoz szenvedést a 6és fél milliárd távozo lelkeknek. 2020-ig nagy rá az esély,hogy tul leszünk tulszaporulat problémáján.

      A pl a hidrogénbomba egy remek ezköz a terv végrehajtásában.

  3. Astana!
    Te legalább akkora idióta vagy,mint a háttérhatalmi elit,és aGeorgiai Tanúkövek szövege!!
    Ha nem a pénz,hanem az emberi tudatosság,és természetvédő termelés irányítaná a bolygót,akkor akár 12 milliárd embert is el tud látni!
    Aztán ki is hajtaná végre ezt az esztelen tervet?!
    Most,ugye a BRICS országot fel akarják számolni a petrodollár uralmát,ezzel együtt az emberiség
    500 millióra való csökkentését szorgalmazó háttérhatalmi elitet,és csatlós bandáját!
    Ha ez sikerül,akkor ugye,Putyinra,Kínára marad a népesség lecsökkentése,átvéve a háttérhatalom idióta ötletét!
    Hja,kérem,az idiotizmus az nem semmi,,de úgy látszik téged is elért!

    1. Nekem ebbe beleszolásom nincs.
      Max cinikusan viccelödhetek saját halálomon.

      Én max a protánbután palackom felett gyakorlok hatalmat a konyhában. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .