“Ne azt nézzük amit mond, hanem azt amit tesz!”

Alig valamivel azt követően, hogy Trump bohóc egyenesen háborúval fenyegette a KNDK-t, hadügyére James Mattis helyre is tette főnöke twitteres hőbörgését.

Mattis azzal nyugtatgatta a Trump miatt felizgultakat, hogy a diplomáciai rendezés lehetősége végtelenül sok, abból sohasem fogynak ki.

Nem először kell a beosztottaknak utólag elsimogatni az Amerika bohóca meggondolatlan Twitterezése miatti aggodalmakat.

A tegnapi értelmezési nyilatkozatot megelőzően is – nem is oly régen – ugyancsak az Észak-Koreát fenyegető trumpi habzást kellett helyre tennie T. Rex külügyérnek és Mattis hadügyérnek. Akkor ők ketten, közös cikkükben magyarázták a világnak, hogy “ááh! Nem úgy kell azt érteni amit Donald mondott! Nem eszik olyan forrón a kását még a Fehér Ház ovális irodájában sem, mint ahogyan azt Doni kiabálja magáról!”

T. Rex és Mattis miniszterek ebben a Wall Street Journalban lehozott közös irásukban azt bizonygatták, hogy a világ elsőszámú latorállama – at USA – nem kívánja az észak-koreai vezetést “eltávolítani.” Az ugyanis nem áll az USA érdekében.

Magyarán: “Ne azt nézzük amit mond, hanem azt amit tesz!”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .