Mindenki annyit ér…

Harmincmillióért vehetett minihelikoptert az Orbán család cége

Előkerült az Orbán család egyik vállalkozásának a könyveiből egy „légi jármű”, amelyre több tízmillió forintot fordíthatott a társaság. Amint arról lapunk beszámolt, a miniszterelnök édesapjának, édesanyjának és öccsének tulajdonában lévő Gánt Kő és Tőzeg Kft. épp most készül szétválni két céggé, ám első körben hiánypótlási eljárás nélkül elutasították erre vonatkozó kérelmüket, mivel nem adtak le minden szükséges iratot.

A hiányolt egyik dokumentumot azóta pótolta a társaság, s ebben mások mellett egy leltár is szerepel a tárgyi eszközökről. A legtöbb tétel nem okoz túl nagy meglepetést: ingatlanok, bútorok, különböző gépek, gyártósorok, személy- és tehergépjárművek.

Van azonban a listán egy elég furcsa elem, különösen ha figyelembe vesszük, hogy alapvetően bányavállalatról van szó. A cég ugyanis birtokol egy légi járművet is. A hatósági lajstrom szerint nem is akármilyet: egy négyéves Calidus típusú girokoptert. A leginkább talán egy egyszemélyes minihelikopterre hasonlító jármű nem igazán tűnik alkalmasnak ipari tevékenységre, hiszen mindössze 4,8 méter hosszú, alig 300 kilogrammos, és legfeljebb 600 kilométert tud egyhuzamban repülni, azt sem túl gyorsan, mivel végsebessége az óránkénti 200 kilométert sem éri el.

Sokkal inkább hobbigépnek tűnik tehát, olcsónak viszont nem mondható. Az interneten elérhető források szerint az ára nagyjából 90 ezer dollár, azaz jelenlegi árfolyamon durván 23 millió forint, nem kizárt azonban, hogy Orbánék ennél többért vették. A járművet most 7,6 millió forintos értéken tartják nyilván a könyvekben, de 2013-ban vásárolták, és azóta értékének jelentős részét leírták. Ha lehet hinni a cég számviteli politikájának, akkor a bekerülési érték a 30 millió forintot is meghaladhatta.
(mno)

Bal-Rad komm: Lesz majd nagyobb is! Igazi helikopter. Meg repcsi is lesz. Egy plebejus qrmány feje családjában kellenek az ilyen ketyerék mint egy falat kenyér!

És ne feledjük! EZ NEM A VAJDÁÉ! NEM IS A’ ZASSZONYÉ! Ez a CSALÁD CÉGÉÉ! Szolgálati jármű!

Döbrögi meg egyébként is egy vagyontalan ember! Hiszen maga mondta!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Mindenki annyit ér…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A jövő a hasonló járműveké. Szerintem a Nagy Imre által kifejlesztett léghajók valamilyen kombinációja.Ugyanis nem kellenek utak és bárhova függőlegesen fel és le lehet szállni vele.Ez a gép bonyolultnak tűnik.És balesetveszélyes is.A léghajó is tud 200 Km/h-t.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .