Több mint harmincezer adósra vár kilakoltatás

 

Hiába sorolta hét oldalon keresztül Völner Pál igazságügyi államtitkár, hogy a kormány mi mindent tett a bajba került adósok, különösen a devizahitelesek megsegítésére, a Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő írásbeli kérdésére küldött válaszlevélből mégiscsak kiderül, hogy ez kevés: jelenleg ugyanis 52 484 ingatlan van árverésre meghirdetve, és közül 30 544 esetben fordulhat elő, hogy „sikeres árverést követően önkéntes teljesítés hiányában az ingatlan kiürítésére kerülhet sor”, vagyis kilakoltatják az ott élőket.

A Völner által közölt adatokból kiderül, hogy 2010 óta közel 320 ezer ingatlan került árverésre. Ez nem azonos a kilakoltatások számával, amelyről Völner évekre lebontva a következő számokat közölte: 2011-ben 1750, 2012-ben 1020, 2013-ban pedig 1300 kilakoltatásra került sor. 2014-re valamiért nem állnak rendelkezésre adatok, de 2015-től már ismét vannak részletes számok, sőt, már azt is lehet látni, hogy hány embert és miért lakoltattak ki.

2015-ben összesen 2335 kilakoltatás volt: 1275 embert „lakásügyben hozott határozat végrehajtása” miatt tettek ki a lakásából, vagyis például azért, mert az önkormányzat felmondta a bérleti szerződését. Bírósági végrehajtásokon kívül értékesített lakásból 23 embert lakoltattak ki, 205 esetben önkényes lakásfoglalókkal szemben intézkedtek. Az adósmentésre hivatott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) 206 esetben kért kilakoltatást, sikeres árverés után pedig 626 esetben kérték a birtokbaadáshoz a végrehajtó segítségét.

2016-ban összesen 3474 kilakoltatás volt, ezek többsége, 1734 eset árverést követő birtokbaadás. Végrehajtáson kívül 25 ingatlant értékesítettek és lakoltatták ki az ott élőket. Az önkormányzatok is aktivizálták magukat, hiszen 1097 esetben kellett végrehajtani „lakásügyben hozott határozatot”, önkényes lakásfoglalókkal szemben 258 esetben intézkedtek. A NET 360 eseteben kért kilakoltatást, árverés után pedig 1734 lakást ürített ki végrehajtó, hogy átadhassa az új tulajdonosnak.

2017 első félévében összesen 1918 kilakoltatás volt. A döntő többsége, 1210 árverés utáni birtokbaadás, végrehajtáson kívül 13-at értékesítettek és ürítettek ki. Lakásügyben hozott határozatot 449 esetben kellett végrehajtóval érvényesíteni, a NET 152 kiürítést kért, önkényes lakásfoglalókkal szemben pedig 94 esetben kellett fellépni.

A bajba került adósok helyzetének rendezésére szánt magáncsődeljárást az államtitkár tájékoztatása szerint – augusztus 25-tel bezárólag – mindössze 926 esetben kezdeményezték, ezekben mintegy 2050 ember érintett. Ez elég alacsony szám, pedig az állam akár havonta 25 ezer forint támogatást is adna az annak, aki megkapja a csődvédelmet.

Völner a Világgazdaságnak részletezte az adatokat: a bíróság eddig 175 esetben rendelte el az adósságrendezést, 121 eljárásban elutasította a kérelmet, vagy megszüntette az eljárást. Bíróságon kívüli megállapodás 27 esetben jött létre az adós és a hitelezők között, és további 388 ügyben zajlik ilyen megállapodás előkészítése.
(mno)

Bal-Rad komm: “…2010 óta közel 320 ezer ingatlan került árverésre…”

EZ ANNYIT JELENT, HOGY KB. 1 200 000 EMBER VÁLIK FÖLDÖNFUTÓVÁ! Döbrögisztán teljes lakosságának kb. 13 százaléka! Ennek valamivel több mint fele banki hiteles!

A balrad.ru villanypostájába augusztus 26-án érkezett meg Dr. Léhmann György ügyvéd úr e-mailje.

A napnál világosabban tűnik ki ebből, hogy hogyan tud elveszni egy gyerek a sok-sok bába között.

Kiválóan érzékelhető ebből, hogy jóindulatú és tennikész amatőrök és profik miként küzdenek EGYMÁSSAL a politikusok bűvkörében. A SIKER LEGKISEBB ESÉLYE NÉLKÜL!

 

    1. LÉHMANN GYÖRGY (8600Siófok Szűcs u. l. – tel. 84/313-176  és 06-20/49-39-85l)  ügyvéd irata   e-mail: lehmann@invitel.hu

==========================================================================

 

SAJÁTOS ÉRTÉKELÉS

 

Tisztelt Dr. …X-Y!

 

Eddigi levelei alapján természetesnek tartottam azt, hogy a török Erdogán országának jelenlegi módszereire emlékeztető, Fővárosi Törvényszék néhány bírójának eltakarításomra irányuló bírósági intézkedéseit ismertető 2017. augusztus 15-i levelemben írtak Önben nem érik el azt az ingerküszöböt, hogy következő leveleiben akár egyetlen szót is fecsérelt volna a történetre. Hiszen az Ön által kedvelt pártnak ebből semmi haszna nem lenne, akkor pedig minek.

Szerintem abban az esetben, ha nem látja kedvelt pártjának érdekét, Ön még akkor sem szólalna meg, ha magyar bírót távolítanának el csak azért a bíróságokról, mert devizában nyilvántartott forint kölcsönszerződéssel kapcsolatos perben az adósok számára kedvező határozatot hozott.

Azt ellenben nem találtam természetesnek, hogy augusztus 19-én az alábbi levelet kaptam Öntől:

From: x-y [mailto:….@gmail.com]
Sent: Saturday, August 19, 2017 3:08 PM
To: Dr. Kriston István ügyvéd; Dr. Damm Andrea; Dr. Lehmann György; dr.monostory.attila@gmail.com; Menyhért Péter; Agrinet; gyarmatieva@t-email.hu
Cc: Zoltan Polgar; Kathlin Galli; Müller Tihamér
Subject: Meghívó devizahitelezési témában felszólalás tartására civilek által szervezett tüntetésen a Kossuth téren a Parlament előtt 11 és 15 h között aug. 21-én

Kedves  és tisztelt  jogi és közgazdasági  szakértők!

  Augusztus 21-én tüntetést szervezünk a Kossuth térre  annak céljából, hogy a  deviza elszámolású hitelezéssel foglalkozni kívánó parlamenti képviselőket támogassuk, illetve nyomást gyakoroljunk  azokra, akik szerint ezen kérdéssel már nincs mit foglalkozni, a  célból, hogy törvényi szinten  igazságos módon rendezzék  az országgyűlési képviselők a devizahitelesek jogi helyzetét. Kérek  szépen mindenkit, hogy  jöjjön  el, és tartson beszédet 11 h és 15 h között  a  Parlament előtt.  Az ellenzéki képviselők közül Hadházy Ákos  biztosan kijön sajtótájékoztatót tartani várhatóan 13 h 30 és 14 h között, tehát a legintenzívebb sajtó jelenlét ekkor várható, így érdemes ez időben mindenkinek jelen lenni.

 Kérem szépen, hogy jelezzék-jelezzétek vissza, mikor kívánnak/ kívántok a devizahitelezés tárgyában felszólalni az általunk szervezett, rendőrségi  tudomásul vétellel bíró tüntetésen!

Részben azért volt ellenérzésem, mert láttam nevem előtt annak a Dr. Damm Andreának nevét, aki az alábbi hirdetés szerint augusztus 20-án a Városligetben Vona Gábor pártelnök mellett köszöntötte augusztus 20-a alkalmával pártjának híveit,

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom idén is a Városligetben ünnepli augusztus 20-án az államalapításunkat. A reggel kilenckor kezdődő eseményen végig ingyenes gyermekprogramokkal várjuk a családokat. Az ünnepi rendezvényünkön felszólal Vona Gábor, a Jobbik elnöke, valamint Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő és dr. Varga-Damm Andrea országgyűlési képviselőjelölt, a Jobbik béruniós európai polgári kezdeményezésének képviselőiA délután során ingyenes koncertekkel várunk minden érdeklődőt. A rendezvényen lehetősége lesz az elsők között aláírni a Jobbik béruniós kezdeményezését is. Sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját rendezvényünkre, ünnepeljünk együtt!
A teljes programot ide kattintva éri el!”

és mint ahogy Dr. Orbán Viktor egyetlen cimborája mellett sem mutatkoznék szívesen, ezek után Dr. Damm Andreát is el kívánom kerülni. A végén még azt hinnék az emberek, hogy valamiféle párthoz tartozom.

Részben pedig azért volt ellenérzésem a levél miatt, mivel szerintem Dr. Fórizs Eszter is jól tudja azt, hogy a levelében közölt augusztus 21-i időpontban a Parlamentben helyett foglaló pártoknak mindazon országgyűlési képviselőit is hazaárulóknak tartom 2014. julius 4-e óta, akik ezen a napon egy kivételével egytől-egyig megszavazták a Trócsányi által előterjesztett  XXXVIII. törvényt. Ide értve az állatorvosi képzettséggel rendelkező, levélben megjelölt Dr Hadházy Ákosnak és Dr. Fórizs Eszter által augusztus 17-én átküldött levélben említett, közgazdasági tanulmányokat végzett Z. Kárpát Dánielnekpártjaihoz tartozókat is.

Azért, hogy ne legyen felejthető a 2014. július 4-i hazaárulóknak aljassága, nézzük meg azt, hogy miként pusztították akkor a nemzetet. Ehhez előbb példaként ide másolom egyik ügyemben egy hónappal korábban – 2014. június 5-én tartott tárgyalásról felvett jegyzőkönyvet.

 

 

Ekként bizonyítom azt, hogy 2014. júniusában még teljes egészében törvényesen, az Európai jogrendbe illeszkedően folytak a magyar bíróságok előtt a kölcsönszerződésekkel kapcsolatos bírósági eljárások, de mivel a magyar bankoknak – Bankszövetségnek – ez a fajta tisztességes bírói eljárás nem tetszett, különösen az árfolyamváltozással kapcsolatos terhek viselésével kapcsolatos C-26/13. számú EU határozat, illetve 2/2014. jogegységi határozat 1. pontja nagyon nem tetszett, a magyar Kormány suttyomban megállapodást kötött a Bankszövetséggel arra, hogy tisztességtelenné teszik jövőben a bírói eljárásokat a XXXVIII. sz. július 4-i törvénnyel, illetve ezt követő elszámolási és forintosítási cirkusszal.

Trócsányi miniszter által előterjesztett törvénytervezetet a július 4-i szavazás előtt valamennyi ellenzéki párt ismerte, és ne mondja nekem senki azt, hogy Dr. Hadházy Ákos pártjához akkor tartozó jóhírű Dr. Schiffer András ügyvéd, Z. Kárpát Dániel pártjához tartozó Dr. Staudt Gábor szakvizsgázott ügyvéd, Mesterházi Attila pártjához tartozó Dr. Bárándy Gergely ügyvéd, vagy Gyurcsány Ferenc ügyvédje által nem tudták azt valamennyien, hogy ennek a törvénynek megszavazásával olyan törvénytelen banki kifosztás veszi kezdetét, melynek vége az lesz, hogy négymillió magyar ember megszenvedi a bankok eljárásait, illetve több tíz-, vagy százezer ember elveszti otthonát.

A törvénynek megszavazásakor tehát tudta, tudnia kellett az akkor jelenlévő, igen gombot nyomogató minden Hadházys, Z. Kárpátis, Mesterházis, Gyurcsányis országgyűlési képviselőnek is azt, hogy gyalázatos tettük eredményeként az adósok néhány év múlva a jelenlegi helyzetbe jutnak. Nincsen szó, amivel ennek a gyalázatos aljasságuknak mértékét meg tudnám határozni.

És most augusztus 21-én ezek előállnak azzal, hogy a miattuk is otthontalanná váló emberek kilakoltatására adjanak morariumot – halasztást. Arra nézve pedig, hogy a többi sokmillió kifosztott embernek pedig mi legyen a sorsa, augusztus 21-én semmiféle gondolatuk ezeknek nem volt.

A fenti tárgyalási jegyzőkönyv szerinti bíróságnak pedig a Hadházys, Z. Kárpátis, Mesterházis, Gyurcsányis országgyűlési képviselőknek is aljassága eredményeként július 4-ét követően fenti perben a bíróságnak már a következő végzést kellett hozni:

 

Nem a felsorolt gombnyomogatókon múlik az, hogy fentiek ellenére, néhány lelkiismeretes magyar bírónak Európai Bírósághoz fordulása folytán mégis van némi remény a teljes kifosztás akadályozására.

Úgy gondolja valaki, hogy van olyan buta a magyar nép, hogy ezek után az állatorvosi képzettségű Dr. Hadházy Ákosnak, vagy közgazdasági tanulmányokat folytatott Z. Kárpát Dánielnek bármiféle adósmentő nyilatkozatait komolyan veszi?

Úgy gondolja valaki, hogy a jövő évi áprilisi választások után három hónappal Trócsányinak újabb népnyúzó törvényjavaslata esetén a Dr. Hadházy és Z. Kárpát Dániel félék nem ugyanúgy szavazzák majd meg ezt is, mint ahogy 2014. július 4-én tették?

—————————–

 

Tisztelt Dr. X-Y!

 

Mint jól látja, jobban járt az Ön vakbuzgó hittel rendelkező társasága azzal, hogy augusztus 21-én a Parlamentnél kérése ellenére nem jelentem meg. Gondolja el azt, hogy mi lett volna, ha fentiek hangoztatásán túl mondjuk Dr. Hadházy Ákossal egy-két szót váltottam volna nyilvánosság előtt. Közölve a végén azt, hogy mível ő állatorvosként jogászkodik, én akkor jogászként áttérek madárinfluenza kutatására. Hiszen annyit fogok érteni én is az utóbbihoz, mint ő a devizahitel szerződés problémájához.

De ha már itt tartunk, nem ellenzem azt, hogy akár Z. Kárpát Dániellel, akár Dr. Hadházy Ákossal mondjuk egy félórát valamelyik országos televíziónál beszélgessek. Ugyanis fentiektől függetlenül annyi sületlenséget hordtak össze mostanában a devizában nyilvántartott hitelek problémáinak megoldásával kapcsolatosan, hogy amennyiben jogvégzett emberek saját pártjaikban nem teszik őket helyre, akkor történjen ez másként.

======================

Azt pedig nagyon sajnálom, hogy komolyabb problémákra most nem tudtam rátérni, hiszen augusztus 21-én tudtam meg az alábbi bírósági jegyzőkönyvi oldal szerint egyik ügyemben azt, hogy a C-51/17. számú Európai Bírósági eljáráshoz kapcsolódóan újabb nagyon fontos kérdéssel fordult újabb előzetes döntéshozatali eljárást kérelmezve az Európai Bíróságtól a Fővárosi Törvényszék egyik bírója.

Majd legközelebb…

————————–

Egyébként az alábbiakkal igazolva hála Istennek nem mindenki gondolkozik úgy, mint ahogy a Dr.X-Y társaihoz hasonló vakbuzgók teszik:

From: O……………. [mailto:o…………..@citromail.hu]
Sent: Sunday, August 20, 2017 1:21 PM
To: Dr. Léhmann György
Subject: Re:Eltüntetésem bírók által bármi áron

Dr. Léhmann György ügyvéd részére!

Ügyvéd Úr!
Ha ebben – a bíróságok elleni harcban – szüksége van ránk ügyfelekre, csak egy jelzés és megyünk!! Nekünk az Ön jogos küzdelme fontosabb, mint a rendszerváltás!! Elsöpörjük Justitia ördögeit és kufárjait! Kitartás!

Miskolc, 2017. augusztus 20. Üdvözlettel. O………… L………., rendszerváltó


————————-

 

From: N…………… [mailto:……………..@nika.hu]
Sent: Friday, August 18, 2017 7:01 PM
To: Dr. Léhmann György
Subject: Re: Eltüntetésem bírók által bármi áron

Tisztelt Léhmann úr!

Bár nem vagyok jogi ismeretekkel rendelkező polgár, azért mindig nagy érdeklődéssel olvasom leveleit a bírósági perekről. Önnek drukkolok de egyben féltem is, mert a hatalom szemében veszélyes embernek minősül. A bankok mögött álló háttérhatalomról nem is beszélve.

A napokban olvastam egy hírt mely szerint ‘öngyilkos’  lett egy orvos az USA-ban mert tudományos publikációt tett közzé, mert hogy a kötelező védőoltás egy típusa autizmust okoz a beadott gyermeknél. Ezt a saját gyermeke is elkapta, melyből sikeresen kigyógyította. De a gyógyszer üzlet nagy üzlet, amit ő akadályozott. állítólag mellkason lőtte magát, pedig mint orvos bármilyen gyógyszerhez hozzá tud jutni.

Az itthon lezajlott olajszőkítés felfedése, felderítése is veszélyes terület, mert több ember is sósavkádban vagy malacokkal megetetve tűntek el, így ő nem meri megírni a történetet mert nem akar arra a sorsra jutni, nyilatkozta Lakatos Pál a vasárnapi újság volt főszerkesztője.

Az Ön áldásos tevékenysége is sok erős ember szemét szúrja és komoly érdekcsoport útjában áll. Kérem nagyon vigyázzon magára, mert Magyarországnak sok ilyen emberre lenne szüksége. Ne hogy elbukjon!

Talán segítene ha a perek bírósági tárgyalásán több érdeklődő lehetne jelen. Úgy tudom a perek nyilvánosak. Ha érdesítené a levelező programban szereplőket, vélhetően többen szívesen jelenlétükkel állnának ki Ön és az ügyei mellett. Én biztosan részt vennék néhányon.

Üdvözlettel:

N……….. F………….

 

Siófokon 2017. augusztus 25-én.

 

A copyzott e-mailek egyik címzettjének/feladójának a nevét-címét önkényesen kitöröltük.

Aligha kétséges, hogy a levelezésben említett NEM POLITIKUSOK tennikész, jóindulatú emberek. A maguk módján vívják harcukat a bankok ellen. Az “eredmény” az mno.hu cikkén lemérhető.

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ezek a jóindulatú és tenni akaró amatőrök és profik valamit mindezidáig figyelmen kívül hagytak egy meghatározó, alapvető fontosságú tényt.

A HITELESKATASZTRÓFA A RENDSZER EGYIK ALAPVETÉSE! MONDHATJUK RENDSZERBŰNNEK!

Ismerve a levelezés résztvevőinek életkorát, a balrad.ru “azt veti a szemükre”, hogy a szocializmus lelkületével hisznek abban, hogy a kapitalizmus eme alapvetése ellen sikerrel tudnak harcolni! (Közben még egymással is!)

A balrad.ru már többször kifejtette véleményét a – többek között – hiteleskatasztrófa társadalom-és gazdaságpolitikai okairól. Belefoglalva a “magyar” politikai elit lehető leggaládabb szerepvállalását ennek az alapvetően bűnös, nemzet és népellenes társadalom-és gazdaságpolitika meggyökereztetésében.

Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy ezek a jóindulatú amatőrök és profik – akik a szocializmus korszakában szocializálódtak – NEM VESZIK ÉSZRE: AMÍG EZ AZ ALJAS ÉS BŰNÖS RENDSZER LÉTEZIK, LÉTEZNI FOG A BANKI KIFOSZTÁS INTÉZMÉNYE IS!

Ezek a jóindulatú amatőrök és profik a koruknál fogva kellene hogy emlékezzenek: VOLTAK KILAKOLTATÁSOK A SZOCIALIZMUS KORSZAKA ELŐTT IS, ÉS LETTEK ISMÉT A SZOCIALIZMUS MEGBUKTATÁSA UTÁN!

Emlékezniük kellene, hogy KILAKOLTATÁSOK A SZOCIALIZMUS KORSZAKÁBAN NEM VOLTAK!

Azt pedig MOST MEGTAPASZTALHATJÁK, hogy a kapitalizmust működtető politikusok csak pillanatnyi politikai haszonszerzéstől űzve tűzik zászlajukra az “adósmentés” jelszavát!

Aligha véletlenül.

Nem kevés szavazatot hozhat az ügyes politikus konyhájára egy jó időben bedobott hiteleválság-megoldási ötlet. Legalább a hitegetés szinjén.

Jelen társadalmi viszonyaink között másra úgysem telik!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Több mint harmincezer adósra vár kilakoltatás” bejegyzéshez 20 hozzászólás

  1. Nagy részük megélhetési zsidó ügyvéd!A POLITIKUSOK SZINTÉN ZSIDÓK,ZSIDÓBÉRENCEK.Ezeknek nem érdekük a devizahitel megoldása,tisztelet a kevés kivételnek.A Léhmann úgy beszélt a családommal,mint a kutyával(sirva jöttek el Siófokról!!),eltette a pénzt(oszt jó napot),az egyetlen törvényes megoldást,az elállási jogot lebecsmérelte.A Jóbik egy hazaáruló párt lett,az Admin kedvenceiről leírtam,hogy soros zsidók(Momentum!),a Kóser Árpi szintén elárulta a devizásokat,akik nem akarnak már harcolni az igazukért,hanem birka módjára bégetnek.Póka Laci a Kóser árulása után támogatók nélkül küzd a gazEmberekkel.A birka magyarságnak nem kell a jólét,csak a pásztorok,meg a pásztorkutyák,akik terelgetik őket!Nekik ez jó!Nincs munkásosztály,nincs Kádár,csak a népet kifosztó zsidók elnyomó hatalma!Ők a bírók,az ügyvédek,az orvosok.

  2. Meddig lesz antiszemitizmus? „Amíg a zsidóság olyan borzadva kerüli a testi munkát, még az a része is, amely kizárólag napról-napra kihorgászott, kriminális elbírálás alá eső és egyéb erkölcstelen »üzletekkel« (leánykereskedelem) foglalkozik, amíg a magyar földnek a termését nemcsak betakarítani és liferálni, hanem azt verejtékes munkával előállítani is nem akarja, amíg a fogadó népek körében csak vezető szerepeket akar lefoglalni magának s az államfenntartás türelmet, lemondást követelő munkájából igazságos arányban ki nem veszi a részét, addig a zsidóságot beolvadottnak tekinteni sehol sem fogják.” http://www.hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=107070

    1. Amíg az emberek nem ismerik fel, hogy a saját fajtájukból is bőven akad városlakó, milliárdos, orvos, ügyvéd, bíró, bankár stb. (ha arányaiban annyi nem is, mint “kedvenceinknél”), addig nem lesz előrelépés.

      1. Milyen emberek?Leírnád az arányokat?Az egyiknek a születése folytán jár minden,a másikak meg vért izzadva jutnak előre.Fogalmad sincs a nyomorról,a valós állapotokról,csak véded a fajtársaid.A magyarság már saját magát sem ismeri fel,ha tükörbe néz.

        1. Látod, például ez a baj. Ha valaki nem tetszik neked, már zsidó. És sokan vagytok így. Messzebb nem is járhatnál a valóságtól. Ezek után hogyan vegyelek komolyan? 🙂
          Azért ülhet a Vajda a nyakunkon, azért kapnak annyit “könyves kedvenceink”, azért alakulhat át a lakosság, azért szövődnek egyre erősebb izraeli, “európai” kapcsolatok, mert egy csomó olyan ember van, akit meg lehet vezetni. Ezek már mindenben a zsidót, a háttérhatalmat stb. látják, miközben egyes zsidókkal együtt a saját fajtájuk sok-sok nevető tagja is kihasználja őket. De a guruk megmondják a tutit. Zsidó az mind!

          1. Szigorúan maradjunk a tényeknél,nincs szükségem okosításra.A tv-ben egyetlen zsidót sem fogsz látni(,amíg be nem kapcsolod)!Gondolod itt mindenki hülye?

          2. Ha szigorúan a tényeknél maradnánk, akkor pl. nem hinnéd rólam, hogy védem a “fajtársaimat”, mivel azt sem tudod, ki vagyok. Alapvetően senkiről sem gondolom itt, hogy hülye, belemagyarázni ilyet teljesen felesleges. Egy véleményről gondolhatom azt, hogy hülyeség (nem biztos, hogy igazam lesz), az emberről, aki alkotja, ehhez általában nincs elég információm. Egyeseknek viszont, úgy látszik, van. 🙂
            Ha nincs szükséged okosításra, akkor te már mindent tudsz, amit tudni érdemes. Irigyellek. Én nem vagyok ilyen szerencsés.

          3. Jó éjt, nem szeretném szétszedni vagy elterelni a hiteles témát!

  3. Big azt a + jelet Fergetegnek szántam Ti valahol az éterbe voltatok eltünve!
    Viszont amit belinkeltél ritka nagy baromság!Aki leírta sem hiszi el!Ez is az oldalvonalról kiabál be.
    Kibicnek semmi sem drága!

    1. 56-ról az igazság egészen más! Én átéltem .Izraeli ügynökök és angol ügynökök a Szuezi válság miatt második frontot nyitottak Budapesten. Mindehez a Sztálintalanitást támogató Hruscsov hallgatólagosan közre működött.Az alap probléma az 5 órás napi munkaidő bevezetése volt.Mert megszünt volna a profit a világon mindenhol.Ezért nem akadályozta meg Andropov a felkelés kitörését. Big barátunk azt hiszi,hogy a történet 56-ban kezdődött.Pedig a csendőrök,a nyilasok kiképezték azokat a zsidó vezetőket a haláltáborokban akiket felsorolt.Kádár ezért vezette be a törvényességet.Kétségtelen,hogy a magyar csendőrökön,nyilasokon,kulákokon,a bosszúállás mind a mai napig tart.Sőt a Kádár rendszer megbuktatása után még fokozódott is.Nyomorba döntötték az egész magyar lakosságot. Pontosabban a magyarság kiganézott maga alól!Nyugat újra gyarmatosította Magyarországot,pont a bosszúálló zsidók segítségével. Amit Big belinkelt az nem más mint Izraeli propaganda anyag.Az Izraeli fasiszta rendszer ideológiája.Ugyan az mint Hitleré.Cél a világ feletti uralom.Aki ezt elhiszi,mint Big, be áll azok közzé akik a magyarságot meg akarják semmisíteni,mint bűnös népet,akik felelősek a zsidók haláláért.Észak-Korea példája megmutatta,hogy a kommunizmus óriási teljesítményre képes.Meg tudja védeni a népet a zsidó világuralmi törekvéssel szemben.Az 56-os felkelők a zsidó világuralom kiépítését szolgálták,ha akarták,ha nem!

      1. Még annyit,hogy Sztálin nem véletlenül szerepel a paroszláv templomokban a szentek helyén.Sztálin antiszemita volt.Mint egyetemet végzet paroszláv pap,bevezette az inkviziciót. Magyarországon ezt a bosszúálló zsidókra bízta. ól tette.A Mindszenti vezette keresztény értelmiség magyar,és keresztényellenes politikát folytatott a második világháború idején.Megérdemelték volna a teljes kiirtást.Ugyan úgy érdek keresztények voltak,mint a Kádár rendszer érdek kommunistái.Akik ma cigány és zsidó diktatúrát vezettek be,a nyugat szolgálatában.

        1. Még egy adalék!A vörös katonák sapkáján vörös csillag volt.De a nyakukban a zubbony alatt szinte mindenki viselte a paroszláv kettős keresztet. A paroszláv egyház és a pártitkárok,polhelyetesek tudtával.Ha megerőszakolták a magyar lányokat,nem lőtték őket agyon,mint a magyarok és a németek.Nem hittek a fajgyalázásban mint a magyarok és a németek. Micsoda különbség! Túlélték!

          1. Az alaptémához!A kilakoltatás az árverés nem más mint a zsidó diktatúra megnyilvánulása.56-ban a pesti srácok ezért harcoltak,hősiesen!Basszák meg!

      2. Amennyiben végigolvastad volna,látnád hogy nem 56-nál kezdődik.Az elmúlt napokban több linket is betettem,amik vélemények!Jó látni a Reakciókat.Az utóbbi években szó szerint törvénytelenül kifosztottak a metéltek,az utálatom végleges.Alapvetően róluk szól a kilakoltatás,a bankrendszer,a törvénytelenségek sorozata.A véleményem:A Magyarság saját magát semmisíti meg.Nélkülözhető vagyok,ismételten korlátozom a hozzászólásaim számát.Szép napot kívánok!

        1. Ennyi sértödős,mimóza kommentelőt mint itt van!
          Személy szerint én elolvastam első szótól az utolsóig és ennek alapján alakítottam ki a véleményemet ami végleges.
          De úgy látom ,hogy nyitott kapukat döngetsz miután a fent emlitett útálattal kapcsolatban a vélemény igencsak közös./a fentiek szerint/.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .