Fokozódik a döbrögista aljasság!

Telefonos és e-mailes tájékoztató kampányt indított hétfőn a Fidesz, hogy informálja a nyugdíjasokat arról, milyen megengedhetetlen kifejezéseket, sértő jelzőket használt a magyar nyugdíjasokra Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

A hvg.hu szúrta ki, hogy a Racionalista Párt a Soundcloudon közzétette a hangfelvételt, amiben hallható mit is mondanak a kampányüzenetben:

Íme a szöveg leirata:

„Jó napot kívánok, a Fidesz nevében keresem. Azért hívom, mert önnek is tudnia kell, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke megsértette a nyugdíjasokat. Azt mondta róluk, hogy szennyvíz folyik a szájukból, magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, és trágárul ordibálnak. Ez felháborító! A Jobbik szégyellheti magát! Nem először fordítanak hátat az időseknek, nem először sértegetik őket. Vona Gábor kijelentése csak a legutóbbi példa. Ne felejtsük el, emlékezzünk erre, amikor majd szavazunk! Köszönöm, hogy meghallgatott.”

Vona Gábor korábban többek közt azt írta ki a Facebookra a tusványosi földre rángatós incidens láttán, hogy “rendszeres esemény, hogy hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját”. Emellett azt is írta: “Minden tiszteletem a szüleink és a nagyszüleink generációjáé. Az én szüleim is nyugdíjasok”, de ezeket az idősek “az aljas orbánizmus játékszereivé váltak. Történelmi traumáikra, érzelmeikre játszik a kormányfő, azokat nem feloldva, hanem felszítva manipulálja a nyugdíjasokat.”

A 444 megkereste a Fideszt, a párt elismerte, hogy ezzel a szöveggel hívják az időseket.
(Forrás: atv)

Bal-Rad komm: A döbrögista horda támadásba lendül. Ez a védekezés legjobb formája. Márpedig ők védekeznek.

DE HONNAN TUDJÁK, HOGY A FELHÍVOTT TELEFON EGY NYUGDÍJASÉ? A Döbrögi levelekre visszaküldött válaszok alapján frissített Kubatov-Gyürk listából?

A gyalázatos döbrögista izgatás-hergelés kezd fölpörögni! Vonának kitől és miért kéne bocsánatot kérni?

ELŐ KELL SZEDNI A VIDEO ÉS FOTOANYAGOKAT A HORDA NYUGGERKOMMANDÓINAK AKCIÓIRÓL! ÉS TERÍTENI!

NYOMATÉKOSÍTANI KELL A NYUGDÍJASOKBAN, HOGY ŐKET CSAK ESZKÖZKÉNT HASZNÁLJA FEL A VAJDATÁBOR AZ ALJAS CÉLJAI VÉGHEZVITELÉHEZ!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Fokozódik a döbrögista aljasság!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Sima ügy, A nyugdíjas embereket is besorolták a hasznos “idióták” közzé !
    Aztán jönnek a magyar állampolgárságú románok, szerbek, szlovákok stb…stb. Akikre csak addig van szükség, amíg bevésik az X-et nekik.

  2. Én tudom, hogy te orbánfóbiás vagy admin. De nem vagy azzal tisztában, hogy a krónikus hazudozóknak meg sem kottyan a hazugságvizsgáló készülék. De vicc nélkül. 15 éve figyelem, hogy a hülye nyálas kölkök, akiknek éppen a szüleik tették a seggük alá a lakást, autót, mindent, milyen szemét módon beszélnek az idősekről. Én azt hiszem te sem vagy kisfiú már. És igen csak benne vagy a korban. Felvilágosítalak. Az idős emberek is emberek. És náluk is elszakadhat a cérna. Nemcsak a swarc parancsára a CEU-s egyetemista idiótáknak, álcivileknek. Főleg, ha ezek a szemétláda hazaárulók a hazájuk vesztét akarják! A kaninvázióval magyar idős embereknek, nőknek gyerekeknek terrort. A legtöbb idős ember egész életében a hazáért és egymásért dolgozott . Vona rendkívül aljas volt. Ez az én véleményem is. De nála nem lehet csodálkozni. Megmutatta már miféle selejt. Az ellen kellene neked is szólni kellene, hogy egyesek mint Vona úgy akarnak nyerni, hogy egymásnak ugrasszák a generációkat. Mert egy idős ember akinek van gyereke az utódaiért harcol. Akiknek nincs gyerek, mint a nyugati vezető politikusoknak, és a CEUS- kiválasztott idiótáknak az multik hatalmáért fog harcolni. Hogy meg kapja az egy tál lencséjét a swarctól.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .