Felelőst keresünk a tükör mögött! Pedig a tükör elé állva megtalálnánk!

Ópályi – ki a felelős?

Az ópályi ügynek három igazi áldozata van. Egyrészt a sofőr, akit valószínűleg megviselt az eset; a gyermek, akit elütöttek; illetve áldozat a cigány közösség egésze is.

Nem gondoltam volna, hogy mostanában ilyesmit leírok, de Bayer Zsoltnak igaza volt, van az a helyzet, amikor taposni kell a gázba, arrébb egy helyszínről. Bayer Zsolt és jómagam világnézete nem is állhatna egymástól távolabb, de az a tisztességes, ha elismerjük, ha igaza volt annak, akivel egyébként nem értünk egyet. A valóság pedig sajnos Bayert látszik igazolni.

Néhány napja történt, hogy Ópályi határában egy autós elütött az főútra tévedt kétéves forma kisgyereket. A hírek szerint miután az autós realizálta a történteket, körülményeket – tudniillik, hogy a gázolás egy cigánytelep közepén történt –, jobbnak látta tovább hajtani. Nem azért mert cserben szerette volna hagyni a sebesültet, vagy mert a hatósági felelősségre vonástól tartott, esetleg vétkes lett volna, egyszerűen féltette az életét. A helyi cigányság éppen jelen lévő vezetője is azt tanácsolta, hogy máshol várja meg a rendőri intézkedést, mert ott nincs biztonságban. Az olaszliszkai eset az egész ország emlékezetébe beleivódott, akkor Szögi Lajost gyermekei szeme láttára brutálisan meggyilkoltak. Bár hasonló tragédia nem történt, több autós, illetve motoros beszámoló szerint csak a szerencsén múlott, hogy nem estek a „népharag” áldozatává.

Ópályiban az első pillanattól világos volt, hogy az autós teljesen vétlen, a kisgyermek ugyanis hirtelen tűnt fel az úttesten, ahol egyébként semmi keresnivalója nem lett volna.

Felügyelet nélkül az udvaron sem hagyunk egy kétéves kisgyermeket, nem hogy az utcán kódorogni.
Ami megtörténhetett, az meg is történt, a gyermek kiszaladt az autó elé, a sofőr nem tudott megállni, a gyermek több métert repült, mire az aszfaltra esett.

Ebből a történetből elég lenne ennyi is, bajnak éppen elég. Azonban egy már-már klisének számító forgatókönyv szerint alakultak tovább a cselekmények. A sofőr értesítette a rendőrséget, a szomszédságból és a rokonságból pedig egy nagy létszámú csoport alakult, akik a sofőrön szerettek volna elégtételt venni. A kiérkező rendőrökön kezdték követelni a vétlen sofőrt.

Milyen tanulságot kell levonni az esetből? Tényleg nem lehet a szabályoknak megfelelően eljárni egy közúti baleset esetén, ha roma az áldozat, mert megvan az esélye, hogy megölnek? Nem várhatom meg a baleset színhelyén a rendőröket, mert a hatóságok kiérkezéséig lehet, nem vagyok biztonságban? Mi a teendő egy ilyen helyzetben? Tényleg az maradt csak, hogy tovább kell hajtani?

Érdekes, hogy a fejlett igazságérzettel megáldott közösség nem a gondatlan szülőket vonta felelősségre. Nem az anyukát és az apukát hibáztatták a történtekért: vélhetőleg köreikben közmegegyezés uralkodik azt illetően, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy kétéves gyerek egyedül marad az utcán.

Ez az eset sajnos megint a cigányság ellen hangolja a közvéleményt: elég csak a hírek alatti kommenteket végigolvasni, s láthatjuk, miként csapódott le ez az emberekben.

Ennek az ügynek három igazi áldozata van. Egyrészt a sofőr, akit valószínűleg megviselt az eset; a gyermek, akit elütöttek; illetve áldozat a cigány közösség egésze is.

A magyarok többségének megalapozott félelmeiből származó elzárkózás, kirekesztés a cigányság tisztességes részét sújtja. A cigányság nagy részét alkotó békés polgárok szenvedik el egy erőszakos kisebbség bűneinek hozadékát.

Ettől az erőszakos kisebbségtől egyaránt szenvednek a magyarok és a romák.

Azonban felvetődik a kérdés, hogy ebben a dologban nincs-e felelőssége a cigány közösségnek? Vajon nem kellene-e elítélnie a cigány véleményvezéreknek az ehhez hasonló önbíráskodást és annak kísérletét? Nincsenek hiteles roma/cigány emberek, akik világossá tennék az álláspontjukat?

Az autósnak azt kívánom, hogy minél hamarabb tegye túl magát az eseten; a kisgyermeknek gyors gyógyulást és szép életet, míg az esetért felelős, gondatlan szülőknek hosszú-hosszú börtönéveket kívánok.
(mandiner)

Bal-Rad komm: Döbrögisztán – ma még állítólag – többségében magyarok lakta vajdaság. Csodálatos és jellemző eset erre a vajdaságra, hogy a döbrögista horda 5. számú tagkönyvének büszke birtokosa IS figyelmeztet a veszélyre. Annak a hordának a szellemi igehirdetője – Bayer Zsolt – figyelmeztet a veszélyre, amely hordának egyik legmegbízhatóbb szavazóbázisa a politikai moremaffia által mozgósított cigányság!

Bayar Zsoltnak igaza van akkor, amikor kiadja a jelszót: MEGÁLLNI TILOS!

Ott és akkor valóban tilos megállni!

Nade Béláim! Ájjunk má’ meg oszt’ gondókoggyunk!

Döbrögisztán – ma még állítólag – többségében magyarok lakta vajdaság.

Ebben a vajdaságban a magyarok többségének megalapozott félelmeiből származik az elzárkózás, és ebből fakadóan a cigányok “kirekesztésének” ábrándja. Ami természetesen joggal sérti a tisztességes cigányokat.

MERTHOGY VANNAK OLYANOK IS! Ők viszont nem véleményvezérek még helyi szinteken sem, hanem a MÉG TÖBBSÉGI MAGYARSÁGHOZ HASONLÓAN! – RETTEGŐK!

A cigány véleményvezérek a pesti polythykay maffiákba besorolódott segéderők. Akik kenyéradóikhoz hűen, azok elvárásai szerint faragcsálnak emberjogi kérdést mindenből, vagy ha már nagyon tarthatatlan a helyzet, egyszerűen kussolnak! Persze tudjuk jól: a hallgatás beleegyezés!

Bayer Zsolt MEGÁLLNI TILOS! – felszólítása bizony JOGOS RENDSZERKRITIKA! Egyébiránt a RENDSZER OSZLOPOSÁTÓL! Faramuci egy helyzet!

Tekintettel arra, hogy SEM Olaszliszkán, SEM Ópályiban, SEM pedig más “lincselkedős” helyszíneken személyi felelősség nincs, nem is fedezhető fel. (A JELENSÉG FELELŐSEIRÓL BESZÉLÜNK, nem pedig a “szülői” felelősségről! Bár az sem fedezhető fel!)

TETTESEK, ELKÖVETŐK VANNAK! Személyi felelős a kialakult helyzetért nincs!

AZÉRT NINCS, MERT EZÉRT A KIALAKULT HELYZETÉRT MAGA A RENDSZER A FELELŐS!

Az pedig – A RENDSZER! – egy arctalan, személytelen massza!

Egy tömeg! Benne Döbrögivel, El Qroval, Botkával, XY-nal, velem, veled, vele!

Ne keressünk hát felelőst! Se Olaszliszka, se Ópályi miatt! Fölösleges keresni.

DE HA A TÜKÖR ELÉ ÁLLUNK, AZONNAL MEGLÁTHATNÁNK! HA VOLNA MERSZÜNK A FÖLISMERÉSHEZ!

Merszünk megjöveteléig viszont olvashatjuk Bayer Zsolt intelmeit, Kövér Házmester dicshimnuszát a horda-moremaffia cooperáció KÖLCSÖNÖSEN HASZNOS voltáról. De olvashatunk a magyarok félelmeiről, horrorisztikus emberjogi sérelmekről.

Az idő persze halad! Azzal fordított arányban csökken az ESÉLYÜNK! Nekünk-magyaroknak!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Felelőst keresünk a tükör mögött! Pedig a tükör elé állva megtalálnánk!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Rendszer a felelős, de melyik? ’80-as évek elején dettó ugyanez volt a helyzet Arlóban, a helyi “újság” hatalmas, öles betűkkel hozta a “cserbenhagyó” gázoló személyéről a képet – akkor még nem lévén személyiségi jogok -, és persze rávarrták az egészet. Elütött egy cigánygyereket, és navajonmiért hajtott egyenesen az ózdi rendőrfőkapitányságra a sötétzöld Ladájával? Azért, mert már előtte volt pár ilyen esett a faluban, és világos volt, hogy egyetlen megoldás, hogy taposs a gázra! Rendszertől függetlenül.

  2. Sajnos ott tartunk hogy ez is előbb utóbb polgárháborúba fog fordulni, mert a RENDSZER nem akarja megoldani a problémát és előbb-utóbb a népharag a Magyarság körében is fellobban. Remélem még azelőtt, hogy a jelenleg kissebbségi cigányság többségibe váltana…sajnos ezt meg fogja szenvedni a cigányság beilleszkedésre hajlamos rétege is.

  3. Ezt a problémát megoldani NEM lehet. Vagy megszüntetjük, vagy tovább fog gyűrűzni és növekedni. Minden józan gondolkodású magyar tudja, hogy a problémát meg kell szüntetni. Mint ahogyan azt is tudja, hogy egyesek számára mi vagyunk a probléma, itt a saját hazánkban a saját földünkön. Demokráciára, integrálódásra, együttélésre hivatkozni ma egyenlő a gazemberséggel.
    Ezekből a szavakból szitokszavak lettek. Rájuk hivatkozni ma már nevetséges. Az erő fog dönteni.
    Összecsapás előtt állunk.

  4. Na, elgurult a gyógyszerem…

    Az ilyen szülőtől a gyereket elvenni, intézetben felnevelni, Alkalmasabbjait kényszersorozni és kivezényelni a legközelebbi frontra (pl. ukik ellen donbasszba). JUT IS MARAD IS.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .