A róka bőre

És még mindig drágul a vizes vb

Másodpercenként közel négymillió forintból készülhet a vizes világbajnokság utókommunikációs filmje.

A 230 millió forintos keretösszegből egy mindössze 60 másodperces alkotást raknak össze – vette észre a Magyar Nemzet. A mű, amely augusztus 21-e után lesz látható, a vébé öt helyszínét és hat sportágát mutatja majd be.

A közel negyedmilliárdos büdzsé versenyez a világ legdrágább reklámfilmjeinek árával, amire csak az lehetne a magyarázat, hogy a keret a forgatáson kívül más kiadásokat is takar, erről azonban a kiírás szerint nincs szó: a nyertes csak filmgyártási feladatokra vállalkozott.

Közben egyébként, bár már vége, a világbajnokság is tovább drágult: a keddi Közbeszerzési Értesítőből derült ki ugyanis, hogy a balatonfüredi önkormányzat még május végén szerződést kötött a Swietelsky Építő Kft.-vel, a vb megrendezéséhez kapcsolódó út- és parkolóépítési munkára – a társaság, 500 forint híján 260 millióból vállalta a projektet, amelynek költségeit előzetesen épp 260 millióra becsülték.

A Swietelsky már törzsvendég Füreden: alvállalkozóként bevonták az 1,9 milliárd forintból elkészült, csak az utolsó pillanatban átadott mélygarázs építésébe is.

Ami a vizes vb végszámláját a szervező Bp2017 Kft. mondja majd meg, amely év végéig dolgozhat az elszámoláson.
(hirtv)

Bal-Rad komm: És ha meglesz a végszámla? Akkor mi fog történni?

Akkor már az újabb esemény számlálóját lessük! – sírva röhögve! (Ennyi mulatság nekünk is jár!)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .