Az “amerikai álom” véget ért!

Irán kiakadt Washington követelésén

Az iráni kormány szerint nevetséges a washingtoni kormányzat követelése, hogy ellenőrizhessen egyes iráni katonai létesítményeket, ahol az amerikaiak szerint gyanús tevékenység folyik.

Az ellenőrzések szükségét júliusban vetették fel az amerikai kormányzat részéről, hogy biztosítani lehessen a 2015-ben az öt nagyhatalom, Németország és Irán között létrejött nukleáris megállapodás betartását, vagyis azt, hogy a közép-keleti ország titokban ne folytathasson atomfegyver megszerzésére irányuló kutatásokat és fejlesztéseket.

Az iráni külügyminisztérium szóvivője az amerikai követelést úgy minősítette egy hétfői sajtótájékoztatón, hogy azt “valószínűleg egy szatirikus író fogalmazta meg”. Azt mondta: ez “egy nevetséges álom, amely sosem fog valóra válni”.

Donald Trump amerikai elnök többször is kijelentette, hogy rossznak tartja a 2015-ös megállapodást, és felül akarja vizsgálni.
(MTI)

Bal-Rad komm: Irán – vagy bármely állam társadalmi berendezkedéséről, viszonyairól – meglehet a véleménye bárkinek. A balrad.ru-nak is megvan. Olyan amilyen. Ám ha az ott élőknek az jó – vagy megfelel – senkinek semmi köze hozzá.

Reza Pahlavi korszakában Irán és az USA nagyon jó viszonyban voltak.

Aztán 1979-ben az iszlám forradalom iráni győzelmével a viszony megromlott.

IRÁN MEGVÁLTOZOTT! AZ USA MARADT AZ, AMI VOLT! – A VILÁG ELSŐSZÁMÚ LATORÁLLAMA!

Ebbéli minőségében továbbra is JOGOT FORMÁL MAGÁNAK A VILÁG CSENDŐRE SZEREPRE: Ami azt jelenti, hogy ELVÁRJA: MINDEN ÁLLAM ÚGY CSELEKEDJEN, AHOGY AZ NEKI TETSZIK!

Csakhogy a világ megváltozott! Amit az USA nem hajlandó tudomásul venni.

Pedig ideje lenne, hogy észrevegye! Amíg nem késő!

Az “amerikai álom”! – miszerint mindenki a kedvünk szerint kell hogy cselekedjék! – véget ért!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Az “amerikai álom” véget ért!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Így kezdődött Irakban is Szaddam Husszein megdöntése is, hasonló amcsi TRÜKÖKKEL !! Másképen nem tud behatolni Iránba, ezért ilyen ócska trükkökel próbálkkozik.

  2. Reza Pahlavi korszakában Irán és az USA nagyon jó viszonyban voltak. DE A PÁRIZSI SZÁMŰZETÉSBEN LÉVŐ KHOMENII AJATOLLACH gyökeresen MEGDÖNTÖTTE A SAH URALMÁT, és megszüntete ezt az irániaknak egyáltalán NEM KIVÁNATOS “jó viszonyt” megszüntetni, teljes egyetértésben és az irániak egységességével (egységben az erő). Azótától az amcsik igen sokszor próbálkoztak a hatalom megdöntésével, sikertelenül, például tússzabadditási akciókkal, sikertelenül.

  3. Ès ki ellenörzi/ellenörizheti az USA katonai lètesitmènyeit, beleèrtve külföldi tàmaszpontjait?
    (A Pentagon 2009-es adatai szerint: 38 orszàgban 716 tàmaszpont több mint 250 ezer katonàval.
    Ezen kivül 100 orszàgban ilyen vagy olyan formàban katonai jelenlèt)
    https://www.youtube.com/watch?v=XsrXMTzYr3g

  4. Egyébként igazán pikáns felhangja is volt Khomeini hatalomátvételének. Ugyanis pont akkor történt, amikor Reza Pahlavit Magyarországon éppen díszdoktorrá avatták. Hát nem édes?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .