A Botkák igazsága és ártalmassága!

Botka: Többségben vannak, akik leváltanák az Orbán-kormányt

Újabb országjárásba kezdett Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szombaton, hogy a tavasszal meghirdetett, új, igazságosabb Magyarországot megcélzó baloldali politikájának részleteit ismertesse a választókkal. Erről a szocialista politikus számolt be az MTI-nek, miután látogatást tett Tiszaújvárosban.

Szeged polgármestere elmondta, a szeptember közepéig tartó országjárásának az is célja, hogy a helyi baloldali képviselőkkel találkozzon, megbeszélje a helyi választási stratégiát, van, ahol be fogja mutatni a párt országgyűlési képviselőjelöltjét is. Ez most Tiszaújvárosban nem történt meg – jegyezte meg.

Mint mondta, országjárása során közvetlenül akar találkozni a választókkal.

Botka Lászlónak Tiszaújvárosban, ahol Bráz György (MSZP) polgármester kísérte, az emberekkel beszélgetve megerősödött az álláspontja, hogy többségben vannak azok, akik elégedetlenek az Orbán-rendszerrel és kormányváltást akarnak.

Hozzátette: sokan panaszkodtak a szolgálati nyugdíj megszüntetésére, amelyet az MSZP kormányra kerülve ismét bevezet.

Közölte, hogy devizahitel- és Quaestor-károsultakkal is találkozott. Ezzel kapcsolatban a kormány és a Magyar Nemzeti Bank felelősségét hangsúlyozta.

Botka László márciusban is tartott országjárást, akkor miniszterelnök-jelöltségéhez és politikájához kívánt támogatást gyűjteni.
(mno)

Bal-Rad komm: Botka jól látja: a’ zemberek (legalábbis a választani hajlandók) legalább HETVEN SZÁZALÉKA ELKERGETNÉ DÖBRÖGIT ÉS HORDÁJÁT!

Amennyiben CSAK EGY ELLENZÉKI TÁRSULAT állna össze a hordával szemben! De Botka IS CSAK ÖNMAGA “…miniszterelnök-jelöltségéhez és politikájához kívánt támogatást gyűjteni…”

De vannak még néhányan Botkán kívül, akik zsebükben érzik a bölcsek kövét. (Pedig az – gyaníthatóan – a Döbrögi által föltöltött bankszámla!)

Nyugodtan kijelenthetjük: EZEK AZ ÖN-ÉS PÁRTJUK ÁLTAL JELÖLT MINISZTERELNÖK-JELÖLTEK A LEGFŐBB AKADÁLYAI DÖBRÖGI LEVÁLTÁSÁNAK!

Döbrögi hatalmon maradásáért és további kártételeiért ők legalább annyira felelősek, mint maga a vajda!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“A Botkák igazsága és ártalmassága!” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Vannak gerinctelenek. és vannak gerincesek.
    Egy amőbának nagyobb és erőseb a gerince, mint egy politikusnak.
    Ahogyan a szent szék is mondaná.
    Ha békát akarsz enni, előtte lépjél bele a kutyaszarba.
    További szép napot mindenkinek.
    Utóirat.
    Utóirat.

  2. Furcsa dolog ez a melyik a kisebbik rossz dilemma, úgy néz ki, hogy feloldhatatlan is.
    Ha én most olyan önző lennék, mint egy átlag nyugdíjas (koromnál fogva már annak kellene lennem), akkor azt mondanám: én Botkára szavaznék, mert visszaadná a jogtalanul elvett korhatárt, a rokkantak ellátását, és személy szerint lassan már előnyugdíjas lennék – ezt konkrétan ígérte.
    Miért is ne lennék önző, mint az a néhány millió nyugdíjas, aki anno 2002-ben azért a bizonyos 19 ezer forintért és a 13. haviért megszavazták az MSZP-t. Semmivel sem lennék rosszabb, mint ők akkor, akik ráadásul most éppen Orbán mellett törik a lándzsát – igaz talán már ki van cserélődve a tagság, a természetes fogyás következtében..
    Szóval, nekem kell az, amit Orbán elvett:
    – a rokkantak, és egyéb más, “nyugdíjszerű ellátásban” részesülők utazási kedvezménye (ez a bizonyos pecsételős utalvány, amit Orbángeci megirigyelt a rokkantaktól)
    – a korengedményes nyugdíjak visszaállítását,
    – a minimálbér adómentességét,
    – visszaállítaná a világ szégyene 150 eurós (47 ezer forintos) közmunka teljes értékét.
    Most csak a pénzekről beszéltem, mert ahogy jeleztem, önző voltam, pont mint egy mai dohányboltos fideszes, aki ha kell, fegyvert is fog a főcigány védelméért.

      1. Megértelek de mivan ha nem váltja be?Van még egy párt ami még nem járatta le magát de az is igen kétélü dolog!

    1. Ez az ami megfontolás tárgyát képezi mert a többi majom megnyitná a határokat!
      Amit újfent hangsulyozok nem biztos,hogy a felcsutak nyertes választás után nem fog megtenni!Mert van az a pénz!

      1. Amit meg petymeg hozzáfűzött az is igaz! Viszont legalább Orbán esetében nem tuti biztos a betelepítés, mint balliberóéknál.

      2. Hülyeség, hogy Botka megnyitná a határokat, ha valaki esetleg nem tudná, ő e pillanatban Szeged polgármestere, és Szeged nem Sopron ugyebár! Lényegében a Botkát ellenzőknek az egyetlen érvük a migráncsozás, ami kb. 2 éve okafogyott, senki nem akar (akkor sem akart) Magyarországra jönni, innen inkább elfelé igyekeznek az emberek. Lásd a 18 éves arabot, aki miután megtudták, hogy visszahozzák Magyarországra, kiugrott a gyorsvonat ablakából, és szörnyethalt. Mi már fel sem ülünk a vonatra, amely kifelé vinne, nekünk jó ez a lassúbb halál, amit Orbán hozott nekünk.

        1. az, hogy ki jönne ide? a mocskos fajta, akiknek ez is egy ingyen mennyország.
          Mint a tolvaj, a kezdő csak a nyitott ajtón megy be lopni, ha van lakat ahhoz már egy okosabb, szerszámmal rendelkező, ha van kamera, egy még képzettebb fog betörni. Tehát van az a pár millió migráns, akiknek az is jó lesz.

  3. Szóval választhat a honpolgár, a nesze semmi fogd meg jól, és a majdnem valami közt!Sok sikert a fehér, és fekete birkáknak egyaránt!Ha egyszer az emberi tudat eljut arra a pontra hogy nem szavaz mert látja annak
    a teljes értelmetlenségét,akkor az okos, és kevésbé okos emberkék kifogják találni hogy az élet menjen tovább,mert az élet azért nem áll meg!

    1. Az új ipari forradalom kikényszeríti az ujabb proletár diktatúrát.Vagyis a népi demokráciát.A zsidó demokrácia helyett.Ahol a gazdag zsidók azt csinálnak amit akarnak,a magyar kisembert meg ott lopják,rabolják ki ahol csak tudják.Itt a zsidó tőkést jelent.Mert előfordúl,hogy a tőkés nem zsidó,de nagyon ritka.Mivel a világhatalom az ő kezükbe van.Az is igaz,hogyí van olyan zsidó aki nem tőkés.Neki ugyan olyan problémái vannak mint neked,vagy nekem.Viszont vallási okokból ők Izrael pártján vannak.Vagyis egy fasiszta rendszer részei,amit Auswitzban Hitlertől tanultak meg.
      Jellemzően az arabaok nem magyarok,hanem németek és zsidók akrnak lenni!Megértem őket.A magyr életnívó 10 szeresét akarják.Hát mi is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .