Trump felpörgeti a szankciósdit

A washingtoni képviselőház után a szenátus is nagy többséggel szavazta meg tegnap este az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciókat megfogalmazó törvénycsomagot.

A száztagú szenátusban 98:2 arányban fogadták el a törvénycsomagot, csupán Bernie Sanders vermonti és Rand Paul kentuckyi szenátor szavazott ellene.

A szenátusi szavazásra két nappal azt követően került sor, hogy a képviselőház szintén elsöprő többséggel – 419 igenlő és három ellenző vokssal – megszavazta az ötletcsomagot.

A 184 oldalas tervet most átküldik Trump bohóc szállására, ahol az már alig várja, hogy alákörmölhesse. Ezt követően lesz belőle törvény.

Tegnap este a Fehér Ház szóvivője, Sarah Sanders megerősítette, hogy Trump bohóc aláírja. Ekkor lesz belőle törvény.

Vlagyimir Putyin orosz államfő Sauli Niinistö finn elnökkel történt moszkvai megbeszélését követően Washington “cinikus magatartásáról, oroszellenes hisztériáról, és megfelelő moszkvai ellentételezésről” beszélt. Hozzátette ugyanakkor, hogy meg kell várni az eredményt.

Az orosz elnöktől megkérdezte egy újságíró, hogy miként értékeli az USA elnökének eddigi ténykedését?

“Ez az amerikai népre tartozik, ez nem Oroszország dolga, nem az én feladatom” – hangzott el az udvarias, ám sok jóval nem kecsegtető elnöki válasz.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Trump felpörgeti a szankciósdit” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Igazából háborúba szeretnék hajszolni Oroszországot ( a világot ), de ha ez nagyon kétséges véget jelent, akkor legalább jól szankcionálunk – mondják, amivel legjobban híveket keserítik meg jobban !

    A butaság, és gőg már csak ezt tudja prezentálni…., olyan ez mint az a bizonyos Petőfi vers, ” …. nagyot ütött botjával a szamár fejére… ” !

    Mikor lesz a Földön már az ész győzelme, legalább halvány törekvés rá … ?!

  2. Azt lehet mondani, hogy a gyerekkorttól felnőtt korig hazugság kísár bennünket, nem a Santa Claus tipusu mesékre gondolok, aki a karácsony fa alá ajándéko tesz, és nem a húsvéti nyulacskára, amely szines tojásokat ad, írja a Schall und Rauch blogban, von Freeman. Nem, akommentár a nagy történelmi hazugságokról szól amelyek alapjain keztek háborukat, például , hogy a Spanyolok elsülyesztették az USS Maint Havannában az 1898-as évben,aminek következtében kitört a spanyol-amerikai hááboru,hogy Washington megkezdje globális expanzióját. Vagy Németország minden ok nélkül elsülyesztette a személyszálitó Lusitania hajót 1915-ben, ami miatt az Egyesült Álamok belépett az 1. világháboruba. Vagy az a hazugság, hogy 1941-ben mindenok nélkül megtámadta Pearl Harbort, ami után az amerikaiaknak alkalmuk volt az Amerikaiaknak háborut inditani Japán és Németország ellen. Vagy ,hogy Észak Vietnám támadt az amerikai hajókra a Tonkini öbölben, és így volt eg ok háborut inditani Észak Vietnám ellen. Vagy,hogy Oszama bin Láden támadta meg Amerikát 2001 szeptember 11-én,volt egy ok arra,hogy háborut inditson Afganisztán ellen, és a terrrrorizmus ellen. Vagy az a hazugsághogy Szaddam Husszejnek tömegpusztitó fegyverek vannak a birtokában,és elpusztithatja Izraelt, és Európát atom fegyverekkel,és evel megokolták az Iraki agressziv háborut a Közelkeleten is. 2003 február 5-én ( 6 héttel az agressió előt) az akkkori amerikai külügy miniszter Colin Powel a biztonsági tanácsban elmonta azt a dicstelen beszédét amiben azt hazudta, hogy az Iraki elnök Szaddam Husszein biológiai,és vegyi fegyvereket gyárt,és ezzel a világot veszélyezteti. Ebből aokból tartotta fontosnak a z Irak elleni inváziót. Ottan aztán bebizonyosodott, hogy sem atomfegyver,sem biológiai,sem vegyi fegyvere nem volt, és ezt Washington sokkal hamaeáb tudta is. Látnivaló, hogy az összes háborukat Amerika hazugságokra, pontatlan információkra, az ellenfelet bűnös démonizációkra alapozta, úgyhogy az amerikai lakosság jelentős rásze háboruellenes (mint mnden más civilizűció), a háborut megszavazta. A nagy hazugság, amit éveken keresztül mondanak nekünk, hogy a harmadik világháboru, atom háboru, senki sem éli túl. Úgy szintén azt beszélik,hogy az amerikai elnök választásokat Oroszország manipulálta, és Oroszország veszélyezteti a Nyugatot, ez már fokozottan veszélyes hazugság . A hideg háborunak nincs vége,a forró háboruk folytatódnak, az USA és európai kiszolgálói 2014 februárjában a “demokrácia védelmének” a leple alatt egyetértett egy erőszakos rendszerváltással a CIA szervezésével, a demokratikusan megválasztott Ukrán elnök, Viktor Janukovics ellen, egy oroszellenes fasiszta rezsim hatalomra juttatása. Ez egy bizonyos provokáció volt a háboru megkezdéséhez, ugyanúgy mint ahogy Mexikóban a CIA,mgbuktatta a mexikói kormány, helyébe egy ameerika barát rezsimet ültetett. EZ A FORDITÁS A HOZZÁSZÓLÁS ELEJÉN KÜLDÖTT CSEH NYELVBŐL MAGYARRA FORDITÁSA. A TOVÁBI CIKKEK FORDITÁSA KÖVETKEZIKnem iolyan sokára. Ez csak a cikknek az előszavai voltak. Kis türelmet a folytatáshoz kösz.

  3. Folytatás ! Az irányitott nyugati sajtó segitségével általában a Nagy hazugságokat el is hiszik: Oroszország a támadó, mindamellet a Kijevi véres hatalom átvételt ignorálják. Hazugság, hogy a Krímet az Oroszok erőszakosan kebelezték be, mivel a referendumban a populációnak töb mint a 90 százaléka az Oroszországhoz való csatlakozásról szavazott, ez volt a következménye a Kijevi pucsnak. De hála az USA és az Európai unió hazugságainak, ekonómiai szankciókkal sujtották oroszországot és a NATO rakéták, és katonák mindig közeleb kerülnek az orosz határokhoz. Talán felesleges is azon gondolkodni, milyen hisztériát váltana ki Washingtonban aban az esetben,ha az orosz,és kinai rakéták közelednének az USA határaihoz. A mai legnagyob hazugság, hogy Putyin ellopta az”ukrán” Krímet és azért vannak a szankciók. Viszont az a Legnagyob Igazság, Barrak Hussszein Obama meg volt győződve, hogy a 2014-es pucscsnak köszönhetően meghóditotta ukrajnát . Ez a véres hatalomátvétel, a Kijevi legitim kormánytól logisztikailag, propagandista mószerrel volt előkészitve néhány év alatt, amibe az amerikai külügy minisztérium, és a CIA költségvetéséből öt miliárd amerikai dollárt fektettek be. Az amerikaiak által megbuktatott Viktor Janukovics 90 százalékosan kelet ukrajnában, Donbaszban és 75 százalékos szavazattal a Krím félszigeten volt megválastva . Ezeknek a régióknak a populációja megtagadta Arszenij Jacenjuknak, és az orosz ellenes, amerikaiak általi Petro Porosenkonak és a fasisztanacionalista bandáknak szót fogadni. A május 2-diki Ogyesszai vérengzés, ahol 48 (mint kiderült 166,vafy még több fod.megj.) orosztmegöltek, több mint 200-an megsérültek, csak megerősitette azt a kétségüket, az orosz etnikai lakosokban,mi történt volna velük a pucscs utáni rezsimben. Ahelyet,hogy elitélték volna a legitim kormány megbuktatását az Európai kormányok még támogatták azokat akik a pucscsban résztvettek, megerősitették az Obama általi oroszország elleni szankciókat, annak ellenére, hogy az a az európai ekomikának fáj. Ismétlem, hogy hazugság, hogy Oroszország ellopta volna Krímet és Donbaszt, de az igaz, hogy Amerika az egész Ukrajnát bitorolja ! Igaz az is, hogy azt a javaslatot, hogy Donbasz Oroszország része legye PUTYIN VISSZAUTASITOTTA ! A nyugati maisteam szünet nélkül terjeszt azt a hazugságot, hogy Oroszország be akarja kebelezni Donbaszt. Az álandó orosz tankok és katonák jelenlétéről szóló jelentések, hogy az ukránokat támadják, bizonyitékok nincsenek. Trump meg folytatja az előde művét, azt mondja “a szankciókatnemlehet negszüntetni adig amedig Oroszország nem teljesiti az általa válalt Minszki egyezményi kötelezetségét” Washinton fegyvereket és tanácsadókat ad a Kijevi pucscsistáknak, hogy a Donbaszi háboru folytatását bebiztositsák. Az Amerikai Orosz ellentétek fokozódnak,mertaz amerikai szenátus ujjab szankciókat hagyott jóvá Oroszország ellen, mindamellet, hogy az “orosz agresszió” a szomszédai ellen, hazugság ! Az csak világos, hogy Moszkva nem fogja passzívan elfogadni,hogy az ekonómiája álandóan büntetve van, mégpedig azért, mert kosszális hazugságokal,vannak indokolva. A harmadik világháboru egy lépéssel közeleb került, a Washingtoni döntés erősiti a lehetőséget, hogy “gyikoló fegyvereket”adjon Ukrajnának. Putyin erre katonai ellenlépéssel fenyegetett. Hogyha az amerikai fegyverek megjelennek Donbaszban,annak komoly következményei lesznek, álitja a Kremel. Szereném megjegyezni, a Japán birodalom hogy azért támadta meg Pearl Harbort, mert az amerikaiak Japánt gazdasági embargóval teljesen elszigetelték. Tokiónak csak két lehetősége volt, vagy aláveti magát,vagy legyőzi Washingtont. Putyin ugyan olyan helyzetbe hozta Oroszországot, metr nem lett volna szabad, az amerikaiakat hagyni megközelieni a határait. Kalinyingrág teljesen körbe van véve a NATO-val, nyugaton ugyanaz a helyzet. Mint ahogy már aról szóis esett, hogy Putyin a Hmburgba való utja során “hátsó ajtón” kellet átkúsznia. Putyin repülőgépét NATO-s vadász gépek kisérték. Soha sem lett volna szsbad NATO tagálamokká válniul a volt szovjet tagálamoknak nem szabad lett volna létrejönni az oroszellenes kormányoknak Grúziában és Ukrajnában. Hogyha Oroszország továbra is fogja magát hagyni elszigetelni Washington által, Putyinnak ugyan azt a döntést kellesz meghoznia,mint Jappánnak: vagy megadja magát, vagy ütni fog. Érdekelne engem,hogy minek kellesz még megtörténnie, milyen hosssszu ideig fogja még Putyin tűrni a nyomást ? Teszi hozzá von Freeman. VÉGE .

    1. Az erőszaKMENTESSÉG EGY ILUZIÓ. Putin ki is tüntette a különleges katonákat később az ügyességükért.
      Szankciók vannak, blokád nincsen. Japán ellen teljes blokád volt, de csaK az olajra. Nagy különbség.

    2. Sajnos (?) az ukrán helyzet vázolása a valóságot, és nem az Európában – és minden kapitalista területen – terjesztett hazugság oksági helyzetét taglalja…

      A hasonló aljas támadásokkal egyetemben – amit tudjuk kik generálnak (-tak ) – ez a politikai helyzet IS élő bizonyságot jelent minden értelmes embernek, hogy a kapitalista társadalom agóniája valós, és a folyamatos felszínen tartását csak az ilyen aljasságok sorozatával ( állandó provokáció, helyi háborúk, mert – még – nem kockáztatják a világégést, de hatalmának elvesztése esetében – és erre van remény – nem tudható milyen őrültséghez folyamodik ) érhetik el.

      Ezért nem csak hazánkban, de világszerte egy olyan összefogásra van szükség, mely meggátolja a további törekvéseit, és elháríthatja a világégés kiprovokálását IS !

  4. Sztálin lénye és történelmi lényege kísért ma! A Sztálin ellenes fososok, burzsoá szekértolók, individuális beszari álbaloldaliak (Trockíj és a 4. Internacionálé)és a liberalizmus likvidálására van, lesz szükség. Szellemi likvidálásról beszélek egy olyan Sztálint éltetve aki egyetlenként volt képes befosatni a világburzsoáziát. Mert a történelem igazsága, hogy a fasizmus, amely a kapitalizmus szülötte és vértestvére, legyőzése után a világ lator hatalmait is féken tartotta. No ezért van Sztálinnak és kapcsolódóan É-Koreának világtörténelmi jelentősége. Az usa saját maga sírásója, annak alapján, hogy ott nem emberek, hanem dollárfejű agyatlan emberábrázatú manipulált emberállatok élnek, azon a véres szemétdombon amelyet az indiánok gyilkolásával teremtettek!

  5. A jenkik abban a hiu ábrándban ringatják még mindig magukat,hogy az ő földrészük elérhetetlen!
    Ezért fújnak az olyan hirtelen haragú országokra mint pl.Irán,KNDK akik fejlesztik az olyan fegyvereket amivel meg lehet őket lepni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .