Kis döbrögisztáni abszurd

Behajtókkal fenyegették a kórházban a beteg kislány édesanyját

Külföldről költöztek haza, a gyermek másfél éve nem kapja meg a TAJ kártyát.

Behajtókat küldene a kórház egy három és fél éves kislány édesanyjára, aki nem tudta kifizetni a lázas gyermek kórházi számláját – számolt be az RTL Híradó.

A család másfél éve költözött haza, a kislány – bár magyar állampolgár – azóta nem kap TAJ kártyát. Néhány napja negyven fokos láza volt, ami sehogy nem akart lemenni, az anya kórházba vitte. Megvizsgálták, vért és vizeletmintát vettek tőle, majd benyújtották a számlát 25 ezer forintról. Az anyának azt mondták, ha nem tudja kifizetni, behajtókat küldenek.

Az anya nem tudott fizetni, most várja a behajtókat. A gyermek a kórházban sem maradhatott, azt mondták, az nagyon sokba kerülne. A papírok hiánya miatt a kislányt csak magánóvodába vették fel, csak magánorvoshoz járhatnak vele, és a gyógyszerekért is teljes árat kell fizetniük.

Tavasszal az RTL-en több családot is bemutattak, akik külföldről költöztek haza, és azért küzdenek, hogy megkapják a tb-t. Lázár János akkor törvénymódosítást ígért annak érdekében, hogy a külföldön született gyermekek gyorsabban megkapják a dokumentumokat.

(24.hu)

Bal-Rad komm: Közvetlen balrados információ: az utóbbi egy évben szűk “körben” három magyar halt bele az “orvosi – kórházi kezelés önkéntes visszautasításába”, mert bibi volt a TAJ-kártyájukkal. Egész konkrétan: NEM TUDTÁK FIZETNI A TB.-JÁRULÉKOT!

Valamennyien közel jártak a hatvanadik életévükhöz!

DÖBRÖGISZTÁNBAN MÁR NEM ÁLLAMPOLGÁRI JOG A BETEGÁLLÁTÁSHOZ VALÓ JOG!

Ha szegény vagy, nem tudsz fizetni, megdöglesz!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Kis döbrögisztáni abszurd” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Természetesen 24.hu. Vagyis a liberális felforgatómédia zászlóshajója. Azt hazudik amit akar. Anyucin látszik, nem tud kifizetni 25 000 forintot. Nagyon sok mindent elhiszek, de nem ennek a szennylapnak. A kormánynak is a jó k…a anyját amiért ilyenek előfordulhatnak, de nem tagadva azt, hogy létezik a jelenség, a 24.hu féle cikkátemelések láttán hányingerem van.

  2. “Külföldről költöztek haza”….melyik ország az a Külföld??..sehol sem írják!!!!

  3. Csinos árak vannak, néha egészen megdöbbentő, mit kap értük az ember cserébe.
    Bár a fenti kép nyilván csak illusztráció, miért alkalmaznak a behajtók is beteg, roborálásra szoruló egyéneket? 🙂

  4. Nekem a balrad-al annyi a kifogásom, hogy ugyanezeket a cikkeket látom a neten. Olvasó ember vagyok és minden oldal “híreit” megnézem és ahol van, ott a hozzászólásokat is. Népszavától, a kurucinfóig legalább két tucat híroldal anyagát nézem át napi szinten. ezért írom, hogy zavaró az átemelés. Engem a radikális baloldal véleménye érdekel, nem az alaphír. Sajnos független sajtó nincs, a valósi híreket úgy kell több híroldal között kikövetkeztetni, mivel a médiában megjelentek közel 20%-a ha valós, a többi ferdítés, kitaláció, dettó hazugság. És ez minden oldalra, a külföldi portálokra is vonatkozik. Minden olvasó talál a szája-ízének megfelelő híreket. Viszont akkor más oldalt ne is olvasson és akkor kielégül. Egy dk-s elég ha népszavát olvas, szoci nem olvasson csak 168 órát, fideszes csak magyaridőket, jobbikos kurucinfót és akkor mindenki meg van elégedve. Virtuális gőzleeresztő és az a pár százezer mazochista olvasó aki politikai híreket olvas, vagy érdekli a politika és ránéz a netre, azt érzi mekkora politikai élet zajlik és milyen nagy itt az ellenállás, közben nagy nulla, csupán a társadalom elenyésző része érdeklődik a politika iránt, a nagy többség meg elvan a maga világában. erősen romlik a “sajtó” színvonala, a társadalom amerikanizálódik a hathatós liberális baromságoknak köszönhetően. Itt tartunk és sajnos lesz ez még rosszabb is, ameddig elő nem tőr a normalitás iránti igény, és majd jön a rendpártiság, a rend követelése a deviancia felett. Addig csak nézhetjük a kínálatot és szűrhetjük a valóságot.

    1. “Összeveszett az Index és a 24 újságírója, hogy ki kapja a Soros-pénzt

      Különös beszélgetésbe botlottunk bele a Facebookon. A téma az Index.hu egyik újságírójának a furcsa közel-keleti utazása volt, amely során migránsokról közölt riportokat. Apró szépséghiba, hogy a túrát a bevándorlás megszállottja, Soros György egyik alapítványa finanszírozta, így talán joggal merülhet fel, hogy az ilyen pénzen elkészült anyagok objektivitása mennyiben áll meg. Az újságíró most újabb utazásra készül Szíriába, szintén Soros támogatásából. Több ezer dollárról van szó, ez pedig kiverte a biztosítékot a 24 egyik munkatársánál. Tanulságos veszekedés kerekedett ki az ellenzéki propagandaoldalak irigy háborújából.

      Soros György alapítványától kap pénzt a jobbikos Simicska Lajos újságjának, az Indexnek az egyik riportere, hogy emberi történeteket szállítson a közel-keleti állapotok kapcsán – erről maga az érintett írt a Facebookon. Az Index munkatársát azok után kereste meg az OSIFE nevű szervezet, hogy helyszíni anyagokat írt a bevándorlók Európába érkezéséről, de arra is volt példa, hogy együtt szökött át a migránsokkal a magyar kerítésen.

      Amúgy a pénzt az OSIFE-től úgy kaptam, hogy ők kerestek meg, látva a riportjaimat. Azt mondták, hogy szeretnék, ha folytatnám a riportokat hosszabb távon is.

      Az Index újságírója először az iraki Moszul városában végezte a terepmunkát, a hetekben pedig Szíriába készül, hogy ott gyűjtsön, nyilván szívszorító muníciót a bevándorlási hullám értelmezéséhez, elfogadtatásához, megkedveltetéséhez. Ennek kapcsán posztolt egy általa csak „szupertitkosként” emlegetett újságírói csoportba, hogy információkat szerezzen haditudósítóktól, hogy miért (szállás, fuvar, stb.), mennyit kell fizetni a térségben.

      Csakhogy ennek a szupertitkos csoportnak a 24 egyik, haditudósításban utazó kollégája is a tagja, akinek most már szemet szúrt, hogy vajon honnan van egy ilyen, nem éppen olcsó utazásra sorozatban pénze az indexes újságírónak. Ő többször is járt már ebben a régióban, és

      úgy kalkulált, hogy ez a túra alsó hangon is számolva napi 1300 dollárba, átszámítva 350 ezer forintba kerül.

      Annyira felháborodott, hogy végül az egész sztorit megírta egy másik, már magyar újságírókból álló Facebook-csoportba. Mi is itt vettük észre a meglehetősen fura históriát.

      A 24-es újságíró többek között úgy fogalmaz, hogy „egy hétnél kevesebbet (sic!) nem nagyon érdemes bemenni, matekozzátok ki, hogy az mennyi pénz”, majd hozzáteszi, hogy egyetlen kérdése lenne még, még pedig, hogy melyik magyar médium tudja ezt megfinanszírozni, mert szeretne jelentkezni.

      Az Index tartalomfejlesztési vezetője erre büszkén kivágta, hogy az Index, mire a 24-es kolléga is reagált kissé felpaprikázva, hogy „b*szom, elég jól megy akkor, ha ennyi pénz van. Az Index fizeti ezt az utat, vagy a Soros-alapítvány?” Közölte, hogy megdöbbentőnek tartja, hogy az Index újságírójának moszuli kiruccanását is ideszámítva,

      vannak alapítványok, amelyek 15 ezer dollárokat vágnak hozzá újságírókhoz úgy, hogy nem egészen tiszta, hogy milyen céllal is küldik őket konfliktuszónákba.

      „Szóval, k*rva nagy összeget fizet az OSIFE, hogy egy for profit újság for profit újságírója menjen és tolja a magyar médiában ezt a témát. Az indexes kollégák ezt kvázi normálisnak tekintik, kérdés az nincs, hogy ezt így hogyan és mire fel” – mutatott rá.

      Ez olyan, mint egy tündérmese. A tehetséges újságírót megkeresi a tündér és hozzáb*sz egy csomó pénzt!”

      Az Index Soros által finanszírozott újságírójánál itt szakadt el a cérna, és kérte ki magának a 24-es munkatársa magatartását, amellyel szerinte „az ő életét is veszélyezteti”. Ebben a hozzászólásában közölte azt is, hogy az OSIFE pénzeli ezeket a túrákat, ugyanakkor kikérte magának, hogy egy másik újságíró azt feszegesse, hogy a Soros-pénz mennyiben befolyásolja a megszülető cikkek irányultságát.

      Ezek sem rossz kérdések pedig”

      – szúrt vissza a 24-es újságíró. Amire viszont már az ugyancsak Soros pénzén is élő Átlátszó emblematikus arca torkollta le a 24 munkatársát azzal, hogy „te is kaptál Soros-szponzorált fizetést az Átlátszónál egy darabig, ne hőbörögj már, nagyon méltatlan, amit csinálsz.” Ennél a pontnál a kritizált indexesnél is elpattant a húr, közölte a 24-es kollégájával, hogy amit csinál, az akadékoskodás, a szíriai utazás előtt pedig a szervezéssel és a kikapcsolódással kíván foglalkozni, a vitát pedig ezzel befejezte.

      Az Origo természetesen jó utat kíván az Index utazó riporterének és felfokozott érdeklődéssel várja a beharangozott szíriai riportot, amely bizonyára független, mértéktartó és hiteles lesz.”

      1. “Egy nap alatt agyonverte propagandával Magyarországot az ellenzéki média

        Péntek óta kis túlzással a fél világ úgy tudja, hogy egy 18 éves fiút az éjszaka kellős közepén, otthonából hurcolt el a rendőrség azok után, hogy súlyos hibára bukkant – kvázi feltörte a webshopot – a BKK frissen elindított digitális bérletrendszerében. Az ellenzéki, mégis minden esetben magát függetlennek nevező média azt is megírta, hogy a kommandó annak ellenére rúgta rá az ajtót az ifjú titánra, hogy ő a hackelés után azonnal tájékoztatta a tömegközlekedési vállalatot arról, hogy amit tett, azzal nem bűnözni akart, csupán a figyelmet szerette volna ráirányítani a problémára. Vagyis nem ér a neve, mert ő egy úgynevezett etikus hacker. Nem elvitatva, hogy az egész ügy természetesen Magyarország legégetőbb bajai közé tartozik, annyit azért mégis muszáj megjegyezni, hogy a történetnek a fele sem igaz. Az objektív sajtó, élükön a 24-gyel és az RTL Klubbal, egy nap alatt agyonverte propagandával az egész országot.

        Éjjel vitték el a rendőrök a BKK-nak segítő fiút – üvöltötte bele a nyilvánosságba még péntek délelőtt a 24. Negyven percen belül az Index is felzárkózott, Simicska Lajos legújabb revolvermédiája az “Éjjel elvitték a rendőrök a BKK e-jegyének hibáit feltáró fiatalt” címmel jött ki a napra. Egy óra múlva már a Soros György pénzelte blogon, a 444.hu-n is olvasható volt a botrány, ők a tűpontos “Éjszaka elvitték a rendőrök a 18 éves fiút, aki szólni merészelt a BKK-nak, hogy szar a webjegye” megfogalmazással éltek. Hosszan lehetne még sorolni, hogy melyik “független” sajtótermék, milyen címadással égette bele az olvasók agyába a szikár tényeket, három szóval azonban szinte minden esetben találkozhatunk: ez pedig az éjjel, a rendőrség és a BKK.

        Apróság, de ebből kettőnek semmi köze nem volt a valósághoz.

        Mindegy is, a lényeg, hogy perceken belül olyannyira sikerült emberek tízezreivel megutáltatni a BKK-t, hogy a felheccelt utazóközönség gyakorlatilag darabokra szedte a közlekedési vállalat Facebook-oldalát, néhányan pedig – a hozzáértőbbek közül – egyszerűen elérhetetlenné tették a társaság hivatalos portálját is. Menetrendestül, meg utazási információstul együtt. A legszebb az egészben, hogy nem csak Magyarországon vált köpködévé a BKK, hanem egyre több külföldi reakció is befutott az “éj közepén fekete autóba tett kiskamasz” esete kapcsán, hogy aztán vasárnap estére 80 százalékban már csak angol nyelvű kritikák árasszák el a cég hivatalos felületeit. Találomra néhány:

        Itt pedig egy szép angolsággal megírt cikket is lehet olvasgatni az ávós BKK-ról és az elrabolt etikus hackerről.

        Nem tudjuk, hogy van-e rá egyáltalán statisztika, de érdekelne bennünket, hogy a híradások nyomán nagyjából mekkora kár érhette a budapesti közlekedési központot.

        Már csak azért is, mert hogy a hírek leginkább álhírek voltak és mint már annyiszor, ezúttal sem osztogattak, hanem sajnos fosztogattak.
        Az éjjel soha nem érhet véget

        A pénteki vérzivatar után csak egyet kellett aludni, hogy kiderüljön, az ellenzéki médiában agyon szeretgetett 18 éves fiúhoz nem pont sötét éjjel, hanem reggel 7 órakor érkezett meg a rendőrség, és rajtaütés sem volt, pusztán csak a kapucsengőt használták a nyomozók. Ezt maga az érintett mondta el az RTL Klubnak szombaton, a csatorna pedig – mintegy mellékesen – egy fél mondat erejéig szorított is helyet az igazságnak, a következő kommentárral:
        a fiatalember pontosította a híreket.

        Nos, mindenesetre nagyon megengedő szóhasználat. A pénteki “éjjel rontottak rá és saját otthonából vitték el” szalagcímhez képest a szombati “reggel becsöngetett néhány rendőr” azért talán valamivel több, mint puszta pontosítás. Persze, azt gondolnánk, hogy miután kiderült, hogy a maga egyenességére és elfogulatlanságára méltán büszke baloldali és szélsőjobbos (via Alfahír) sajtó lebukott a pofátlan hazudozásával, biztosan magába szállt és hasonló intenzitással bocsánatot kért.

        Ilyen nem történt.

        Sőt, ez az információ vagy egyáltalán nem, vagy szigorúan eldugva a sorok között jelent csak meg. A kedvenc megoldást kétség kívül a 24 produkálta, a propagandán lógva maradt propagandaoldal még abban a cikkében is ragaszkodott ahhoz, hogy a trükköző fiút éjszaka kapták ki az ágyából a hatóságok, amelyben éppen arról a riportról számolt be, amelyben az állítólagosan elhurcolt 18 éves srác maga mondja bele az RTL kamerájába, hogy ilyen nem történt.

        Első mondat a 24 névtelen kollégájától: “A 18 éves fiatalt a rendőrség az éjszaka közepén állította elő.”
        Második mondat a 24 névtelen kollégájától: “Reggel hét órakor érkezett négy rendőr és közölték, hogy gyanúsított vagyok” – mesélte a fiú.

        Jó, nem?

        A BKK ráadásul nemhogy éjjel, de egyáltalán semmikor nem küldött rendőröket senkire, mivel nem is ő tett feljelentést a hackelés kapcsán, hanem az azt észlelő, a digitális bérletszolgáltatást üzemeltető cég, a T-Systems. Hiába, mire mindez tisztázódhatott volna, addigra a BKK-t már régen kiütötték. Igaz, hogy kamu, légből kapott hírekkel, de ez mindegy is, hiszen a kommunikációban, ahogy a kocsmában is alaptétel, hogy az üt nagyot, aki először üt.
        Cenzúra

        A 24 mellett a másik nagy igazmondó szerepét ebben a történetben az RTL Klub vállalta magára, amely nem kevesebbel járult hozzá a sztori sikeréhez, minthogy

        konkrétan meghamisított egy bizonyíték értékű levelet.

        A mindenkinél profibb tévécsatorna még kedden dicsekedett el vele, hogy megszerezte azt az e-mailt, amely alátámasztja, hogy a fiú tényleg nem saját célra törte fel a BKK shopját, éppen ellenkezőleg, felhívta a figyelmet egy programozási hibára. Ebben a levélben ugyanis a 18 éves tini a hackelést követően két perccel már arról tájékoztatja a közlekedési központot, hogy biztonsági rést talált a weboldalon, és jó céllal jelez. Vagyis, nem bűnöző, hanem etikus hacker. Az RTL, ahogyan azt kell, be is mutatta az elfogott levelet, ime:

        Variációk a valóságra
        Forrás: Origo

        Az elmúlt hét szombatja azonban nem csak a 24-t, hanem a nagy RTL-t is lábon lőtte, aznap ugyanis a Válasz.hu teljes terjedelmében leközölte az ominózus e-mailt és láss csodát, abban már valamivel más szerepelt, mint az RTL híradójában.

        Nem csoda, mert a tévécsatorna nemes egyszerűséggel letagadta a levél második részét és a saját riportjában levágott egy egész bekezdést.

        Hogy is ne vágta volna le, mivel az komoly aggályokat támasztott a makulátlan, fiatal, tiszta szívű, nemes motivációval bíró szuperhős hackerrel szemben, akit a média annyi fáradságos munkával alkotott meg. Az eltitkolt bekezdésből ugyanis kiderült, hogy

        a 18 éves fiú nem csak a BKK-t húzta le, hanem korábban a MÁV-ot és a Szerencsjáték Zrt.-t is,

        és ráadásul kifejezetten menőzik vele, hogy ingyen szerzett magának vonatjegyet és a fogadóoldalakon pedig illegálisan keresett pénzt.

        Kellemetlen nüansz
        Forrás: Valasz.hu

        Az RTL nem akarhatta, hogy gellert kapjon a sztori, és a BKK ellen felcukkolt társadalom esetleg megkérdőjelezze az etikus hacker legendáját, amelyre egyébként a kiszerkesztett második bekezdés bőven alkalmas. “Amiről nem tudsz, az nem is fáj” alapon tehát az RTL megszabadította a nyilvánosságot a teljes igazságtól. Kétségtelen, hatékony munka, de az majdnem biztos, hogy a médiaetika próbáját már nem állná ki.
        Akkor is válaszol, ha nem kérik

        Az a fentiek alapján mostanra talán mindeki előtt egyértelmű, hogy az ellenzéki média összezárt BKK-ügyben és nem törekedett a hiteles és teljeskörű tájékoztatásra. Ugyanakkor azt is ki kell mondanunk, hogy

        valami a 18 éves etikus hacker fiú körül sem stimmel.

        Hogyan lehetséges az, hogy valaki tinidzser korára képes feltörni óriáscégek weboldalait, de képtelen arra, hogy megkülönböztessen egymástól egy “no reply” levél boxot egy hibabejelentő e-mail címtől?

        Szilárdnak ugyanis eddig az volt a mentsvára, hogy ő azért nem lehet szimpla számítógépes bűnöző, mert hiszen maga szólt a tevékenységéről a megkárosított cégnek. Ez abban merült ki, hogy e-mailt küldött és leírta, hogy mit talált. Csakhogy Szilárd ezt a BKK-s esetben egy olyan mail címre tette meg, amely levelezésre alkalmatlan volt, csupán automatikusan generált, robot e-mailek továbbítására hozták létre.

        Ezt hívjuk “no reply” e-mail címnek, amelyről még egy 13 éves is tudja, hogy ide írni felesleges, mivel a címzetti oldalon nem emberek vannak.

        Tehát az etikus hacker úgy rántotta le magáról a leplet, hogy a BKK lehetséges néhány tucat működő mail címe közül éppen azt az egyet (shop@bkk.hu) választotta ki, amely nem fogad leveleket. Ez olyan, mintha valaki betörne egy házba, majd azzal próbálná meg megúszni a büntetőjögi felelősséget, hogy leírja a tulajdonosnak, hogy hogyan jutott be. A levelet viszont nem a postaládába dobja be, hanem a szomszédos lakatlan épületbe, ahol soha, senki nem fogja megtalálni.

        De tegyük fel, Szilárd nem tudja, mi az a “no reply” és találomra írt a shop@bkk.hu címre. Mutatjuk, hogy ebben az esetben mi történik:

        Olvasni csak tud

        Ez egy automatikus válasz a BKK postamesterétől, amely arról tájékoztat, hogy a shop@bkk.hu címre sajnos nem jutott el az ide küldött levelünk, mivel az erre a címre történő kézbesítés korlátozott.

        Szilárdnak is kellett kapnia egy ilyen reakciót, vagyis tudnia kellett, hogy a jelzése nem ért célba.

        A 18 éves hackernek erre is van válasza, mégpedig az, hogy más címre is elküldte a bejelentését, nem csupán ide. Érdekes, hogy ez éppen ma jutott eszébe, amikor Dabóczi Kálmán BKK vezérigazgató a Rádió 1-nek ismételten (Dabóczi már múlt hét elején egy sajtótájékoztatón is kifogásolta a hacker ezt a húzását) elmondta ezt a furcsaságot, és amikor már hat nap is eltelt azóta, hogy kedden az RTL Klub híradójához eljuttatta a BKK-t értesítő levelét, amelyet egyértelműen a shop@bkk.hu robot címre írt. Szilárd állítása szerint azért nem a másik, a bkk@bkk.hu-ra küldött e-maillel állt elő eredetileg is, mert “nem tartotta fontosnak”. Tiszta sor.
        Tüntető, tüntető, miért is tüntet ő?

        Mára tüntetést szerveznek a BKK budapesti székháza elé, “az etikus hacker srác meghurcolása miatt”. A szervező Occupy Oktogon olyanokat ír a kiáltványában, hogy a BKK a “NER-mátrix egyik ügynöke”, a tiltakozóknak pedig meg kell végre mutatniuk, hogy felébredtek.
        Elhatároztuk, hogy megtanuljuk és megtanítjuk, hogyan kell megvédeni magunkat – pontosabban egymást – egy ránk erőltetett, ostoba rendszer túlkapásaival szemben.

        Nem meglepő, ha ez a szöveg valahonnan már ismerős. Az Oktogont idén tavasszal napokra megbénító, kormányellenes demonstrációkat hasonlóan homályos indokokkal hirdették meg. Az apropót akkor hol a felsőoktatási törvény módosítása, hol a Sándor-palotát festékkel dobáló Gulyás Márton aktivista kihallgatása, hol pedig a civiltörvény szigorítása szolgáltatta. Az ellenzéki sajtó méricskélés nélküli támogatása akkor is megvolt és most is adott. Úgy tűnik, ezúttal egy etikus, vagy legalábbis annak beállított hacker hátán felkapaszkodva lehet újra próbálkozni a forradalommal.

  5. Realista,egy kis gyerek jut eszembe rólad.
    – este -Anya ehetek csokit?
    Fogat mostál már?

    Alapíts egy független hírügynökséget,fizesd meg jól a korrupcióra fogékony újságírókat,menj szembe pl.Rupert Murdoch és körei érdekeivel,jelentesd meg nagy számban írott és elektronikus sajtóban,és kontrolláld a ellenvéleményeket,és már is ott találod magad,ahonnan a hánytató,átemelt cikkeket veszed.
    Vagy menj Thürmer oldalára.
    Nem kielégítő amit látsz?
    Magadra maradtál!
    Másnak is hasonló ezek után a véleménye?
    Fogjatok össze,de előtte ne hülyézd le azokat,akik belinkelik,vagy megjelenítik a hírt.
    Aztán ha egyre többen vagy/unk/tok,el kéne menni egy irányba,de mibül?Ugyebár.
    Marad ez.
    Sose vettem a bátorságot hogy megokoskodjam mások véleményét,szemben itt sokakkal,akik folyton leugatnak pedig csak a véleményemet írtam le.
    Az egész itt elbukik.
    Sokszor elhúztam a okoskodók elől,mert nem éreztem soha,hogy valahová tartunk,pont a széthúzás,ellenérdek miatt.Néha megjelent egy hasonló gondolat,de ennyi.
    Az Orosz propagandát se eszem megmondom őszintén,azért is kaptam a pofámra.
    Pont ez a szarkavarás az,ami miatt nincsenek illúzióim.
    Az egész el van bászvá..

    1. Ellenben veled, én tojok az egészre. Átlátom és tudom a valóságot, alapos munkával a számomra érdekes híreket igyekszem a lehető legpontosabban körüljárni és ismerem a társadalom állapotát és működését. Amiért ilyen az élet, nem engem kell kóstolgatni. Illetve lehet de nincs sok értelme. Attól ugyanúgy fognak menni a dolgok. Én a magam részéről csupán egy a világ dolgai után érdeklődő, a realitásokat megállapító ember vagyok, akinek van véleménye és azt meg is osztja ameddig nem cenzúrázzák. Ez nem kell hogy másoknak tetsszen, vagy fogadja el. Ez az én véleményem. Én is elolvasom másokét és tiszteletben tartva maximum vitatkozom vele, de nem foglalkozom mivel nem ismerem az íróját. Átlátom a média állapotát de nem áll szándékomban semmiféle írás. Régebben foglalkoztam weboldalakkal, csináltam párat és volt olyan portál amit évekig üzemeltettem, de rájöttem felesleges. Ez a társadalom, írjon bárki bármit, a mai állapotában menthetetlen. Életképtelen, önszervező képessége nulla. Orosz propagandát sem kell elfogadni feltétlen, ahogy az atlantistát sem. Ahogy mások, úgy én is élem az életem, el sem akarok költözni innen, nevelem gyermekem, járom a természetet, fotózom, kirándulok és leszarom a rendszert. De a köz iránti érdeklődésem megvan, de az életem magam irányítom és független vagyok kormányoktól, rendszerektől. Magam ura ahogy mondani szokták.

  6. Mr Realista, ön nem unja magát?
    Ilyen hosszan semmi érdekeset írni, a gondolat megjelenésének halvány reménye éltetett az 5.sor után, a 10.sor után ezt a reményt is elvesztettem írásában. Nem akar cégjegyzéket vagy telefonkönyvet alkotni?
    Az látható közhelyei és tudatlansága, egy narancs hívőhöz lehetnek méltóak. A narancs szellemi dagonya az ön valódi otthona, az ön világa. Nem veszi észre, ön egy karakter nélküli unalmas narancs idealista.
    Ne keresse emberek társaságát, mert gondolataik önt bosszantják, gondolatokat pedig nem tud átadni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .