Donbassz

Kijev tegnap bejelentette: azonnali hatállyal leállította Donbassz felé a villamos energia szállítását. Az LNR és a DNR innentől kezdve még ha minimális mértékben is, de ismét az anyaország segítségére szorul.

A balrad.ru ma délelőtti érdeklődésére azt a választ kaptuk, hogy az oroszországi Rosztov-régió hálózata fogja ellátni immáron Donbasszt az estlegesen hiányzó árammal. A közeli volgodonszki atomerőmű felkészült a többletenergia-igény előállítására.

Amíg a hálózatok teljes összekapcsolása meg nem történik, addig sincs probléma, hiszen a saját két hőerőmű minimális szinten, de képes ellátni a donbasszi igényeket.

600-600 tonnányi segélyszállítmánnyal megérkezett Oroszországból a 67. gumkonvoj.

Moszkvában az orosz külügyminisztérium kebelén belül működő “Konfliktuskezelő-és Békekezdeményező Intézet” vezetője a “Moszkovszkij Komszomolec” újságnak nyilatkozott.

Gyenyisz Gyenyiszov kijelentett, hogy amennyiben Kijev nem lát hozzá a minszki megállapodások teljeskörű végrehajtásához, úgy záros határidőn belül elkerülhetetlen Donbassz jogi függetlenedése Maradék-Ukrajnától. Ugyanakkor szerinte az ilyen elvárások a kijevi regnáló hatalommal szemben a fantasztikum világába tartoznak.

Marie Yovanovitch, aki az USA kijevi nagykövete-sőt kicsit több is annál-tegnap a donbasszi háború megnyerésének fontosságát hangoztatta. (Korábban a Minszk-2 megállapodás betartásáról papolt!)

A Donyecki-és a Luganszki Népköztársaság hatóságai egybehangzóan nyilatkoztak tegnap Kurt Walker azon ötletéről, hogy ellátogatna Donbassz belsejébe.
“Várjuk, és garantáljuk a biztonságát!”-foglalta össze a lényeget Eduard Baszurin.

Trudovszkát tegnap gyújtógránátokkal bombázta a valcmanista latortüzérség.
Sztarobesevoban egy asszony belehalt a ma délelőtti latortüzérségi attakba. Ugyanott tegnap egy másik 32 éves nő került kórházba súlyos sebesülésekkel.
Kominternovo: golyó Tolsztojban.

Donyeck Petrovszkij kerületében tegnap este szintén megsebesült két nő.

Zajcevo és Gorlovka térségében közvetlen harcérintkezés volt mára virradóan.

A donyecki délvidéken folyamatossá vált a latortüzérségi ostrom. Gyenyisz Pusilin szerint tűzszünetről már nem lehet beszélni.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Donbassz” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Denisz Pusilin szerint tűzszünetről már nem lehet beszélni. Hol volt D. Pusilin eddig, valahol az óperenciás tengereken túl !? Hisz a kezdet,kezdetétől “csak” formálisan, papirokon léteztek az únv., számtalan “tűzszünet”, amit csak az egyik fél tartott be, persze a saját védelmében kénytelen volt az ellenkezőt cselekednie. Csak a vak nem látta a nem működő “tűzszüneteket”. Ez számomra érdekes dolog ,mivel már régen lekapcsolták az ukik az áram szolgáltatást Donyeck, és Luganszkról, már nem is emlékszek rá, hogy mikor olvastam erről a dnr.news-en. Meg sem próbálok találgatni, hogy mikor.Talán a mult év legvégén, vagy ez év legelején. Denisz Deniszov…Szerintem esze ágában sincsen Kijevnek a minszki megálapodásnak a teljeskörü betartása, már csak azért sem, mert Kurt Wolket a BBC-ek adott intejujában jelzést küldött Kijevnek, hogy erősen fontolgatják, sőt nem csak fontolgatják, hanem eltökélt szándéka az USA-nak PÁNCÉLOSOK-TANKOK SZÁLITÁSA, és telepitése Donbasz, Luganszk határaihoz, és csak ebből a megerősitett pozicióból akar “uj dialógust nyitni Moszkvával”. Ami talán más olvasatban, én szerintem, az erő pozicióbol-zsarolni kényszeriteni Moszkvát a “szófogadásra” Így is, úgy is elkerülhetetlen a két köztársaság függetlené válása, semmi értelme egy halva született nagymamának az ujjá élesztgetési, sehova sem vezető kísérletei. Vagy más szóval, a tüzet a vízzel kibékiteni. A Minszki egyezmény a halva született nagymama. Létrejöttekor már meg is halt.

  2. Kedves Terminátor!
    Igazad van, de az időt ki kellett várni a politikai elfáradásig. Tudod, hogy mennyire támadják Oroszországot mindenért, amiért nem is kell és csak az alkalmat keresik, és azt is tudod, hogy az alkalmat csinálni is lehet, sőtt igen soxor csinálnak, mint Szíria-ban a vegyi dolog, tiszta szinjáték volt és a többit nem is sorolom, mert jól tudod. Putyin Úrnak igen jó érzékei vannak ezekhez a politikai csűrcsavarokhoz. Tudom -sajnáljuk az emberi életeket főleg a gyermekek szenvedéseit.- A háborút most sem a jó oldal kezdte, de védekezni kötelesség. Ha Putyin nem lesz, akkor kezdődik a baj, de ez kizárólag sz én véleményem. Üdvözöllek: medve

  3. Tisztelt Admin ! Nekem olyan ismerősnek tünik ez a NATALIJA KRAVCSENKO név, mintha a Kijevi Rada beliekkel összefüggében hallotam volna a ezt a nevet. Ezt egy a dnr veboldali hozzászólásával kapcsolatban sejtem, hogy valami nagy kutya lehet. Csak a hozzászólási szövegéből,tartalmából gondolom, hogy NEM BARÁTILAG VISZONYUL DONBASZ, LUGANSZK IRÁNYÁBA”sőt a lehetőleg ellenségesebben. Forditom a kirohanását: “Ameddig az ordasok megszálva tartják Donbaszt, Krímet, a komfliktus nem fejeződik (nem fog) bejeződni “. Idézet vége . Ön (önök bizonyára tájékozottabak). Köszönöm előre is a tájékoztatást. Ez a hozzászólás a Pusilin nyilatkozat hozzászólásokban, a dnr-news. com-on jelent meg .

  4. DOMBASS nem csak háborúról szól.
    2017. július 26
    A náci Ukrajna által ellenőrzött / elfoglalt területekről 84 lakos kapott orvosi kezelést a Donyecki Népköztársaságban
    A náci kijevi rezsim által ellenőrzött Donyeck-körzet részeiről huszonhat lakos részesült orvosi ellátásban a Donyecki Népköztársaság „Bondar” rákközpontjában közölte Igor Sedakov vezető orvos.
    „Július 25-ig 44 ember került fel Donyeck régió náci kijevi területekről kemoterápiás kezelések várólistájára, melyet a donyecki emberek újraegyesítésének programja tesz lehetővé.” mondta Sedakov „Közülük huszonhat beteg vett részt már kemoterápiás kezelésen. Hét beteg jelenleg is kórházban van kemoterápiás kezelés céljából.”
    Doktor Sedakov tájékoztatása szerint a Rákközpontban olyan fejlett terápiás módszereket alkalmaznak, melyet ukrán egészségügyi intézményekben nem használnak. Véleménye szerint az úgynevezett „Ukrajna Európában” hiányozik egy sor orvosi berendezés, orvos és gyakorlat. A Rákközpont büszkélkedhet a legmodernebb berendezésekkel a rosszindulatú daganatok kimutatására és kezelésére, valamint nagy tapasztalattal rendelkező szakembereket alkalmaz. A DPR Rákközpont jó hírnevet szerzett a junta által megszállt területen élő betegeknél, tette hozzá.
    “Az orvosi szolgáltatások széles körét tesszük elérhetővé számunkra, hogy idővel, és ne csak a szakemberek körében legyen presztízsünk, hanem azon betegek körében is, akik Donyeckbe jönnek szakképzett orvosi segítségért” – mondta Sedakov.
    Ez év Február 17-én a DPR és az LPR vezetője, Alexander Zakharchenko és Igor Plotnitskiy elindították a Donbass emberek újraegyesítési programot. Melynek fő célja a lakosság szociálisan kiszolgáltatott csoportjainak támogatása. A program egészségügyi része hét területen támogatja az orvosi segítségnyújtást, beleértve a szülészetet, a kemoterápiát és a protézist beépítést. Július 24-ig a donyecki régió Kijev által ellenőrzött részéről 84 beteg kapott orvosi segítséget a DPR-ben a humanitárius program keretében.

    forrás: http://nrt24.ru/84-residents-nazi-ukraine-controlled-occupied-territories-flock-across-border-get-state-art-medical-treatment-donetsk-republic/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .