Donbassz

Az amerikai külügy referense Kurt Wolker Párizsba érkezett, miután ismertette Kijevben a Donbasszal kapcsolatos felmérései eredményét. Adott is rögtön interjút a Szabadság Rádió nevű hírhedett médiumnak.

“Donbasszban több az orosz tank, mint Nyugat-Európában összesen! Ott egy óriási katonai erő koncentrálódik. Nagyon-nagy katonaierő! Ezért aztán az USA qrmányának okvetlenül meg kell vizsgálnia az Ukrajnának szállítandó halálos fegyverek lehetőségét!” – szállította az örömteli információt a híresen hírhedett fölforgató szennkanálisnak. Bár azt megemlítette, hogy ugyan az orosz Medve nagyon izmos lett az utóbbi időkben Maradék-Ukrajna határai mentén, “de ehhez joga van, hiszen saját területén van!”

(A balrad.ru közvetlen tájékozódása szerint az említett térségben semmivel sem nőtt a saját katonai jelenlét az utóbbi évekhez képest. Traktorokból meg kombájnokból viszont kétségtelenül látványosan több van, mint az téli időszakban megszokott. Lehet hogy ezekkel álcázza magát a Medve? Aztán átront Maradék-Ukrajnába, és ott learat majd őszi szántást csinál!)

Donbasszban egyébként semmi különös. Minden a “megszokott módon” zajlik.

Trudovszkában az este két helyi civil sebesült meg súlyosan! Nem kocsmai balhéban szerezték sebeiket.

Alekszandrovkában egy tinédzser srác “szerzett” magának sebeket.

Pár tucatnyi lakható házzal megint kevesebb lett Donbasszban ma reggelre. Nem természeti csapás következményeként dőltek össze!

Viktórija nem érzi jól magát. Szerinte a minszki paktum nem egyéb mint puszta szóbeszéd. Etekintetben osztja Kurt Walker megállapítását: DONBASSZBAN HÁBORÚ DÚL!
Viktórijának VAN EGY ÁLMA: BÉKE!

Holnapra várják Donbasszba Oroszország Anyácska 67 segélyszállítmányát. A gumkonvoj már a Rosztov-régióban jár.

Nasztyja Szahankában szívműtétre vár. Már három éve. Békében már túl lenne rajta. De most nincs béke, most bújni kell a pincébe a golyók és a gránátok elől.

Eduard Baszurin tegnap délelőtt arról dörmögött, hogy hová mennyi gránátot lőtt ki a valcmanista latortüzérség. Meg hogy a hoholmartalócok bagóért árulják az önvédelmiseknek a méregdrága drónokat meg egyéb kütyüket.

Délután már kedvére jobban való dologgal foglalkozhatott. Az egyébként háromunokás Baszurin Gorlovkában látogatta meg néhány társával a fogyatékos gyermekek intézetét. Nekik vitt/vittek ajándékokat.

Ma reggel aztán Baszurin gyéduska visszatért kevésbé kedvelt elfoglaltságához. Fölsorolta az eseményeket.

Bezimennoje (Dél-DNR) falunál tegnap délután a latortüzérség (VAGY A DONBASSZBAN SETTENKEDŐ OROSZ HADSEREG!) ismét megaknavetőzte a tűzszüneti megfigyelőcsoport orosz “leshelyét”. Szerencsével, de megúszták.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Donbassz” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Szerintem VIKTORIA már amiótától Donbaszban él, meg már a válság kirobbanásától kezdve tudja,hogy Donbaszban HÁBORU VAN ! Kurt Wolker csak “MOST ÁLAPITOTTA MEG” Ő már a kezdetektől, napról napra retteg a saját, gyereke, (gyerekei) hozzátartozói életéért, bőrén érzi a háboru minden borzalmát, holott, Kutr Wolker nem tudja azt nem tapasztalja a saját bőrén. Ő csak “MEGÁLAPITOTTA” ! Egy napon nem is lehet a két személy véleményét összehasonlitani. Viktoriának az a kivánsága,hogy BÉKE LEGYEN, KURT WOLKERNAK pedig az, hogy TANKOKAT szálitson a Donbaszi sok Viktoktóriaák legyilkolására, de a békéről egyeten egy szót sem emlitet, csak aztnyilatkozta (a BBC-ek),hogy a jelenlegi Orosz Federáció veszéleseb,mint a volt Szovjetunió. Ilyenszemzögből kell venni a Kurt Wolkeri “megálapitást”. Szerintem EZ A KÜLÖMBSÉG- tűz és víz találkkozása- A KÉT SZEMÉLY KÖZÖTT. Kurt Wolker Abrams-okal akar békét Donbaszban, a másik oldalon pedig egy uj, ún. “dialógust” akarna Moszkvával, más szóval mondva,hogy hagyja cseben a két köztársaságot, és talán még az alatomos “dialógus” leple alatt a Krím feladásába is bele akarja a Kremelt rángatni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .