Az utóbbi 28 esztendő kitelmelt “értéke” és eredménye!

Patkányméreggel és csavarlazítóval lövik magukat a vidéki nyomortanyákon

Kiskunmajsán drámai méreteket ölt a dizájner drogfogyasztás, a pusztító függőség már kisiskolásokat sem kíméli. A szerekhez párszáz forintért bárki hozzájuthat.

Patkányméreg, durva nyugtatók, csavarlazító – többek között ezekből is készítenek hihetetlenül olcsó, de annál veszélyesebb drogokat a mélyszegénységben, munkanélküliségben, kilátástalanságban élő családok. A pusztító kábítószerekhez szinte bárki, bárhol az országban, párszáz forintért hozzájuthat.

Olyan vegyszerekből készülnek, amiket egy hétköznapi ember a mosógép tartájába vagy éppen a mosdókagylóba önt. A rendőrség tehetetlen az ilyen szerek ellen, ugyanis ezek legálisan kapható vegyszerekből készülnek.

A Heti Napló stábja olyan férfiakkal, nőkkel beszélgetett, akik most először meséltek leplezetlenül, gátlástalanul életük legsötétebb titkaikról, a függőségükről.

Kiskunmajsa egy alig 12 ezer lelkes város, ahol minden tízedik ember próbálta, vagy rendszeresen használja az általuk kristályként emlegetett szert. Ha elfogy a szer vagy, nincs pénz, hogy vegyenek, semmi nem számít. Még az se, ha a saját anyjukat, apjukat kell becsapni, meglopni vagy épp megütni ahhoz, hogy megszerezzék azt a 200 forintot, ami egy újabb szippantáshoz szükséges.

„A felnőttől, a gyerektől kezdve mindenki ezt csinálja, ha van a lakásban pár száz forint, azt ellopják, vagy ha van egy tyúk az udvarban, azt ellopják, eladják. Még a gyógyszert is ellopják” – mesélte egy helyi család.

A mérgeket minden harmadik házban árulják, ki-be járkálnak az emberek, van, aki már a kerítést is eladta a ház elől, azért, hogy pénzhez jusson, és ez által a droghoz. Szűcs Ágnes védőnő elmondása szerint hat éven aluli gyerekeket és iskoláskorúakat is vittek el kábítószer fogyasztás miatt.

A védőnő arról is mesélt, hogy egy 10-11 éves gyerek is látja, tapasztalja, sőt használja is a szereket. „Az iskolából szóltak, hogy menjek ki, mert be van gyulladva a gyerek keze, fel volt dagadva és el volt fertőződve a keze. Először tagadta, hogy mitől, de elhoztam a szakellátóba, és mondtam a gyereknek, hogy mondja el a doktornak, mi történt, mert akkor tudja megmenteni a kezét. Úgy fogalmazott: véletlenül beleállt a tű a kezébe, amivel az apja szúrta magát” – fogalmazott a védőnő.

A gyámhatóság idén eddig több mint húsz családból mentette ki a gyerekeket, mert a szülők már teljesen alkalmatlanná váltak a nevelésre.
(atv)

Bal-Rad komm: “…Ha elfogy a szer vagy, nincs pénz, hogy vegyenek, semmi nem számít. Még az se, ha…”

-Háboroghatunk, hőböröghetünk a BORZALOM LÁTTÁN-JOGGAL!-HOGY A MAJSAI MOREK…! Vagy kárörvendően röhöghetünk!

Sok Kiskunmajsa van! Egész Döbrögisztán egy Kiskunmajsa! 28 év eredményeként. MERT AMIT LÁTUNK Majsán, Pesten, X-en, Y-on, Z-n!-az bizony az utóbbi 28 esztendő kitelmelt “értéke” és eredménye!

MINDEN VONATKOZÁSBAN!

Most akkor betiltani a csavarlazítót meg a patkánymérget?

Ez a riport egy vészcsengővel kellene hogy felérjen! A 24. óra utolsó percében járunk!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Az utóbbi 28 esztendő kitelmelt “értéke” és eredménye!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ide vezetett a megélhetési szaporodás. Valóban ez az elmúlt 28 év “eredménye”. Itt nem lehet azzal érvelni, hogy a szociban meg “szipuztak” nitró hígítóval meg technokollal. Az egészen más léptékű volt. Hülyék mindig vannak. Sajnos a ballib pártok a rendszerváltás után a cigány szavazatokért olyan segélyezési rendszert vezettek be, amellyel a vidéki cigányságot a munka helyett a felelőtlen gyerekvállalásra ösztönözték. Ezek a megélhetési szaporodók. Felnőtt több olyan generáció, amelynek a munkához való viszonya nulla!
    Annak idején a sulik elvégzése után nem mentem el dolgozni, hanem úgy gondoltam, hogy a nyarat kihasználom. Ősszel egy rendőri ellenőrzésnél már a “KMK” és”Baracska” is elhangzott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .