Majd…-lesz! Csak türelem!

Leállíttatták a CT-vizsgálatokat az ajkai kórházban

Elavult, nem volt biztonságos, ezért az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) leállíttatta az ajkai kórház CT-jét, ezért az ajkai és környékbeli betegeket most a veszprémi kórházban CT-zik – számolt be az RTL Klub híradója a birtokába került miniszteri határozat alapján.

A stáb egyébként nem forgathatott az ajkai kórházban, ezért mobiltelefonnal rögzítették, hogy noha a kórház útbaigazító tábláján még szerepel a CT felirat, a részleg nem működik. A kórház egyik dolgozója is megerősítette az RTL-nek, hogy csütörtök óta nem megy a gép, a CT-vizsgálat miatt pedig Veszprémbe kell mennie a betegeknek.

Az ajkai kórház főigazgatója egyelőre nem kívánt nyilatkozni, hétfőre ígért tájékoztatást. A betegeket átvevő veszprémi kórház főigazgatója pedig azt mondta: a hír igaz, az ajkai kórházban egy külső szolgáltató biztosította a CT-vizsgálatokat, de az eszköz a minimumfeltételeknek nem felelt meg ezért az OTH felfüggesztette a készülék működését.

Azt is elmondta, az ajkai készülék több mint tízéves. A veszprémi kórház munkatársai így most hosszabb műszakokban dolgoznak hogy ellássák az ajkai és az ide tartozó 35 kistelepülés betegeinek vizsgálatát. Dávid Gyula szerint a helyzet nem egyszerű egy nyári időszakban, amikor a szabadságolások kezdődnek, ehhez nagy szükség van a veszprémi kórház munkatársainak feladatvállalására.

Az ajkai kórház végül a riport elkészülte után reagált az RTL-nek. Megerősítette az információt, és hozzátették, folyamatban van az új, korszerű CT-berendezés beszerzése.


(mno)

Bal-Rad komm: “…egy külső szolgáltató biztosította a CT-izsgálatokat…folyamatban van az új, korszerű CT-berendezés beszerzése…”

-Érdekes megoldás ez a “szolgáltatás”! Biztosan MEGÉRTE valakinek!

Nade semmi aggodalom! A folyamat ELINDULT! Lesz – valamikor – egy új, korszerű CT-berendezés. Azon meg ne agyaljunk, hogy EDDIG MIÉRT NEM szerezték be, ha tudták, hogy…

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

“Majd…-lesz! Csak türelem!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Minden pénzt Kárpátaljára az ukránoknak,és Romániába visz a magyar kormány!!!…mi meg dögöljünk meg itt!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .