Megvan a koncepció

Vádemelés a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében

Vádelőkészítő szakaszba lépett a bőnyi rendőrgyilkosság ügye – értesült a Magyar Idők. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője, Simon Richárd a lapnak elmondta, hogy a KNYF Győri Regionális Osztálya befejezte a nyomozást, a bíróság pedig a nyomozó ügyészek előterjesztése szerint három hónappal, október 27-ig meghosszabbította id. Győrkös István előzetes letartóztatását, ugyanis a nyomozás során szerzett újabb bizonyítékok és a genetikai szakértői vélemény is megerősíti a megalapozott gyanút. A döntés miatt Győrkös védője fellebbezett.

2016. október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki egy férfi bőnyi házához, ahol a tulajdonos még a bejutásuk előtt gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le, és megölt egy rendőrt. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, eközben sérült meg az idős lövöldöző. Győrköst hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés, illetve lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett visszaélés bűntettével gyanúsítják.
(24.hu)

Bal-Rad komm: “…a tulajdonos még a bejutásuk előtt gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le…”

-Hát igen! Az idő múlásával KEZDENEK AZ EMLÉKEK ÁTALAKULNI! A KONCEPCIÓNAK ÉS AZ ELVÁRÁSOKNAK megfelelően.

Merthogy a jelek szerint sikerült a KONCEPCIÓHOZ igazítani a bizonyítást! Már csak a vádemelés hiányzik. De amúgy ÖSSZERAKTÁK a dolgot.

Volt egyszer egy szélsőjobbos öreg fószer. Aki a rendszerváltás után még egy ideig hitt a hazugságoknak. Sajnos akadt némi kis gond vele.

– Túl sokat élt a Kádár-rendszerben
– Volt igazságérzete
– Képes volt gondolkodni

Id. Győrkösnél ezek a hibák azt eredményezték, hogy fölismerte: BECSAPTÁK A MAGYAROKAT, ELLOPTÁK AZ ORSZÁGOT A RENDSZERVÁLTÓK!

Id. Győrkös Istvánt élettapasztalata lassan de biztosan eljuttatta a fölismerésig, hogy a szocializmus SOKKAL JOBB VOLT, MINT A SZEBBNEK MONDOTT JÖVŐ! Fölismerései okán tudati átváltozás kezdődött nála IS! Elkezdte revidiálni korábbi álláspontját, és szép lassan “kommunistulni” kezdett. Nemzeti és keresztény alapon.

Ezzel nagy hibát követett el. NYÍLTAN IS SZEMBEKERÜLT A RENDSZERREL!

Ám a legnagyobb hibája – SŐT BŰNE – az volt, hogy nézeteit nem tartotta meg magában!

Emiatt id. Győrkös István a rendszer ellenségévé lett nyilvánítva! IZOLÁLNI KELLETT! Az első volt a sorban! LESZÜNK még néhányan, akikre sor fog kerülni!

Hogy az izolációja ÍGY LETT-E KITERVELVE VAGY SEM, “EZEKTŐL” SOHA NEM FOGJUK MEGTUDNI! De a mentalitásukba belefér EZ IS!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Megvan a koncepció” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. NEM TARTOZIK A TÉMÁHOZ: Londonban mára virradó éjjjel öt embert támadtak meg motorbicigliről savval. Az egyik gyanusitottat a rendőrség elfogta, tájékoztatott a The Indepedent. Az első megtámadot egy szintén motorbiciglin ülő volt aki egy, a metropolis északi keresztezőéshez érkezett. Az arcába dobtak maró anyagot,és ellopták tőle a motorbiciglit.Húsz perc mulva három másik emberre támadt. Toxikus anyaggal öntötték le. Egy közülük komoly sérülést szenvedett. Aharmadiknak szintén ellopták a motorbiciglijét. A rendőrség abból indul ki, hogy emögött az incidens mögött is ugyanaz a páros ál. Az egyik fiatalembert a rendőrség elfogta.

  2. Admin hozzáfűzött véleményével egyetértek.
    Korábban azt közölték, hogy a vizsgált 13 lövedék (“golyó”) egyikén sem találtak DNS-vizsgálatra alkalmas szennyeződést. Ezek szerint talán csoda történt. Persze nem mindegy, milyen gyanút erősít a szakértői vélemény, mit vizsgáltak még. Gy. I. kezében volt a fegyver? Ő töltötte meg? Megérintette a holttestet? Ezeket mind megerősítheti. No de a gépkarabély lövedékeinek egyikén, esetleg az általa kialakított lőcsatornában az őrnagy szövetmaradványai voltak? Ez éppolyan furcsa lenne, mint a korábban három, most öt-hat lövés a fegyverből. (A házba elvileg senki sem léphetett be az ügyben illetékes szerveken kívül, azonban ez az ügy egyeseknek messze fontosabb most bármely hasonlónál.) Egyelőre továbbra is marad az Index cikke, mely szerint nem találtak DNS-maradványt a szakértők a rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István fegyveréből származó lövedéken, valamint: “Az Indexnek közben régóta állítja több több rendészeti forrás, hogy rendkívül nagy nyomás nehezedik a nyomozószervekre, a szakértői vélemények elkészültét pedig különböző, nem részletezett furcsaságok kísérik. Azonban a média felé a hatóságok mégis azt kommunikálták, hogy minden teljesen egyértelmű, csakis Győrkös lehet Pálvölgyi gyilkosa.”
    http://index.hu/belfold/2017/05/11/a_dns-vizsgalat_alapjan_nincs_meg_a_gyilkos_tolteny/
    A kommunikáció láthatóan nem változott, az ügyvéd fellebbezett az előzetes letartóztatás hosszabbításával szemben.

  3. A pénzt uralják.az eseményeket nem.
    Az események a pénzt infláják.

    Jo irányba haladnak az események.

    Nagyaon féltak ha már a tatákat is betámadjátok.
    De a végzetetek elől nem tudtok elbujni akár 100 Györkös tatát támadtokbe.

    Ne féljetek nem fog fájni,de ezzen tul kell esnetek.
    Olyan ez mint a fogorvosnál,mikor rád kerül a sor belépsz azt tul esel rajta.Hiába küldöd előre Győrfkős tatát az csak idöhuzás. Jobb elöbb mint utobb.

    Budai lopos bátrak. 🙂 Irány a fogorvosi szék rajtatok a sor.

  4. A halálos lövéseket az ingatlanon kivüröl adták le.
    Kik?

    Mi volt az inditék?

    Az NNI tiszteket Györkös ingatlanban mesterlövész kikapja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .