VÉGE! – és rajtunk nevetnek!

Döbrögi “gránitszilárdságú” látványos plakátkampányába – bár ezt a horda el nem ismeri – maga az ARC randított bele. Szóvivőjén keresztül üzente meg Döbröginek rosszallását.

A “magyar” qrmány pedig hirtelen rájött, hogy:

1.- a plakátkampányt csak július 15-ig tervezte

2.- 15-én amúgy is érvénybe lép a plakáttörvény, AMINEK A QRMÁNY IS ALÁVETI MAGÁT!

Természetesen a qrmány maga döntött így, MINDEN KÜLSŐ BEFOLYÁSTÓL MENTESEN! És abszolút logikusan.

Hiszen kezdődik ez a vizes cirkusz. Jönnek a turisták meg a tévéstábok. Még összefüggést látnának a világbajnokság meg Soros között. Hinnék, hogy a vb. egyik főszponzorát mutogatja égen-földön-föld alatt a “magyar” qrmány. (Áttételesen akár igaz is lehet!)

A magyar társadalom végletes és fanatikus megosztottságának ékes bizonyítéka ez az alábbi video.

A vén döbrögista pernahajder nem hajlik meg a kevéske észérv előtt, a plakáttépkedők pedig csak fújják-fújják a magukét a “na és…?!”-mindent elfogadó, kritika nélküli ismételgetésével. Nem hajlandók egymás meghallgatására, érveik kimerülnek a “CSAKAZÉRTIS” gyerekes fölfogásban.

Ki nevet a végén?

HÁT “ŐK” NEVETNEK A VÉGÉN!

Soros, Döbrögi, és a politikai maffiák jelesei! Együtt nevetnek. Rajtuk nevetnek. A plakáttépkedőkön, a “plakátvédelmezőkön”. Egyszóval RAJTUNK NEVETNEK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“VÉGE! – és rajtunk nevetnek!” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Valamikor a történelemben volt a három részre szakított Magyarország esete…..

    Ma a plakát-tépők a társadalmat legalább kettő részre szaggatják.
    Biztos, hogy lesz nevetés a végén ? ?

    1. Ami egészen biztos!Soros nem volt magyar soha,ma sem az és nem is lesz soha.Bár magyarul is tud beszélni!Ugyan ez elmondható Orbán miniszterelnök úrról is.(Döbrögi mindig gyűlölte a magyar munkavállalót és most is gyűlöli)! Ami még biztosabb,hogy a magyar munkavállaló pártja a Magyar Munkáspárt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .