Pécs csődben

Meghekkelt Pécs-táblával froclizzák a fideszes polgármestert

5 milliárdos hiányt halmozott fel a pécsi önkormányzat, a város cégeit is beleszámolva a hiány 9 milliárd forint is lehet – ismerte el Páva Zsolt pécsi polgármester a szabadpécs.hu-nak. A baranyai megyeszékhely a Magyar Államkincstár segítségét kérte, „hogy ez a pécsi helyzet megoldódjék”.

Pécs városa anyagilag nehéz helyzetbe került, és most először a polgármester is elismerte, hogy komoly hiányt halmoztak fel. Páva Zsolt azt reméli, hogy év végéig rendeződhet a helyzet, elsősorban az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok eladásától, például a reptér értékesítésétől várják a megoldást. A polgármester azt hangsúlyozza, hogy fogalmilag képtelenség csődről beszélni, mert „a Stabilitási törvény az önkormányzatok esetében kizárja az éven túlnyúló ügyeket”.

Pécs városa már külső segítséget is kért.

A Magyar Államkincstár segítségét kértem annak érdekében, hogy ez a „pécsi helyzet” megoldódjék, és egy objektív, tőlünk független szakvélemény szülessen” – mondta Páva Zsolt a Szabad Pécsnek. A városvezető azt hangsúlyozza, hogy nem revizorokról van szó, hanem külső szakértők igénybe vételéről, „akik átnézik a pécsi költségvetést”. A polgármester szavai szerint ők „a rendszert nézik át tehát, a struktúrát, arra kíváncsiak, hogy az a helyzet, ami Pécsett kialakult, az legalább részben rendszerhiba következménye-e, avagy tisztán egyedi ügy”.

A tavaly elfogadott 2017-es pécsi költségvetés nagyjából 48 milliárd forintos, vagyis az alsó, 5 milliárdos becslés szerint is a városi büdzsé 10 százalékára rúg a most megszellőztetett hiány.
(index)

Bal-Rad komm: “Stabilitási törvény”. Milyen hangzatos elnevezésekkel tudják illetni a lopások ellentételezését. (Persze arra azért kíváncsiak lennénk, hogy ha egy álellemzéki vezetésű város – mondjuk Szeged – lenne hasonló helyzetben, akkor is “csak” egy regionális hírportál számolna be az ügyről? Aligha!)

PÉCSET SZÉTLOPTÁK! Kb. ilyen egyszerű a dolog. Ami persze nem rendszerhiba.
EZ EGY RENDSZERBŰN!

A Szabad Pécs újabb híre szerint ebben a pillanatban az alábbi tábla fogadja a pécsi Ferencesek utcájában a járókelőket:

Pécs esete csak Döbrögisztán esete kicsiben! De nem lehet kimondani, mert olyat hogy CSŐD! – a döbrögista jogtár nem ismer. (Már ha döbrögista kerül csődhelyzetbe!)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .