Egy betartott döbrögista igéret!

Pedig Fürjes Balázs “biztosan megígérte”: nem duplázódik a vizes vb költsége

Eredetileg 24,5 milliárd forintos költséggel vágtunk bele a vizes világbajnokság előkészületeibe. A költségek mára meghaladták a 100 milliárdot is. Pedig egy két évvel ezelőtti dokumentum szerint kormányzati ígéret volt arra, hogy nem szállnak el az árak.

Ma már minimum nettó 104 milliárd forintnál jár a pénteken rajtoló vizes világbajnokság költsége, ám ebbe még nem számoltuk bele azt a 30 milliárd forintot, amit rejtélyes módon költöttek el a helyszínek internetes infrastruktúrájának kialakítására.

A költségek elszállására nincs igazán jó és hivatalos magyarázat, egyedül abba a kormányzati álláspontba lehet kapaszkodni, miszerint a rendezvénnyel kapcsolatban több egyéb tervezett beruházás is elkészül. Orbán Viktor az idei világbajnokság rendezési jogának elnyerésekor azt mondta: ezt komplett városrehabilitációnak kell felfogni, a felújítandó Dagály strandnál például ki kell építeni az árvízvédelmi rendszert.

Az viszont még ennél is pikánsabb, hogy 2015. júniusában Fürjes Balázs, kormánybiztos a XIII. kerületi közgyűlést tájékoztatta a vizes világbajnokságról, ahol egy – ma már igencsak felelőtlennek tűnő – ígéretet tett. A költségek részletezésekor azt mondta ugyanis: “Biztosan ígérheti, hogy a beruházás összege nem fog a kétszeresére emelkedni.”

Lényegében igaza volt: nem emelkedett a kétszeresére, még annál is jobban nőttek a kiadások. Akkor még egyébként azt mondta:

nettó 21,4 milliárd az uszoda építése,
ezen van egy közel 2 milliárdos tartalék,
valamennyi épület, szakág, munka, műtárgyak, út, közlekedésfejlesztés, gát, közmű nettó tervezési költsége 1,5 milliárd forint,
14 milliárd forint az árvízvédelmi gát, ami közel 1 km,
a tartalék pedig 1,8 milliárd.
A valóság ehhez képest a 104 milliárd forintos biztosra vehető beruházási költség. Ebből korábbi összesítésünk szerint csak 13,8 milliárd forintot olyan beruházásokra fordítottunk, amelyeket a rendezvény végén el kell bontani és az eredeti körülményeket visszaállítani. Mint például a média és látogatói buszforduló 83 millióért, vagy a Duna Aréna közelében kialakított ideiglenes parkolók nettó 213 millióért.

Az ideiglenes létesítmények mellett a különböző szolgáltatások is jelentős tételként merültek fel. Összesítésünk szerint 15,3 milliárd forintot költöttünk el ezekre, miközben az eredetileg becsült érték alig több mint 12,1 milliárd volt a közbeszerzési hirdetmények szerint. Ide soroltunk a szállodai szolgáltatásokat, az egész vb hatáselemzését, a rendezvényszervezési szolgáltatásokat, személygépjármű bérlést, sorfőrszolgálatot, valamint az üzemeltetési szolgáltatásokat a rendezvény idejére.
(mfor)

Bal-Rad komm: “…Biztosan ígérheti, hogy a beruházás összege nem fog a kétszeresére emelkedni…”

– És nem hazudott! A horda ilyen élet-és gyakorlatidegen dolgokat nem vállalna be soha. A minimum a négyszeres árnövekmény. Nagy a horda, sok a pénzéhes hordazseb.

Most tartanak netto 104 milliárdnál. És még van tennivaló! A kezdésig.

A záróösszeg?

Véletlen lesz az ha megtudjuk! De nem fogunk neki örülni.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.