Lenyugodtak a vajda közvetlen szolgái

Döbrögi levelet küldött a sztrájkra készülő közszolgáknak

A munkabeszüntetés előkészítése azonban nem áll le.

A sztrájkra készülő köztisztviselői vezetők még júniusban fordultak levélben több kormánytaghoz, illetve magához a miniszterelnökhöz. Orbán Viktor, pontosabban a titkárságának a válaszlevele két napja érkezett meg – értesült az mfor.

Ebben a kormányfő arról tájékoztatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szövetségét (MKKSZ), hogy a kapcsolattartással Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkárt (aki nem azonos a kormányszóvivővel) bízta meg.

Az MKKSZ július 17-re – egy hétfői napra – időzíti a munkabeszüntetést, amennyiben a kormány nem teljesíti a bérköveteléseiket. A követelés lényege, hogy a bérek három év alatt 50 százalékkal emelkedjenek.

A szövetség szerint több mint 260 ezer ember dolgozik a közszolgálatban, akiknek a nettó keresete nem emelkedett idén. Jó részüknél ráadásul 2008 óta ez a helyzet. A fizetések javulását ígérő életpálya-program indulását pedig késlelteti a kormány, 2018 elejéhez képest egy évvel később kerülhet erre sor.

Mivel az érdekképviselet tárgyalási kezdeményezései eredménytelenek voltak, utolsó eszközként meghirdették a sztrájkot, amihez kezdettől fogva csatlakoztak a Magyar Államkincstár dolgozói. Erre azt mondta Lázár János az egyik kormányinfón, hogy “minisztériumban nincs sztrájk, és nem lesz béremelés sem”, illetve “jól gondolja meg a szakszervezet, hogy sztrájkol-e”.

Lázár János belép! Micsoda arcok Te Jóisten!

A miniszter szerint ugyanis az államigazgatásnak vannak olyan területei, amelyek esetében nemzetbiztonsági kockázatot jelentene egy munkabeszüntetés. Ezért Lázár utlimátumnak tekinti a sztrájkfelhívást.

A sztrájkra készülők azonban állítják, a törvények betartásával igenis joguk van a munkabeszüntetésre, ami nem fogja akadályozni az állam pénzügyeinek intézését.

Mivel az üzengetéseknél megrekedt a folyamat, az MKKSZ levelet írt a miniszterelnöknek, a segítségét kérve. A levelet elküldték továbbá Lázár Jánosnak, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek és Pintér Sándor belügyminiszternek is.

Válasz végül a kormányfőtől jött pár nappal ezelőtt. Az MKKSZ-nél úgy látják, valami megmozdult, biztató jelek vannak arra, hogy a kormány késznek mutatkozik a tárgyalásra.

Egyrészt az egyik központi közigazgatási területet érintően egy konkrét bérajánlat fogalmazódott meg, másrészt a tervezettnél hamarabb, július 14-ére összehívják a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot. Vagyis a tervezett sztrájk előtti péntekre.
Ugyanakkor az örömük nem lehet teljes, mert az ajánlat egyelőre csak szóban létezik, írásos nyoma még nincs. S nem a szövetség által lefedett teljes közszolgálati körre vonatkozik, hanem csak egy részterületre. Mindenesetre ez is több a semminél.

Az MKKSZ tudomásunk szerint egy konkrét törvénytervezettel készül az érdekegyeztető fórum ülésére. Vissza akarják állítani a közszolgálatban dolgozók napját, amelyet egészen 2017-ig minden július elsején munkaszünettel egybekötve ünnepeltek meg. Tavaly azonban eltörölték, Lázár János egyenesen perverz szocialista hagyatéknak tartotta. A szövetség azonban ragaszkodik ahhoz, hogy legyen megint munkaszüneti nap július első napja.

Ma tehát úgy tűnik, hogy mégis tárgyalóasztalhoz ülhetnek a felek, és az sem kizárt, hogy már 2018-tól elindul a béremeléssel járó kormányzati program, legalábbis részben. Az MKKSZ mindezzel együtt nem áll le a sztrájk előkészítésével, s ha július 17-ig nem születik értékelhető megállapodás, akkor két órára felfüggesztik a munkát.
(mfor)

Bal-Rad komm: “…minisztériumban nincs sztrájk, és nem lesz béremelés sem”, illetve “jól gondolja meg a szakszervezet, hogy sztrájkol-e”…Lázár utlimátumnak tekinti a sztrájkfelhívást…”

-Döbrögi-aki pedig mint tudjuk imád levelezni az alattvalóival, illetve NYUGALMAT AKAR “VÁLASZTÁSOK” ELŐTT! – pennát-papírt ragadott, és megírta levelét!

Tudatja a szolgákkal, hogy KAPCSOLATTARTÓT JELÖLT KI!

A szolgák ezt tudomásul vették, hogy LEGALÁBB MÁR VAN VALAKI, AKI KÖZVETLENÜL HINTI MAJD A PORT A SZEMÜKBE! Ettől máris lenyugodtak, és buzog bennük a munkakedv! Már nemis nagyon akarnak sztrájkolni! Hiszen a vajda írt nekik levelet!

Amiben – a sorok közt – ott lehet ám: VAN NEGATÍV KUBATOV-LISTA IS! Oszt lehet menni Nyugatra ottani véneket pelusozni!

Nah! Attól még mindig jobb a fűtött-hűtött iroda! Döbrögisztánban!

Mert még az is hihető, hogy “…2018-tól elindul a béremeléssel járó kormányzati program, legalábbis részben…”

-Persze! “Választások” után!

Álmodjatok szolgák! Erős és határozott szagszervezeti ÉRDEKKÉPVISELETRŐL! Magasabb bérekről!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Lenyugodtak a vajda közvetlen szolgái” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kül.
    Soros megbízható emberei tollat ragadtak:
    https://en.rebaltica.lv/2017/04/vladimirs-best-disciples/
    Baltiában putyinoztak az Átlátszó és a P. Capital munkatársainak cikkével a “független újságírás” bajnokai. “Független” támogatóik:
    – U.S. Baltic Foundation
    – U.S. State Department
    – Open Society Institute
    – Sigrid Rausing Trust
    – Stockholm School of Economics
    meg a fészekalj többi tagja.
    A Bal-Rad viszonylag kevéssel megúszta, de megkapta a magáét többek között az MNA, a Hídfő, a Jobbik, Kovács Béla, az Orientalista, Thürmer, Széles, és még mások is.

  2. Lehet hogy döbrögi nyugalmat akar választások előtt, de hogy nem lesz egy perc nyugta sem az is biztos.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .