Szíria

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát vasárnap reggel Damaszkusz keleti részében, a Tahrir-téren, az Eid al-Fitr ünnep alkalmából összegyűlt sokadalomban.

A szír állami televízió jelentése szerint legalább nyolc ember ember meghalt, illetve sok a megsebesült.

A merénylő egy autóban robbantotta fel magát.

Az orosz honvédelmi miniszter Szergej Sojgu ma délután a törökországi Tarabában találkozik Kardigan szultánnal.

A kurd kanton fővárosába Afrinba pedig folyamatosan érkeznek az orosz békéltető erők a török hadsereg és a kurd milíciák közé. A két társulás nem nézi egymást jó szemmel.

Nem volt ám elég a damaszkuszi rezsim hadseregének a klórgázos támadás! Ahogyan azt sejteni lehetett, tegnap megint átlőttek a Golan-fennsíkon a szegény-szerencsétlen-védtelen kis Izrael által a ’67-es háborúban ottfelejtett katonák irányába. MEGTORLANDÓ CSELEKMÉNY ismét! Meg is torolta a zsidó állam! De ez sem volt képes meggátolni sem a szír hadsereg továbbnyomulását, sem Quneitra latorfővezérét.

Duraid al-Shuneibli martalócparancsnokot, az izraeliek egyik legnagyobb kedvencét – likvidálták.

Deir ez-Zortól délnyugatra a szír kormánycsapatok elérték Humaymah falut. Ez a település már a Deir ez-Zor közvetlen térségét határoló “hegység” város felőli oldalán fekszik.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Eről, a Damaszkuszban történt öngyilkos merényletről a fősodratu MTV is beszámolt, igaz halálos áldozatokat nem emlitett, emlékezetem szerint.

  2. Megtèvesztès a megtèvesztèsen belül: A Sziriai Arab Hadsereg àllitolagos szaringàz-tàmadàsa.
    Seymour Hersh, hires US oknyomozo ujsàgiro hazàjàban nemkivànatos szemèly lett. Nevèhez
    füzödik többek között a vietnami My Lai-i mèszàrlàs ès az iraki Abu Ghraib börtönben elkövetett
    kinzàsok leleplezèse. Iràsait manapsàg az angol ès a nèmet mèdiàban tudja közzètenni.
    Legujabb tudositàsàbol èrtesültünk arrol, hogy Trump döntèse – a szir lègitàmaszpontra mèrt
    rakètacsapàs – hamis bizonyitèkokon alapult. A bizonytèkok – fotok ès videok – a Fehèrsisakosok-
    tol szàrmaztak. A Fehèrsisakosok a dzsihadistàk ès az un. sziriai ellenzèk propaganda szervezete.
    http://uncut-news.ch/2017/07/03/die-taeuschung-innerhalb-der-taeuschung-der-angebliche-saringas-angriff/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .