Ha nem vagy Gyurma…

Roncsokkal furikáznak a magyar családok: nagy veszély leselkedik rájuk

Az átlag magyar háztartás 10 évesnél öregebb, eleve használtan vásárolt autóval közlekedik. Az kocsik többsége 5 és 15 ezer kilométer közötti távot fut évente, a háztartások zöme elsősorban bevásárlásra, belföldi utazásra és munkába járásra használja a járművét.

Öreg autót használunk

Kevés új autót használnak a magyar családok – derül ki a Bárdi Autó felméréséből. A háztartásokban használt autók csupán 7 százaléka nevezhető újnak, azaz legfeljebb 5 évesnek, de 21 százalékuk már 6-10 éves, ami újnak már semmiképpen sem mondható.

Még ennél is rosszabb a helyzet a kifejezetten öreg autók megoszlását tekintve: a családok által használt autók 35 százaléka 11 és 15 év közötti, míg 37 százalékuk már eléri a matuzsálemi, 15 évesnél is idősebb kort. A háztartásokban futó gépkocsik átlagéletkora így 13,7 évre tehető (a kutatásában nem szerepeltek a céges autók).

Az autók életkora azonban önmagában még nem mérvadó, hiszen a rendszeresen elvégzett éves karbantartás (például olaj- és szűrőcserék), valamint a kopó alkatrészek megfelelő – a megtett kilométerekkel arányos – időben történő cseréjével a jármű igen sokáig tartható olyan állapotban, amelyre a hirdetésekben “újszerű” vagy “megkímélt” jelzőkkel hivatkoznak.

Eleve használtan vásároljuk

A hazai háztartások az autók 68 százalékát már elve használtan vásárolták, vagyis csak az autók egyharmada van az eredeti tulajdonos birtokában. A használtan vásárolt autók felét 5-10 évesen vették meg, a vásárlás időpontjában 18 százalékuk volt öt évesnél fiatalabb, 11 százalékuk viszont már akkor is öregebb volt 15 évesnél. Átlagosan 9 évesen kerültek a használt autók az új tulajdonosukhoz.

Használt autó vásárlása után célszerű feltétlenül elvégezni a fent említett karbantartási munkákat. Lehetőség szerint tanácsos egy autószervizben egy általános diagnosztikát is elvégeztetni és ellenőriztetni a kopó alkatrészeket, ezzel ugyanis sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat a későbbiekben. Vásárláskor a legjobb esetben is csak a szervizkönyvben feljegyzett javításokra hagyatkozhatunk, azonban a fékrendszer vagy a lengéscsillapítók állapota nagyban függ a korábbi tulajdonos vezetési stílusától és az útviszonyoktól is. Egy pár ezer forintos alkatrész kopása is vezethet százezres károkhoz, jobb megelőzni a bajt, amikor még megtehetjük.

Leggyakrabban bevásárlásra használjuk az autókat

Az autók többsége 5-10, vagy 10-15 ezer kilométert tesz meg évente. 12 százalékuk ennél kevesebbet, ötezer kilométer alatt fut, 8 százalékuk viszont még húszezer kilométernél is hosszabb távot tesz meg egy év alatt.

A háztartások elsősorban bevásárlásra, belföldi utazásra és munkába járásra használják az autójukat. A kocsik elsődlegesen a bevásárlásnál kerülnek elő, a magyar családok 82 százaléka ebből a célból ül autóba. Emellett 72 százalékuk belföldi utazásra veszi igénybe autóját, 70 százalékuk pedig a munkába járásra használja. A családok lényegesen kisebb arányban említették a gyermekek szállítását, valamint a munkavégzést, külföldre pedig csak 16 százalékuk utazik az autójával.

A rövid távokon történő gyakori használat számos alkatrész cseréjét teheti szükségessé, teszi hozzá a Bárdi Autó szakértője, kimondottan árt például az akkumulátornak. Még a modernebb, start-stop technológiával felszerelt autóknak sem tesz jót a gyakori elindulás-fékezés-megállás, ami bizony a zsúfolt városi utakon gyakorta megesik. Mielőtt az autónkat lecseréljük egy másik használt autóra, érdemes annak a pillanatnyi műszaki állapotán túl azt is felmérni, hogy a választott autótípusnak melyek a gyakoribb meghibásodásai, milyen alkatrész mennyibe kerül. Ehhez célszerű szakértőhöz, például egy megbízható autóalkatrész-kereskedéshez fordulni.
(penzcentrum)

Bal-Rad komm: Ha nem vagy udvaronc valamelyik “sikeres” politikai maffiabandában, vagy ha nem vagy Gyurma, esetleg celeb vagy “ügyes vállalkozó” – marad az alkalmi vételű használt vén roncs!

Ha pedig elromlik? Na az a kész csőd!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Ha nem vagy Gyurma…” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. bárdi uhr !
    Ha az alkalmazottainak tisztességes fizetést adna , akkor ők is új autókkal közlekednének.
    A szaros méregdrága alkatrészek meg rásavanyodnának a raktárakra .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .