Szülinap

30 éve nem kellett adóznunk, bevallani sem volt mit

1987-ig Magyarországon nem volt személyi jövedelemadó, és egy sor más típusú adó sem. Nem is volt olyan, hogy nettó és bruttó bér, a fizetésből levontak 10 százalékot TB címén, és az egész el volt intézve. Ez ma is kellemes lenne, de a kapitalizmusban nem működik: a polgároknak és a cégeknek kell állni a (relatív) jóléti állam hatalmas költségeit.

A kezdetek

Az államszocialista rendszerben nem volt szükség egyéni adókra, hisz a gazdaság nagy része közvetlen állami kézben is irányítás alatt működött, az állam oda tette a pénzt, ahová kelett, minden nála futott össze, mondhatni majdnem minden bevétel és kiadás az övé volt. A piacgazdaság alapjainak lerakása azonban megkövetelte többek között a személyi jövedelemadó rendszerére való átállást, és erre a célra ma 30 éve, 1987. július elsején jött létre az APEH.

Maga az SZJA 1988. január elsejétől indult, ekkortól a béreket bruttósítani kellett, vagyis az addigi bérekhez hozzáadni a fizetendő adót, és kijött a bruttó bér. A nyugdíj-, és egészségbiztosítási járulék egy részét is a munkavállaló fizeti azóta is, értelemszerűen ez is a bruttó és nettó bér különbsége lett.

Szülinap

A 30. születésnap alkalmából Tállai András, az a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára nyilatkozott. Elmondta, hogy 1988-ban 78 ezer gazdálkodót tartott nyilván az APEH, ma ennek tízszeresét, 747 ezer céget és vállalkozást. Az eltelt 30 évben az egyéni vállalkozások száma is több mint a duplájára nőtt, most megközelíti a 444 ezret. Viszont például 30 éve változatlanul él a vállalkozások egységes azonosítására alkalmas úgynevezett 11 pozíciós adószám. Ez még most is az adóigazgatási nyilvántartás alapja.

Mértékek

Tállai András emlékeztetett, hogy az adóreform első évében, 1988-ban még tizenegy szja-kulcs volt, és havi 66 667 forintos kereset fölött (az átlag hétszerese lehetett, ez ma kétmillió lenne) 60 százalék volt az adó. A rendszer ma már egykulcsos, a személyi jövedelemadó jelenleg 15 százalék, ezzel Magyarország ezüstérmes az Európai Unióban, csak Bulgáriában kell kevesebb adót fizetnie a lakosságnak a jövedelme után.

Persze a munkát terhelő elvonások ennek ellenére még igen magasak, tekintettel az egészségbiztosítási-, és nyugdíjjárulékra, a munkáltató által fizetett szociális adóra, és még két kisebb tételre. Így a munkavállaló bruttó béréből a 15 százalék személyi jövedelemadó mellett még 18,5 százalék levonás szerepel, így a bér 33,5 százaléka a teljes levonás. Emellett a munkáltató még összesen 23,5 százalékot fizet, ami egyébként jelentős, 5 százalékpontos csökkenés tavalyhoz képest, és a kormány tervei alapján ez a következő öt évben még 10 százalékponttal fog csökkenni.

Bevallás

Változott az adóbevallás módja is az idők során: eleinte csak papíralapú bevallás volt, amit az adózók többségének ki kellett tölteni (akinek csak fizetése volt, kitöltötte a munkahely). Azóta egyrészt a technikai fejlődésnek köszönhetően elterjedt az elektronikus bevallás, másrészt a NAV-ra átkeresztelt adóhivatal helyett sok adózó helyett már a hivatal készíti el a bevallást.
(privatbankar)

Bal-Rad komm: Harminc éve…!

“…Ez ma is kellemes lenne, de a kapitalizmusban nem működik: a polgároknak és a cégeknek kell állni a (relatív) jóléti állam hatalmas költségeit…”

-Ami természetesen attól jóléti, mert ANNAK MONDJÁK!

Harminc éve VOLTORSZÁGUNK! Működő gazdasággal, piacokkal. ELFOGADHATÓ SZINTŰ ÁLLAMI MŰKÖDTETÉSŰ-FINANSZÍROZÁSÚ EGÉSZSÉGÜGGYEL, OKTATÁSSAL, HONVÉDELEMMEL, KULTÚRÁVAL, stb.

Amikor Kupa Mihály nekifogott az adórendszer kidolgozásának, már készült az ország lerablása!

Harminc éve…!

-NE ÉLJEN TOVÁBB EGY NAPOT SEM!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szülinap” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Ezek alapján könnyű kiszámolni, hogy attól, aki kb 130e Ft-ot kap kézhez és elkölti az összes jövedelmét kb. 70%-ot lop el az állam adók és járulékok formájában. Aki nem alkalmazott, attól ennek a töredékét, hiszen egy halom járulékot megtakarít és az ÁFA vonzata sem sokkal magasabb a költésének.

  2. Az adó, csak a kirablás eszköze. A társadalom javainak egyenlőtlen újraosztását szolgálja, hiszen a ” hatalom”, akik alapból előnyösebb helyzetben vannak, az egoizmuson és kapzsiságon alapuló rendszer újraosztói.

      1. T. Kutya!
        Félreért.
        A kapitalista rendszer fő jellemzői, a kizsákmányolás, kapzsiság, egoizmus, tehát a javak igaztalan újra elosztása, a hatalmon lévők érdekében. Egyszerűen, a társadalom kifosztása, melynek egyik eszköze az adó. Tehát a fő ok, maga a rendszer és alapjai, mely alkalmatlan újra elosztásra.
        Ebben a rendszerben, nincsenek valós törvényi, eszmei korlátozások, következmények csak korlát nélkül elengedett szabad rablás és minden hatalmi eszköz ezt szolgálja.
        Ebben a rendszerben minden, a társadalom, egyre nagyobb egyenlőtlenségű, teljes kifosztása felé halad, ez az alapja.
        Az imperialista kapitalizmusban, tévedés, hogy a nemzeti burzsuázia és ennek erősítése, a te kifosztásoddal (adók is) végső soron a gazdaságot, nemzetet szolgálja, azaz téged. Mert a tőkésnek, egyetlen ura van a profit és a tőkét oda viszi, ahol ez a legnagyobb.
        Tehát a kapitalista rendszerben, ahol egoban gondolkodnak, felesleges és értelmetlen a központi újra elosztás.
        Mivel a másik verziója, a liberalizmus, pedig azt jelenti, hogy elvileg te és a hatalmas is szabadon mindent megtehetsz, pedig természetesen végső soron azt jelenti, hogy a hatalmas bármit megtehet a te rovásodra, sem működőképes.
        Tehát az emberiség legalattomosabb ösztöneire, az emberek legaljára épített kapitalista rendszer, nem alkalmas igazságos társadalmak létrehozására.

  3. Legyen álam.
    Mindenkire ugyan az vonatrkozzon.

    A baj Magyarországon amit FREI Tamás leirt 2015 cimü könyvében.

    ( szervezettbünözés privatizálta az állami igaságszolgáltatást.)

    Igy az adobol befolyt összegek a bünözök privát számláján landolnak.

    Igy tudtak venni Aproék ( Gyurcsány ) 4 milliárd dollárért szénbámyákat indonéziában.
    Orsososék ( Oldstein ) 30 millárd dolláros Szingapuri széfje.

    A Jezsuitáknak is böven jutt ( NAV jezsuiták pénzbeszedö Magyarországi kihelyezett egysége )

  4. A jó múltkor láttam egy képet mely egy birkát ábrázolt mely félig megvolt nyírva,a szájánál egy szövegbuborékkal mely a következő feliratot tartalmazta:Minden adómat befizettem,kivéve az SZJA-át.
    A többit a gondolkodó emberek tudatosságára bízom.A változásnak talán ott kéne kezdődnie, hogy a tudatos emberek megtagadják a jogtalan adók és bírságok befizetését,mert mindenkit azért nem lehet lecsukni jogtalan bírság és adó meg nem fizetése jogcímen!

    1. Nem is csuk le hanem az utolsó lukas zoknidat is elveszi!
      Majd bolond lenne etetni,mosni,füteni rád vagy rám!

  5. 2010 öszèn jelentette ki Orbàn, hogy Magyarorszàg gazdasàgàt a kètkulcsos ado tette tönkre.
    Ekkor azt gondoltam magamban, de nagy hülye vagy, ehhez az adorendszernek semmi köze
    nincs. A magyar gazdasàg lezüllesztèse az Antall-kormàny idejèn kezdödött a privatizàcioval,
    kàrpotlàsi jegyekkel, a TSzCs-k felszàmolàsàval, azaz az àllami vagyon elherdàlàsàval.
    Èrtèket termelö ipari (pl.Ganz MÀVAG, Ikarus, Csepeli Vasmüvek, Gamma Optikai Müvek) ès
    mezögazdasàgi termèkeket fedolgozo üzemek egymàs utàn tüntek el. A soron következö kormà-
    nyok tovàbb folytattàk az àllami vagyon kiàrusitàsàt. Erös alap (gazdasàg) nèlkül pedig a felè-
    pitmèny (oktatàs, egèszsègügy) sem lehet erös, illetve szinvonalas.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .