Az üldözött

A Dózsa György úton balesetező M. Richárd viszi ma a belvárosi pizzériát, aminek előző tulaját szervezett bűnözők üldözték el Magyarországról

– Mi lett volna, ha nem jössz el Magyarországról?
– Szerintem megöltek volna.

Erről beszélget az RTL riportere Achilles Filippo Sparta-val (korábban Karmatronic néve dj-zett), akinek Budapest belvárosában volt jól menő olasz étterme. A férfi ma már Olaszországban él, miután szervezett bűnözői körök életveszélyesen megfenyegették, és elvették tőle az éttermét. A rendőrség anno a férfi feljelentése alapján nyomozott is az ügyben, de aztán lezárták az eljárást, és senkit sem vontak felelősségre. Achilles Filippo Spartat valószínűleg a saját éttermében, hosszú időn keresztül mérgezték egy zolpidem nevű, kábító hatású gyógyszerrel, és ezután kényszerítették rá, hogy adja el a helyet. A férfi szerint a 300 millió forint értékű étterméért gyakorlatilag egy fillért sem kapott.

Azóta más néven, de tovább működik az olasz étterem. A cégbírósági papírok szerint az üzemeltető cég ügyvezetője M. Richárd.

Ő az a férfi, aki a két halálos áldozattal járó Dózsa György úti balesetben a fehér Mercedest vezette, mint kiderült, már a karambol idején sem volt jogosítványa.
M. Richárd a kecskeméti maffiaper egyik vádlottja volt, az eljárás végén, 2007-ben jogerősen hosszú börtönbüntetésre ítélték. A szabadulás után sem került ki a hatóságok látóköréből, idén év elején titkos nyomozás folyt ellene. Azt feltételezték, hogy a titkosszolgálat előtt “Gyurma” fedőnéven ismert M. Richárdnak és csapatának korrupt rendőrökkel van kapcsolata. Gyurma egyik embere ellen ebben az ügyben szintén titkos nyomozás folyt, őt “Izom” néven ismerte a titkosszolgálat. Izom, azaz K. Konrád volt az, aki csapatával május végén Rogán Antal propagandaminisztert és Németh Szilárd fideszes alelnököt védte egy csepeli lakossági fórumon, és próbálta az újságírókat távol tartani a politikusoktól.

Később kiderítettük, hogy Izom emberei védik a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egyik épületét, ezt a kormány egyik kedvenc milliárdosának alvállalkozójaként teszik.

A Gyurma fedőnéven ismert M. Richárdot eddig

-sem a Dózsa György úti baleset,

-sem az év elején korrupció miatt zajlott titkos nyomozás miatt,

-sem Achilles Filippo Sparta ügyében nem vették elő.

A balesetben összetört fehér luxusautó helyett ma már egy feketével járja a várost.
M. Richárd az RTL riportének azt mondta: semmi köze ahhoz, ami az olasz férfival történt.

„Nekem semmi közöm semmihez. (…) Annyi közöm van az étteremhez, hogy az új tulajdonostól bérli az a cég, aminek én az ügyvezetője vagyok.”

Az RTL riportja az ügyről:

(444)

Bal-Rad komm:

A kecskeméti maffiaperben 10 éve a Szegedi Ítélőtábla összesen 64 év fegyházbüntetést szabott ki jogerősen a vádlottakra, akik legális és illegális tevékenységet is folytattak a kábítószer-kereskedelemtől a prostitúció ellenőrzésén és vendéglátósoktól, taxisoktól, illetve gazdasági bűncselekmények elkövetőitől való védelmi pénzek szedésén keresztül. A 24.hu szerint “Gyurma” a banda egyik oszlopos tagja volt, és 2007-ben jogerősen hosszú börtönbüntetésre ítélték.

Amelyből szabadulva tisztes üzletemberré vált! Tyituska lett!

“…Gyurma egyik embere…Izom…emberei védik a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egyik épületét, ezt a kormány egyik kedvenc milliárdosának alvállalkozójaként teszik…”

FOGUNK MÉG RÓLA/RÓLUK HALLANI!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Az üldözött” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Bízz bennem, tesó! Ez mind a proteintől van…
    Gyurma valószínűleg nem fogja szaporítani a nyugdíjasok táborát, mert eséllyel elpatkol valamilyen szívbetegségben, de addig még elég kárt okozhat. Az egyetlen szerencséje, hogy megfigyelés alatt tartják, hiszen információkhoz jutnak általa. Viszont úgy tűnik, nem fogták rövidre a pórázt az “igazgató úrnál”. Hogyan is tehetnék, amikor kormánykörökig érnek a szálak?
    Szóval visszatértek a kilencvenes évek?

    1. Ön téved, ezek az izmok, nagyrészt, az igen jó minőségű és ezért igen drága segéd-, dopping anyagoktól vannak és csak részben a proteintől.
      Ezek persze ártalmasak de koránt sem olyan mértékben, mint az olcsó, köznépnek jutó anyagok. Sajnálom de a valóság, hogy egy Tescos hétvégi bevásárlással is hasonló mennyiségű káros anyagot visz a szervezetébe, mint ez felfújt úriember (ezek az izmok és erőszint, csak folyamatos utánpótlással tartható fenn).
      A 90-es évek nem tértek vissza, a 90-es évek (ld. pl Pintér) átvették az uralmat az országban.

      1. Nagyrészt egyetértünk, kedves M, az első két mondattal mindössze humorizálni próbáltam. Azért is valószínű, hogy Gyurmát az a nagy szíve viszi el, mivel ez a vezető halálok az efféle abúzust évtizedekig rendszeresen elkövetőknél (ha meg nem ölik őket előbb). A kisebbség, amely valóban érti, amit csinál, netán profi orvosai vannak, jó eséllyel megússza. Az “igazgató úr” azonban gyaníthatóan nem tartozik közéjük.
        Ami az ártalmakat illeti, ezek nem gyógyszerészeti tisztaságú anyagok, így lehetnek problémák. De a teszkós hasonlat ennek ellenére jó.

  2. Maffia állam, melynek egy célja, ideológiája van, hogy a horda tagjai kifosszák a lakosságot.
    A törvény hozás része a maffia rendszernek, ezért a törvények már célzatosan születnek. De ez még nem a határ, mert ha falka tagoknak, ha saját névleges törvényeik, melyek a hordához való közelség és távolság arányában érvényesek, érvényesebbek vagy akár teljesen érvénytelenek, akadályt jelentenek, átlépik.
    Röviden: ha törvényeikkel nem tudnak olyan szándékaik szerinti helyzetbe hozni, végrehajtó szerveikkel, nem tudják kikényszeríteni, akkor törvény fölé helyezett végrehajtóikkal, lépik át a saját , igazából csak rád vonatkozó, törvényeik határait. Melyet a kezükben lévő végrehajtó szervek, ügyészség, rendőrség, bíróság,… igazolnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.