Megártott a nagy meleg a libsi álellenzéknek!

Nagy a baj, a kommunista Döbrögi elszakadt a valóságtól – így reagált a libsi álellenzék

Kemény beszéddel indította a vakációt Orbán Viktor. A leginkább Soros Györgyre és a migrációra alapozott félévértékelésre az ellenzéki pártok így reagáltak.

Időrendben – elsőként a DK:

A Demokratikus Koalíció számára Orbán Viktor mai beszéde nem okozott meglepetést, de a veszély még erősebb lett. Orbán – ahogy Putyin emberétől elvárható – ismét az Európai Unió egysége ellen szólalt fel. Orbán ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Azért teszi ezt mert tudja, hogy ha még erősebb lesz az európai együttműködés, ha létrejön a DK által is támogatott Európai Egyesült Államok, akkor nem fogják tovább finanszírozni családja és haveri köre lopásait, a közös európai ügyészség börtönbe vágja őket.

Magyarországnak nem kevesebb, hanem több Európára van szüksége. Hazánk akkor lesz valóban erős és büszke nemzet, ha nem diktatúrákkal, hanem demokráciákkal fűzi szorosabbra kapcsolatait, ha a szabadság, a demokrácia, a társadalmi szolidaritás ismét a magyarok mindennapjainak része lesz, ha az Unió – a világ legerősebb gazdasági hatalma – nem nélkülünk, hanem velünk együtt fejlődik.

Európa nem arra megy amerre Orbán, ezért 2018-ban egyszerű lesz a választás: Orbán vagy Európa? Önkény és nyomor helyett a DK az európai élet pártján áll. Jövőre le kell váltanunk ezt a rezsimet, különben a hazánk nagy bajba sodródik.

Aztán az Együtt:

Juhász Péter, az Együtt elnöke szerint Orbán Viktor mai beszédében is csak gyűlölködik, miközben egy szót sem ejt az oktatás válságáról, a rohadó kórházakról, az egyre hosszabb várólistákról, a szegényedő családokról és az elvándorlók százezreiről. Hazánkat keletre, Vlagyimir Putyin karjaiba sodorja Orbán, ami történelmi tévút, csak lemaradást és elszegényedést hoz, és felhatalmazást sem kapott rá senkitől a magyar miniszterelnök.
Orbán Viktor ismét úgy beszélt saját közönsége előtt, hogy gyáván megtagadta annak lehetőségét, hogy a nép és a sajtó valódi kérdéseire kelljen válaszolnia. Ez nem nemzeti konzultáció, hanem nemzeti monológ.

Orbán Viktor mára teljesen elszakadt a magyar valóságtól. Hosszan képes gyűlölködni, megosztani a magyar politikai közösséget, erősíteni a félelmeket, miközben egy szót sem ejt az oktatás válságáról, a rohadó kórházakról, az egyre hosszabb várólistákról, a szegényedő családokról és az elvándorlók százezreiről. Ráadásul a fideszes miniszterelnök hazudik is hazánk jövőjének egyik kulcskérdésében, és ki akarja vonni Magyarországot az Európai Unió szorosabban együttműködő tagállamainak csoportjából, akik most még erősebb szövetségre akarnak lépni. Hazánkat így keletre, Vlagyimir Putyin karjaiba sodorja Orbán, ami történelmi tévút, csak lemaradást és elszegényedést hoz. Ráadásul erre Orbán Viktor t soha, senki nem hatalmazta fel.

Az Együtt meggyőződése, hogy a magyarok a nyugathoz akarnak tartozni, hisznek egy szorosan együttműködő Európában, és sosem támogatnák az Orbán-Putyin tengelyt. Erről lehet majd 2018 tavaszán döntenie minden magyar polgárnak, és utána, az Együtt programja szerint következhet az euró bevezetése és hazánk csatlakozása egy szorosabban, erősebben együttműködő Európai Unióhoz.

Röviden a Jobbik:

A nemzeti konzultáció egyetlen célja az volt, hogy az egyre fogyó kormánypárti tábort még 2018-ban utoljára egyben tartsa Fidesz. A milliárdos kormánypropaganda álszent kérdéseit maga Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke leplezte le, amikor azokról kijelentette: “tény, hogy normálisan gondolkodó emberek számára csak egyféleképpen megválaszolható kérdések vannak a kérdőíven.”

A nép nem Brüsszelt, hanem a migránsokkal (letelepedési kötvények) üzletelő Orbánt és a brüsszeli pénzeket bezsebelő korrupt haverjait akarja megállítani, hogy jusson pénz bérekre, nyugdíjakra, egészségügyre és oktatásra. A Jobbik az elszegényedést és az elvándorlást fogja megállítani, ezért a néppel közösen le fogjuk váltani minden idők legkorruptabb rendszerét.

És az LMP:

A Fidesz választási eredményvárójának is helyszínt adó Bálnában értékelte ma Orbán Viktor minden idők legdrágább, legfeleslegesebb és legoroszbarátabb nemzeti álkonzultációját. Orbán Viktornak ma már kizárólag azok az emberek számítanak, akik 100%-ban egyetértenek vele. Aki nincs velük, az ellenük van. Orbán Viktor tökéletes kommunista logika szerint irányítja az országot: a kritikus újságírókat nem engedi kérdezni, a kritikus civileket nem engedi működni, a kritikus plakátokat leszedeti az utak mellől. Putyin kitalálja, Habony végrehajtja, Rogán meggazdagszik – ez ma az Orbán-kormány működésének három alapelve.

Amit a kormány nemzeti konzultációnak hazudik, az nem nemzeti és nem konzultáció: a magyar nemzeti érdeket nem szolgálja az Európai Unió elleni hangulatkeltés. Nem szolgálja a nemzeti érdeket, hogy orosz szervereken landolnak a kitöltők adatai. Nem szolgálja a nemzeti érdeket, hogy milliárdokat költöttek propagandára, oktatás, egészségügy vagy épp működő tömegközlekedés helyett. És nem konzultáció, csak egy nagyon drága, országos Fidesz-fórum. A valódi konzultációt a Paks 2-ről szóló népszavazás jelentené, amit viszont minden eszközzel gátol a Fidesz. Ma valóban van egy komoly hatalommal bíró ember, aki Orbán asszisztálásával befolyást szerzett Magyarországon, őt úgy hívják, hogy Vlagyimir Putyin.

Az LMP viszont ki fogja kényszeríteni, hogy a magyar emberek kifejezhessék: nem kérnek az orosz függésből, nem kérnek az atomenergiából, nem kérnek Paks 2-ből. Ennek ugyanis valódi többsége van Magyarországon, és ez a nemzet valódi érdeke. Ez pedig ki fog derülni, legkésőbb 2018 áprilisában, amikor a valódi többség meg fogja mutatni, hogy a megújuló Magyarországot választja, és nem Orbán Viktor Patyomkin-Magyarországát.
(valasz)

Bal-Rad komm: “…Ma valóban van egy komoly hatalommal bíró ember, aki Orbán asszisztálásával befolyást szerzett Magyarországon, őt úgy hívják, hogy Vlagyimir Putyin. Az LMP viszont ki fogja kényszeríteni, hogy a magyar emberek kifejezhessék: nem kérnek az orosz függésből…”

-Minden érthető immár! Döbrögi kommunista, és Putyin pénzén páváskodik. Orosz összeszereldékben görnyed a magyar, és Putyin most ide-Budapestre-akarja kényszeríteni a Lomonoszov Egyetem “Népek Barátsága” tanszéket.

Namármost! Mintha NEM AKARNÁ TUDOMÁSUL VENNI AZ ÁLELLENZÉK, hogy a júdáspénzeket Brüsszel folyósítja, és Döbrögi Brüsszel elvárásai szerint szavazgatja meg a szankciókat Moszkva ellen.

Döbrögi pedig Vlagyimir Putyin majmolásával mindössze SZERETNÉ javítani a póri népek előtt igencsak lepusztult renoméját.

Szavakban hőbörög Soros ellen, miközben egyik leghűségesebb tanítványa! Döbrögi Soros nélkül ma legfeljebb piti tolvajok kirendelt védője lehetne.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Megártott a nagy meleg a libsi álellenzéknek!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Admin kommentje nagyon találó!Erről van szó!!
    Meg arról,hogy az a balfasz DK sem tudja,hogy az Európai Egyesült államok fogja megenni az utolsó magyart!

  2. Az agyatlan oroszellenes hazudozás mutatja ezeknek a szintjét. És ezek még elvárják azoknak a szavazatát akiknek két agysejtnél többet birtokolnak?

  3. Ennyi baromságot rég hallhattunk/olvashattunk egyszerre.
    DK
    “…ahogy Putyin emberétől elvárható” – teszi hozzá mondandójához Soros embere a Vajdára célozva, hiszen ennyi erővel ez sem nagyobb túlzás. “Orbán ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból”, halljuk a magyar lakosság EU-hoz való ragaszkodására alapozó, mostanság elmaradhatatlan “mózesezéssel” riogatást, mintha a Vezér maga lenne Mózes, aki kivezeti népét a birodalomból. Aztán: “a közös európai ügyészség börtönbe vágja őket”, mondja az egyszerű emberek előtt jól használható butaságot az, aki vidáman élvezi a szabadságot. “Magyarországnak nem kevesebb, hanem több Európára van szüksége”, halljuk végül az unalomig elcsépelt klisét, s ez már az ötödik hadoszlop vágyait tükrözi.
    Együtt
    “Hazánkat keletre, Vlagyimir Putyin karjaiba sodorja Orbán, ami történelmi tévút, csak lemaradást és elszegényedést hoz, …” – hát akkor előre a nyugati úton, ahol fejlődés és gazdagság vár mindenkire! Hiszen bűnös út a miénk, amelyen az oroszok felé is néhány lépést lejtő Páva “ki akarja vonni Magyarországot az Európai Unió szorosabban együttműködő tagállamainak csoportjából, akik most még erősebb szövetségre akarnak lépni.” Igen, ez hiányzik nekünk, csak a Nyugat és még több “Európa”!
    Jobbik
    A párt, ígérete szerint “az elszegényedést és az elvándorlást fogja megállítani”, és úgy tűnik, mer nagyot álmodni. Szomorú lesz az ébredés a szavazóknak.
    LMP
    A Schiffer kilépése óta önmaga szánalmas paródiájává vált kispárt szerint a Vajda értékelte “minden idők legdrágább, legfeleslegesebb és legoroszbarátabb nemzeti álkonzultációját”, s ezzel a fordulattal sikerült a lakosság Oroszország iránti, az Egyesült Államokkal szemben egyelőre még mindig nem igazán versenyképes szimpátiájára alapozva kötelezően oroszozniuk egy jóízűt úgy, hogy tulajdonképpen senki, talán még ők maguk sem tudják, mi köze a “legoroszbarátabb” jelzőnek a konzultációhoz. De tovább fokozzák: “Orbán Viktor tökéletes kommunista logika szerint irányítja az országot: a kritikus újságírókat nem engedi kérdezni, a kritikus civileket nem engedi működni, a kritikus plakátokat leszedeti az utak mellől.” – kommunistáznak a változatosság kedvéért a folytatásban. Ezek szerint Franciaország és Németország ma kommunista országok. Örüljünk! De ez még semmi! “Putyin kitalálja, Habony végrehajtja, Rogán meggazdagszik”, halljuk az Orbán-kormány működésének három alapelvét az LMP szerint, majd hozzáteszik: “…a magyar nemzeti érdeket nem szolgálja az Európai Unió elleni hangulatkeltés”. Oroszország ellen viszont a jelek szerint eljesen rendben van. A nyomokban felbukkanó igazságot (“Nem szolgálja a nemzeti érdeket, hogy orosz szervereken landolnak a kitöltők adatai.”) gyorsan ellensúlyozzák a totális nyugati függést eredményező, Paks II. elleni kampánnyal, melyet nyilván tízmillió energetikai szakember véleményére szeretnének alapozni. De az LMP “ki fogja kényszeríteni, hogy a magyar emberek kifejezhessék: nem kérnek az orosz függésből, nem kérnek az atomenergiából, nem kérnek Paks 2-ből. Ennek ugyanis valódi többsége van Magyarországon, és ez a nemzet valódi érdeke. Ez pedig ki fog derülni, legkésőbb 2018 áprilisában, amikor a valódi többség meg fogja mutatni, hogy a megújuló Magyarországot választja, és nem Orbán Viktor Patyomkin-Magyarországát.” Valódi, valódi, valódi – amit sokszor ismételgetünk, azt talán előbb-utóbb elhiszik. Kétségtelen, hogy az ellenzéki pártok hülyeségversenyében a Jobbik elég gyengén szerepelt, de az amúgy roppant szoros mezőnyben talán az LMP nyert.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .