Mért csak a’zeemútthétév?

EGY SZABADSÁGSZERETŐ, BÜSZKE NÉP

Szabadságszerető, büszke nép vagyunk. Legalábbis választott vezetőink, különösen Orbán Viktor miniszterelnök szerint. Szeretnek bennünket ilyennek mutatni, mert a felsőbbség tudja, hogy mi szeretjük ilyennek látni magunkat.

Velünk nem lehet kukoricázni. (Kikukoricázni?). Nekünk nem diktálhatnak idegen hatalmak, sem Brüsszelből, sem pedig Moszkvából.

Ilyen egy büszke és szabadságszerető nép, 2017-ben, Magyarországon. Békésen tűri, hogy szétlopják az országát, és még a szemébe is röhögjenek közben. Beletörődött abba is, hogy nem sokkal a 2010-es választás után lenyúlták a magánnyugdíj-pénztárakban tartott 3 ezermilliárd forintját. Ennek a pénznek azóta bottal üthetjük a nyomát. Senki sem tudja, hogy hova tűnt, már nem is nagyon kérdezzük. Néha még beszélünk róla, mint ahogyan a mohácsi vész is szóba kerül olykor. De több semmi, elkönyveljük történelmi veszteségeink közé, van hova besorolni ezt is.

Ez a büszke, szabadságszerető nép elviselte a trafikmutyit, amikor a dohánykereskedelmet úgy alakították át, hogy az csak néhány csókosnak legyen jó. Eltűrte e nép, amikor a nyerőgépeket kicipelték a kocsmákból – most ne kezdjünk moralizálni, hogy a nyerőgépek bajt hoztak a családokra, mert volt és van nekik bajuk ezek nélkül is, sokkal nagyobb ráadásul.

Csak a vállát vonogatta ez a nép, amikor kiderült, hogy a devizahitelesek közül csak azokat segítették, akik a legkevésbé voltak erre rászorulva. Büszkén lenyelte azt is, amikor egy gyakorlatilag nem létező párt, a KDNP javaslatára bevezették az üzletek heti pihenőnapnak csúfolt vasárnapi zárva tartását. És dolgos népünk ugyancsak felháborodás nélkül vette tudomásul, amikor, ahelyett, hogy népszavazáson dönthetett volna ennek eltörléséről, a kormány néhány nap alatt ezt is elrendezte.

Ez a szabadságszerető nép balgán bégetett, amikor Schmitt Pál személyében egy grammatikai és nem mellesleg, morális kihívásokkal terhelt teli bohócot ültettek a köztársasági elnöki székbe, hogy miután Schmittnek kitelt az ideje, egy Bólogató János kövesse őt ebben a sok országban fontosnak számító pozícióban.

Voltak tüntetések, tisztelet azoknak, akik ott voltak, de egyiken sem voltunk egymillióan, hogy kifejezzük rosszallásunkat azért, amiért lebontották a jogállamot, padlóra küldték az oktatást, szétverték az egészségügyet.

Rosszkedvűen, de tudomásul vettük, hogy Magyarország a Mészáros Lőrincek országa. A Rogánoké, Matolcsyké, Poltoké. És, mindenekelőtt, Orbáné.

Utóbbi, jelen állás szerint legalábbis, azt tesz az országgal, amit akar. Ha úgy tartja a kedve, kiárusítja az oroszoknak, közben szotyolát köpköd és még a kezét is zsebében tartja.

Pontosabban, a mi zsebünkben.

De mi ezt is eltűrjük, mert büszke nép vagyunk. Olyan náció, aki a szabadságharcot szereti, nem a szabadságot.
Föld S. Péter
(gepnarancs)

Bal-Rad komm: Jó írás ez! Valós problémákról! Kár, hogy csak a’zeemútthétévrű szól.
Amit megelőzött a’zeemútthúszév. Ami alatt IS történt egy ‘s más!

Annyi sok minden, hogy már SOKAN EL IS FELEJTETTÉK! Vagy legalábbis szeretnék elfelejtetni szabadságharcos népünkkel.

Például azt, hogy VOLT EGY ORSZÁGUNK! Amit szépen kicsaltak a magyaroktól. Hamis igéretekkel, szép szavakkal. Jó!-persze Döbrögi is benne volt nyakig!-de nem volt egyedül!

Szóval ez a’zeemútthétév a’zeemúttnyócév miatt van! A’zeemúttnyócév meg a’zeemútttizenkettő miatt!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Mért csak a’zeemútthétév?” bejegyzéshez 5 hozzászólás

    1. Ez igazi antiőkizmus, őkofóbia! 🙂
      Pedig valódi vegyesfelvágott uralkodik, nem csak “ők”.

  1. Heltai Jenö – Idèzet a Nèma leventèböl
    Setét Lajos
    Szeressük egymást! Isten arra rendelt.
    De annyi baj, gond nyomja ma az embert,
    Nyögünk adót, aszályt és háborút,
    A legtöbbnek falat kenyér se jut.
    Kevés a méz, és sok a medve.
    Ki él ma abból, amiből szeretne!
    Így értsd meg azt, hogy én szelíd, költői lélek,
    Bakónak álltam, s a halálbul élek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .