Kádár János halála után 28 évvel…

Az UNICEF legutóbbi jelentése szerint, Magyarországon a 0-17 évesek 25 százaléka, vagyis minden negyedik gyermek szegénységben él. A miniszterelnök főtanácsadója – Hegedűs Zsuzsa – egyik hetilapnak adott interjújában arról beszélt, ma már lényegében nincs hazánkban gyermekéhezés. Szerinte a szegényebb rétegek társadalmi leszakadását sikerült a Fidesznek megállítani. Mondta ezt egymilliós fizetésért, amely mellé szolgálati autó is jár.

Budapest, 2014. február 16.
Hegedûs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki fõtanácsadó érkezik a budapesti Millenáris Teátrumhoz, ahol Orbán Viktor miniszterelnök évértékelõ beszédét tartja 2014. február 16-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Valószínűleg a kocsijából más Magyarországot lát, mint ami a valóság. Tisztes juttatást kap – a semmiért. Talán ha őnagysága kiszállna a luxusautóból, és ellátogatna az élet peremén vergődő családokhoz, akkor meggyőződhetne arról, milyen is Orbán Magyarországában mélyszegénységben élni. Netán ha beszélne pedagógusokkal, óvónőkkel, akik – ha mernék – elmondhatnák neki, hogy hétfőnként milyen éhesen mennek a gyerekek az iskolába, óvodába. A szociális ellátórendszer egyébként is hétvégén és ünnepnapokon szünetet tart. Akkor a szegényeknek tilos éhesnek lenniük.

Mit csinálnak a szociális területért „felelős” állami, önkormányzati vezetők? Nem szégyellik magukat? Míg ők vasárnap a szépen terített asztal mellett elmormolnak egy imát – hisz’ jó keresztény emberhez ez illik –, majd jóízűen elfogyasztják a gazdagék ebédjét, az országban százezreknek talán még kenyérre sem jut hétvégén. Álszent, hazug látszatok országában élünk.

Tausz Katalin, az UNICEF magyarországi gyermekjogi igazgatója, a Népszavának arról beszélt, hogy „Gyerekek képesek olyat mondani, amikor megkérdezik tőlük, mik szeretnének lenni, hogy közmunkás. Nekik a szüleik is közmunkások, akik boldogok attól, hogy közmunkát sikerült kapniuk. De egy gyereknek ne az legyen az álma, hogy közmunkás legyen, hanem mondjuk űrhajós.”

Nem szeretnék senkit számokkal untatni, ehelyett három igaz történetet mesélek el. Egy vidéki nagyváros és környéke a helyszín, valahol az Alföldön. De lehetne bármelyik magyar település, hiszen a szegénység mindenütt jelen van, hazánkban milliók tengődnek az élet peremén.

A legutóbbi ételosztáson, a melegben a hűvösön várta, hogy sorra kerüljön egy négy gyermekes anyuka is. Körülötte a csemetéi, közülük a legfiatalabb nyolc hónapos. Sokat nem tudtunk beszélni – hiszen senki sem beszél szívesen a saját nyomorúságáról –, de annyit azért megtudtam, hogy 54 ezer forintos közmunkából próbálnak megélni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A hétvégét nehezen tudják megoldani, de igyekeznek, hogy a gyermekek legalább egyszer meleg ételhez jussanak. Arra a kérdésre, hogy miként képzelik el a család jövőjét, hallgatás volt a válasz. A nagyobb gyerekek szótlanok voltak, nem nyíltak meg. Akkor csillant föl a szemük, amikor az ebédet megkapták. Olyan jóízűen és gyorsan ettek… Látszott, nem minden nap jutnak meleg ételhez.

Pár hónapja egy olyan településrészen jártam, ahol többségben a társadalom számkivetettjei élnek. Aki már járt olyan településen, ahol a nyomor az úr, annak nem kell bemutatni, milyen körülményekkel találkoztam. Barátaim ételt osztottak: töltött káposztát. Rengetegen álltak a sorban, várták türelmesen, hogy kis ételhordójukba annyi adag kerüljön, ahány tagú a család. Jómagam közben a gyerekekkel játszottam, beszélgettem. Sok mindenről, többek között a családról, saját kis világukról. Egy nyolc év körüli kisfiútól megkérdeztem, szereti-e a töltött káposztát. Felcsillanó szemmel mondta: igen, nagyon. Hozzátette, tejföllel szereti, mert úgy még finomabb. Arra a kérdésre, hogy van- e otthon tejföl – nem meglepő módon –, azt válaszolta, sajnos nincs. Szeméből eltűnt a csillogás, szája elgörbült. Csak nézett maga elé… Nem tudom, mi játszódott le pár pillanat alatt buksi fejecskéjében. Következő mondata viszont mellbevágó volt. „Tudja bácsi, mikor esszük majd a káposztát, akkor hozzáképzelem a tejfölt is”– tette hozzá, nagy komolyan. Ebben a válaszban benne volt napjaink Magyarországának minden keserve, tönkretett élete. A kilátástalanság, a nyomor, és vágy egy jobb, tisztább, emberi életre.

A befejező történet is fájdalmas. Valamikor tavasszal történt.

Szülei mellett állt a sorban egy hat év körüli kisfiú, aki lehajtott fejjel, halkan válaszolgatott a kérdéseimre. Megtudtam, hogy még óvodába jár, ahol kap ellátást, hétvégén azonban gyakran nem lakik jól, mert a szüleinek nem telik ennivalóra. A szülők – akik rendszeres vendégek – elmondták, hogy munkájuk nincs, segélyekből próbálnak megélni. Kevéske pénzüket képtelenek beosztani, hiszen a rezsi szinte mindent elvisz. Szerényen élnek, minden fillér kiadást kétszer is meggondolnak, de hiába, bizony hó végére üres a bugyelláris. Figyelik, hogy éppen hova tudnak menni ennivalóért. Ahogy mesélték, szerencséjükre vannak még jó emberek, akikre számíthatnak. Hogy mi lesz holnap, erre ők nemigen mernek gondolni. Minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy kis családjuk együtt maradjon. A kisfiú, mikor már elfogyasztotta az ebédet, elárulta, hogy szereti a focit, kedvenc csapata a Real Madrid. „Köszönöm bácsi, hogy enni adtak, finom volt” – mondta búcsúzóul, amikor szülei kezét fogva elindultak, lassan bandukolva a szokott úton, hazafelé. Az úton, ami most – még? – a kilátástalanság útja. Vajon mi lesz ebből a kisgyermekből? Szeretnék egyszer, pár év múlva találkozni vele, megtudni, hogyan alakult a sorsa.

Az évek során nagyon sok megtört, szinte már az életről is lemondott emberrel találkoztam. De talán a legszomorúbb, legmellbevágóbb, amikor kisgyermeket látok, aki éhesen, mosolytalanul várja, hogy sorra kerüljön a családja. Meghasad a szívem, mikor a fájdalmas tekintetüket látom. Csak az vigasztal, hogy néha szemükben a remény is felcsillan. A szüleik már talán feladták, de ők még gyerekésszel – igaz, sok mindent átélve –, szerencsére eddig nem jutottak el. (Ha visszagondol a kedves olvasó arra, hogy milyen jövőt látnak a szegény sorsú gyerekek maguk előtt, akkor azonban félő, hogy a szegénység mindinkább életformává válik.)

Sokszor eszembe jut, vajon milyen jövő vár ezekre az értelmes tekintetű, szomorú szemű, félszeg gyermekekre? Lesz -e erő bennük arra, hogy kitörjenek mai helyzetükből, képesek lesznek-e saját tehetségükből jobb életet élni, mint ma a szüleik?

A választ nem tudom, de hiszek abban, hogy a jövő Magyarországa nem a kiváltságosok, a született előjogok országa lesz. Akkor talán a gyámoltalan , örömtelen éhező kislányoknak, kisfiúknak is megnyílik egy jobb világ reménye.

Addig meg:

“Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár
bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!”
(József Attila: Hazám)
(kím)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Kádár János halála után 28 évvel…” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. A fidesz nyaloncoknak nincs lelkiismerete, így arcátlanul hazudnak mindenről, sajnos a jó életük ennek köszönhető, mert manapság Magyarországon csak így kerülhető el az éhezés …., ami sajnos még sokaknak a mindennapjaikhoz tartozik, bármit IS hazudnak a ‘ kiszolgálók ‘ !

    Nevezett még annak ellenére sem pirul el egy ilyen hazugság kimondásakor, ha – nyilván – ismerete van a mai valóságról, ha – néha – kiszáll a bitorló jólétének árnyékából….

    1. Kedves Szigony!
      A probléma mibenléte abban testesül meg, hogy teljesen mindegy hogy fidesz, maszop, jobbik, lempé. A történelmet áttekintve láthatod, hogy egyetlen harc folyik társadalmi szinten: az ingyenélésé. Ezek akik politikából akarnak élni ezek bármely oldalról legyen szó az emberi faj legalja, olyan szerves sejtkoncentráció amelyet más tudományban rákos daganatnak hívnak. Ezek aztán létrehozzák a saját középosztályukat, bürokrácia, hivatalok, hivatalnokok, hon- és rendvédelem meg még 1000 más néven és címen kifizető helyeket. Hogy ennek árát lehetetlen megtermelni? Ugyan? Lásd Egybesült Államok. majd hazudozunk a fedezetről 2008, válság, nem nagy dolog a digitális eszközökön még egy 0-t javítani.. Ez a parazita réteg egyben a szavazóbázisuk. Ha reális vagy beláthatod a másik oldal regnálása éppolyan mérhetetlen károkat okozott mint ezeké. Ne álmodozz. Marx igazsága messze túlnőtte a történelmet. Még csak most kezdjük megérteni az öreget. De már hosszú vagyok bocsi……..

      1. A kommunizmus nem csak rendszer, hanem egy új, kommunában gondolkodni, tenni, élni tudó, önmagát ismerő, értékes és ezt másban is fel-elismerő, együtt cselekvő, aki ezért igényeivel (eszerint vesz el), aki a boldogság képével is tisztában van, a jelenlegi ember feletti ember rendszere. A szocializmus, az út és nem verseny, amely arra hivatott, hogy lépésenként eljutasson a közösségi ember szintre, akikkel megvalósítható a kommunizmus.
        A kapitalista rendszer, az atomizált, megosztható, befolyásolható, önmagát nem ismerő és ezt általa pótolt személyiségű, ember alatti emberek formálásában érdekelt.
        Tehát kapitalista, mesterséges osztály rendszer alapjaival ellentétes, ezért örök ellensége a közösségi rendszereknek. Ezért a kapitalista, imperialista rendszerben soha nem fog megvalósulni a tömegek felemelkedése, ön felismerése, legfeljebb az imperialista rendszer csúcsán lévő központi országokban, egy látszat, kreált, nem az egyének ön felismeréséből, sablon boldogság kép valósulhat meg. Ez az imperializmus “szóma-ja”.

      2. Kedves ‘ Balo ‘ lehet filozofálni az eszmén alapuló – sajnos, minthogy a kapitalista rendszernek sem, 1989 óta eszméről nem beszélhetünk – társadalmak korábbi megjelenítésének igyekezete okán annak mai megvalósítási lehetőségéről.
        Manapság – igazad van, 1989 óta folyamatosan – egy olyan átmeneti állapotban van országunk melyben azok kerültek vezető helyzetbe akik bár korábban szocializálódtak, de a revancs igyekezet, illetve a korábbi tevékenységük ( ha áttételesen IS ) árnyékában téves következtetése alapján igyekeznek megfelelni ( láthatóan igen gyengén ) a vélt elvárásoknak !

        Ilyen körülmények közt nem IS várható kedvező – az állampolgárok széles tömegeinek – életkörülmény kialakítására irányuló döntéssorozat, mert vagy nem ismerjük még a kapitalista környezet kedvező kihasználásának lehetőségét, vagy azok vélt irányainak túllihegése folytán egy téveszme hálójában vergődünk a nagy európai küzdőtéren….

        Nem álmodozás az viszont, ha értelmes törekvés mentén a környezeti változók kedvező alkalmazására törekszik valaki, valakik !

        Remélem – aránylag rövid időn belül – a jelenlegi regnálók nemzetellenes ( a saját körük érdekében ) politikájának meghaladása megtörténik, mert ha csak a lózungok sikján teljesítünk, de a valóságban ennek ellenkezőjéről van szó, akkor a nemzet lassú (?) eltűnésén munkálkodunk…

  2. A kérdés az,hogyan változtassunk?Olyan amit meg is tudunk mi a saját eszközeinkkel valósítani! Ilyen a digipartizán mozgalom.A központilag elkészített,vagy átvett szórólapot beszkennelni kinyomtatni és kiszórni!De hova is.Parkolókba a gépkocsik ablakmosó lapátjai alá.100 szórólap pillanatok alatt elfogy.Vidéken az asszonyok kerékpár kosaraiba ami a kormányon,vagy a csomagtartó helyén van.Ha eldobja felvesszük és másik címzettnek adjuk.Persze még ott a postaláda,csak nincs annyi szórólapunk.Ezek kipróbált hatékony módszerek kevés munka és gyors.A konspiráció kedvéért párba csinálni és pillanatok alatt eltünni.Vagy az egyik marad,a másik más helyszínt keres. Bevásárlóközpontok,boltok,kocsmák környékén.

  3. Tisztelt Vitorla!
    Nincs a kezünkben olyan lap, az igazságon kívül, melyet mára a társadalom, az ember alatti emberek társadalmává vált, amelyben az egyén, saját egyéni érdekeit, nem nem képes felfogni (a kizsákmányoló réteg is a saját szűklátókörűségének rabja), amivel nyerhetünk. Az ön által javasolt szórólapozás, csak beszállás egy olyan rendszeren belüli versenybe, melyet nem lehet megnyerni.
    A tudatlanság és idomítás, olyan szintet ért el, amelyben a tömegek nem mozdulnak meg és fel sem fogják saját érdekeiket.
    A folyamat csak belülről indítható, nekünk és elvtársaiknak, ennek a kis csoportnak, sok türelemre és időre van szükségünk. Nekünk és utódainknak, olyan szintre kell jutnunk (az oktatási rendszer keretein túl) olyan egzakt matematikai, fizikai, társadalom szemléleti,… tudást kell átadnunk, mellyel be lehet épülni a rendszerbe. Mert a véleményem ez, a rendszer és a manipulálható emberfők, csak belülről változtathatóak, csak az ő elbutított nyelvükön, kommunikációs rendszerükön lehet, átprogramozni őket a valóságra, saját maguk felemelésére.
    Erre Putin elvtárs jó példa.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .